Nem is elsősorban az antiszemitizmusra, mint az ismert viccben, hanem a Jobbikra magára.  Sőt, újrafogalmazom: a Jobbikra van igény, arra a Jobbikra, amellyel kapcsolatban az antiszemitizmus csak kívülről tűnik mindent meghatározó tulajdonságnak.  

A Jobbik-szavazók jelentős része nem az antiszemitizmus miatt szimpatizál a Jobbikkal, nagyon durva leegyszerűsítés a Jobbikot pusztán antiszemita pártként lesöpörni az asztalról.  Természetesen nem akarom mentegetni a minapi, Országgyűlésben elhangzott gyalázatot, mert az minden szempontból vállalhatatlan és nincs rá magyarázat.  Külön öröm, hogy a Fidesz nagyon helyesen mérte fel, hogy ez már tényleg az a helyzet, ami ellen határozottan fel kell lépni és közösséget kell vállalni mindenkivel, aki ezt szintén elutasítja.  Szép pillanata volt sötét jelenkorunknak a vasárnapi közös tüntetés. 

A Jobbik-jelenség viszont sajnos sokkal bonyolultabb ennél.  Teljesen szubjektív és nem-reprezentatív tapasztalataim szerint a Jobbik, illetve a róla leforgácsolódott és még náluk is radikálisabb parlamenten kívüli erők az elmúlt két és fél évben csak tovább erősödtek, és minden jel arra mutat, hogy ez a folyamat a következő másfél évben rendületlenül folytatódni fog.  Van a magyaroknak egy széles rétege, akik a Fidesz-kormányban nem azért csalódtak, amiért az értelmiség és a felső-középosztály, nem az a bajuk Orbánnal, hogy lerombol Magyarországon mindent, ami egy kicsit is nyugatos és a „félázsiai” léttől távolítaná hazánkat.  Nekik az a bajuk, hogy Orbán és a Fidesz túl puhány, nem elég radikális, szerintük a problémák és hazánk elmúlt két és fél évi hanyatlásának oka éppen az, hogy Orbánék nem elég radikálisan és erőszakosan rombolják a nyugati értékeinket és kapcsolatainkat.  Ahogyan mi, nyugatos polgári liberálisok azt rójuk fel a Fidesz-kormánynak, hogy nem hisznek a nyugati értékekben, amelyek szerintünk az egyetlen alapot jelenthetik egy jómódú kiegyensúlyozott társadalom felépítéséhez, úgy a szélsőjobb szavazói azt róják fel, hogy Orbánék nem hisznek igazán az ősi magyar külön útban, csak marketing-eszközként használják ímmel-ámmal.  Polgári liberálisok és radikálisok egyetértünk abban, hogy a Fidesz-kormány a tönk szélére juttatta az országot és minden nappal csak tovább rontanak a jövőbeli lehetőségeinken, csak éppen tökéletesen ellenkező előjellel ítéljük meg a probléma okát. 

Polgári liberális szemmel ez az igazán félelmetes a jelenlegi helyzetben.  Az, hogy míg mi, nyugatosok már az eddigi kísérlettől is sokkot kapunk nap nap után, és hazánk elvesztegetett lehetőségeit és jövőjét siratjuk, addig nagyon sokan úgy gondolják, hogy nagyobb gázzal kellene hajtani a szakadék felé, nem csak ilyen tessék-lássék módon.  Nagyon sokan vannak, akik így gondolkodnak.  És ők, az általam személyesen megismert radikálisok, szélsőjobb-szavazók nem sötétben bujkáló, antiszemita, zsidó-, meg cigányvérre áhítozó lecsúszott alakok, hanem olyan közép- és alsó-középosztálybeli emberek, akiknek még van munkahelyük, szorgalmasan dolgoznak minden nap, akik egy igazi polgári középosztály utánpótlása, gerince lehetnének, ha ez a társadalom képes lenne biztosítani nekik a felemelkedés, a megmaradás, a kemény munkán alapuló biztos jólét lehetőségét. 

A szépen dolgozó festő, aki minden nap, hétfőtől vasárnapig útra kel Budapest-környéki családi házából és festi rendületlenül a jómódú polgárok lakásait (hiszen rajtuk kívül ugyan ki épít, vagy újít fel lakást manapság).  Az ügyes kezű villanyszerelő, akinél szinte lehetetlen időpontot kapni, mert annyi az ügyfele, hiszen jól, megbízhatóan dolgozik, és közben úgy érzi, hogy maffiaként nyomorítja meg az állam a követhetetlen, felesleges adminisztrációval és számba vehetetlen adóval.  Az asztalos, akinek minden megrendelésére jut egy lemondott, mert ő sem dolgozhat 24 órát egy nap, és aki annál inkább gyűlöli az egymással foglalkozó politikusokat, akik láthatóan csak a napot lopják és az ő munkájának gyümölcsén élősködnek.  A budapesti belváros divatos ötcsillagos szállodájában dolgozó szakács, aki ügyes, szereti a szakmáját, és pontosan tudja, hogy ő soha nem fog egy másik főváros ötcsillagos szállodájában megszállni még egy hétvégére sem.  Pedig igyekszik minden nap, mégis, neki csak a külvárosi, focistadion környéki büfé marad megfizethető.  A kisvárosi könyvelő, aki egyéni vállalkozóként hajt évtizedek óta, szorgalmas, ügyes, folyamatosan képzi magát, már nem is képes nem-dolgozni a hétvégén is, mégis maximum annyi a jövőképe, hogy ha minden jól megy, a következő hónapban is ki tudja fizetni a számláit.  A biztonsági őr, aki minimálbérre bejelentve féllegálisan dolgozik 24/24-es szolgálati beosztásban, hogy amikor a munka után hazaesik a munkahelyétől 40 kilométerre lévő falujába, akkor azzal szembesüljön, hogy míg ő dolgozott, néhány szomszédja az ő kertjéből is leszüretelte az uborkát és megfenyegette a hazafelé bicikliző kislányát.  A banki alkalmazott, aki olyan számokkal dolgozik, amelyeket szinte felfogni is képtelen, a saját, átlagbér alatti fizetését mégis kénytelen egyben felvenni, rohanni a postára kifizetni a számláit és utána azon rágódni, hogy vajon mire lesz elég a maradék a következő 29 napban. 

Ők egytől egyig létező példák, hús-vér emberek, akik úgy érzik, hogy az a társadalom, amiben élnek nem biztosít a számukra semmilyen perspektívát.  Nem fröcsögnek véres szájjal, ahogyan sokan szeretik őket elképzelni, hanem fáradtan és kiábrándultan panaszkodva keresik azt az ígéretet, ami valamiféle kiúttal, változással kecsegtet.  Ők azok, akikhez nem szól a Jobbikon kívül senki.  A Fidesz a felső osztályt tekinti „nemzeti középosztálynak”, akármit is jelentsen ez.  A baloldal hagyományosan csak a társadalomból kiszorult, legalsó, legelesettebb rétegekkel vállal szolidaritást.  Csoda, hogy hőseink ezek után a Jobbikot támogatják, annak minden butaságával, antiszemitizmusával, logikátlan, az ország biztos leszakadását hozó „programjával” együtt?  Nem, nem csoda.  Ők is itt élnek, ebben az országban, és ők is szeretnének egy jövőképet, amelyért érdemes dolgozni és gyereket nevelni.  Arra fognak szavazni, aki ezt megígéri nekik, aki egyáltalán szóba áll velük, aki hajlandó végre az ő problémáikkal foglalkozni és számukra érthetően és hihetően elmondani, hogy ezekre van megoldás.

Ma Magyarországon nekik csak a Jobbik marad.  Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor 2014-ben a Jobbik jelentősen megerősödve fog az Országgyűlésbe kerülni.  Úgy látszik, hogy ahogy ki kellett próbálnunk Orbán teljhatalmát, ki kell próbálnunk egy még radikálisabb utat is.  Ez a társadalom láthatóan nem tanul a saját történelméből.  Sem a régmúlt, sem a közelmúlt történelméből.  A fő felelős pedig mindezért az elit, társadalmunk vezető rétege.  Ők azok, akiknek lehetősége lenne, sőt „munkaköri kötelessége” lenne tanulni a saját történelmünkből.  A festő, a könyvelő, a villanyszerelő két megbízás között rohangálva nem ér rá a történelemből tanulni.  Azért vannak egy országnak vezetői, értelmisége, elitje, hogy tanuljanak, gondolkodjanak, és egymással és a társadalommal együttműködve irányt mutassanak.  Nem csak maguknak, hanem az egész országnak.  Nem csak a számukra kedves rétegeknek és ügyekben, hanem az egész társadalomnak és az egész társadalmat foglalkoztató ügyekben. 

Ahogyan a jelenlegi súlyos társadalmi, gazdasági, politikai válság a rendszerváltó elit közös teljesítménye, és felelőssége, úgy a következő évek sötétsége is a jelenlegi elit mulasztásának az egyenes következménye lesz.  Nem a szakács lesz a felelős.