Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt.
Az első lépés - a narancsmag beszerzése - az volt, amikor a 2002-es választásokra készülődve a Fidesz a megelőző négyéves kormányzása sikerét helytelenül értékelte. Helyesen látták, hogy egész jól állt az ország a ciklus végén, csak azt nem elemezték ki kellőképpen, hogy ebben a relatív sikerben mekkora szerepe volt a saját teljesítményüknek, és mekkora a megelőző, illetve az aktuális körülményeknek. A kormányzásban követtek ugyan el hibákat, de ezek nem voltak korrigálhatatlanok. A súlyos hibák - melyekért a büntetést végül meg is kapták a választópolgároktól -, jellemzően puha, szimbolikus ügyek voltak, a hidegen csillogó arrogancia és gátlástalanság, ahogyan mindenki mással viselkedtek. Elismerésre méltó tehát, hogy érdemben nem rontottak sokat az ország lehetőségein, hanem hagyták, hogy a kedvező előzmények után és körülmények között az ország kihozza magából a fejlődést. A Fidesz viszont valószínűleg őszintén elhitte, hogy az ő egyedüli teljesítményüknek köszönhető az eredmény. Ez volt a kezdeti, hatalmas hiba, amelyből aztán minden további hiba következett. Az ekkor elmaradt józan, tudományos igényű elemzés és helyzetértékelés, illetve az azt helyettesítő önhittség és kölcsönös vállveregetés jelentette a mag beszerzését, amelyet az elveszített választások után rögtön el is ültettek.
Rossz helyzetértékeléssel vágtak neki a választásoknak, így a választási vereség értékelése is eleve rossz alapokon nyugodott. Mivel ők úgy tudták - arról győzték meg magukat -, hogy 1998-tól 2002-ig mindent a legkiválóbban csináltak, és az eredmények szerintük éppen ezt igazolták, így a választási vereséget ki nem érdemelt, igazságtalan sorscsapásként minősítették. Tíz évvel ezen esemény után is olvasni olyan értékelést, hogy "a jobboldal igazságérzetében mélyen megsértetté vált (joggal)". Egy nyugati polgár számára nehezen értelmezhető ez a gondolat. Hogyan válhat igazságérzetében joggal (!) sértetté egy politikai közösség attól, hogy elveszít egy választást? Nyilván nem örül senki a vereségnek, de a józan ember ezen nem megsértődik, hanem kielemzi, hogy mit tehetett volna ő maga másképp, illetve mit fog legközelebb másképp tenni, ahhoz, hogy egy ilyen vereség elkerülhető legyen. Persze éppen ez, a józanság hiányzott a leginkább a Fidesz viselkedéséből. Az a párt, amely 1998-ban még messze a mezőny előtt járt értelemben, nyugatias, racionális gondolkodásban, 2002-re valahogy teljesen elvesztette ezeket a képességeit. Az érzelmi alapú, az okos elemzést mellőző, második - a választási vereséget követő - téves helyzetértékelés 2002-ben a mag elültetését jelentette, amelyet aztán már csak locsolni kellett, és a következő években szépen kifejlődött a narancsfa.
Locsolták is a magot buzgón. Egyszerű volt a dolguk, hiszen önkéntesen választottak maguknak egy egyszerű világmagyarázatot. A gondolkodás képességét és örömét buzgó vakhitre cserélték. Elég volt hinni abban, hogy ők a jók, a többiek meg a gonoszok. Így aztán rendkívül egyszerűvé vált az élet. Nem kellett az MSZP-SZDSZ-kormányok mégoly buta cselekedeteit elemezni, kihámozni belőle az értelmes, támogatható részeket, és okosan érvelve rávenni az ellent arra, hogy a nyilvánvalóan rossz javaslatokat ne valósítsák meg. Nem kellett gondolkodni, elég volt elmondani a tv-ben, hogy a kormány javaslata rossz, és ők ennek pontosan az ellenkezőjét szeretnék. Nem azért, mert az kimutathatóan előrébb viszi az ország fejlődését, hanem azért, mert ellentétes a kormányjavaslattal, amely csak rossz lehet. Ők ekkorra már annyira hittek abban, hogy elég jót akarni - és jót csak ők akarhatnak, hiszen a többiek definíció szerint gonoszok -, hogy ez a hit automatikusan semlegesített minden, az ellenfél oldaláról érkező - vagy akár a saját oldalukról érkező, de a fősodorból kilógó - gondolatot. A nyolcévnyi MSZP-SZDSZ-kormányzás minősíthetetlenül gyenge volt, rendkívüli mértékben rombolta az országot és egyenesen vezetett ide, ahol most tartunk. A Fidesz nélkül azonban nem sikerülhetett volna ennyire mélyre süllyednünk. A Fidesz "érdeme" abban rejlett, hogy favágó módjára aprították az ellenoldalról érkező - mégoly ritka, de időnként azért előforduló - olyan javaslatokat is, amelyek az ország javát szolgálták volna. Ez volt a narancsfa locsolásának az egyik módja.
A narancsfa locsolásának - a tévúton való büszke menetelésnek - a másik módja a kontraszelekció volt. Az a kontraszelekció, amely a folyamat természetes részeként következett az előbbiekből. Biztosan voltak a Fideszben, illetve a párt körül olyanok, akik a 2002-es vereség után már látták az új gondolkodásmód hibáját. Biztosan szóltak is, majd türelmesen vártak, hogy megváltozzanak a dolgok. De a Fidesz a rá jellemző határozottsággal és önhittséggel menetelt tovább előre az egyre sötétebb zsákutcában. És a 2006-os vereség sem hozott józanodást. Ekkor már négy éve volt gyakorlat a nyilvánvaló ostobaságok szajkózása, és nem látszott rá remény, hogy felhagyjanak vele. A többre hivatott fideszes politikusok és Fidesz-közeli szakemberek, támogatók legkésőbb ekkor megértették, hogy nem lesz változás, Orbán Viktor vezényletével ez a csapat elmegy a zsákutca végéig, nagyot koppan a falon, és még akkor sem fog megfordulni, hanem majd megpróbálja lebontani azt. Évről évre mind többen távolodtak a Fidesztől, és főleg Orbán Viktor közvetlen környezetéből az értelmes emberek, akik túl széles látókörűek voltak ahhoz, hogy elfogadjanak egy olyan világmagyarázatot, hogy "mi vagyunk a jók, mi tudjuk, hogy jót akarunk, így mindenki aki nekünk ellentmond az csak a gonoszt képviselheti". A helyüket pedig évről évre töltötték be a gyorsuló ütemben süllyedő szellemi színvonalú pártkatonák. Csupa olyan ember - tisztelet a nagyon kevés kivételnek -, akik egyéb képesség híján a puszta lojalitásukat tudták csak felajánlani Orbánnak, és így találta meg a zsák a foltját.
Orbán Viktor egy rendkívül tehetséges ember, kiugró vele született intelligenciával. Ez a magas szintű gondolkodási képesség színes, társadalmi rétegeken keresztül vezető korai életúttal párosult, ami alkalmassá tette, hogy jól ráérezzen arra, amit magyar népléleknek nevezünk. Egy nagy formátumú, a hazát eredményesen szolgáló politikus lehetett volna belőle, ha a fentiek mellé szélesebb körű műveltséget, és ami talán még ennél is fontosabb, nagyobb élet- és munkatapasztalatot szerzett volna, mielőtt politikai pályára lép. Így azonban az egyik legveszélyesebb kombináció jött létre nála: rendkívüli intelligencia vegyült féltudással, félműveltséggel, tapasztalatlansággal és a mindebből fakadó rendkívüli akaratossággal, gátlástalansággal valamint a veszíteni tudás képességének elképesztő hiányával. Egy ilyen ember mellett csak azok tartanak ki hosszútávon, akiknek nincsenek más lehetőségeik. Számukra az, amit egy ilyen vezető farvizén evickélve elérhetnek, bőven több, mint amit a saját képességeik és tudásuk alapján kínálna nekik az élet, így részükről logikus döntés a vezérrel való sodródás, a mellette végsőkig való kitartás. Ezzel sem lenne komoly probléma, ilyen emberekre is szükség van, egy bölcs vezető megtalálja az ő helyüket is a csapatban. Bölcsesség híján viszont ezek az emberek tanácsadók, közhivatalnokok, képviselők, államtitkárok, vagy miniszterek lesznek, a köztársasági elnöki pozíció korábbi meggyalázásáról már nem is beszélve. Buta de szorgalmas és lojális emberek szolgáltak vakon egy gátlástalan, önhitt vezért, és locsolták a narancsfát nap nap után.
2010-re már az egykor brillírozó, tehetséges vezető is hozzábutult a maga köré gyűjtött csapathoz, és addig veregették egymás vállát egy-egy "jól sikerült" tv-interjú után, hogy maguk is elhitték, hogy csuklóból kirázzák a kormányzást. Hiszen "ment az magától" 1998 és 2002 között is. Elég jót akarni, az meg megy. Hát megy, most már két éve megy a jót akarás. Az eredményét mindannyian látjuk magunk körül. Mosolyog ránk az érett narancs, tízévnyi következetes munka produktuma. Lassan túléretté válik, leesik a fáról és megrohad. A nihil, az általános pusztulás és rohadás majd elemészti a fát is. A józan magyar társadalom megkönnyebbül majd, feljegyzi ezt a történetet a kollektív emlékezetébe és ezzel is tapasztaltabb lesz. Soha többet nem engedi, hogy valaki narancsmagot ültessen a fejébe.
Utolsó kommentek