Inoffensus

Töprengek, gondolkodom, igyekszem korlátok nélkül. Általánosítok, véleményt alkotok, és mindezt le is írom. E-mail a szerzőnek: inoffensusblog [kukac] gmail [pont] com

Utolsó kommentek

  • Hozzászólok: @ekat: :-) mondjuk a 'lany' kerdese erdekes. pont ez az ami a polgari vilagban a legkevesbe ertekes elem szerintem,es ami miatt az egesz nem fenntarthato es szerte is fog foszlani,még a gazdag neme... (2018.04.11. 12:04) Polgárok vs. plebejusok
  • ekat: @Hozzászólok: Ja és kiegészítem: amúgy tényleg nem politikai hovatartozás kérdése a dolog, de itthon se a Fidesz, se az MSZP, sem a Jobbik nem elfogadhatóak egy polgári értékrendű embernek. (A többi... (2018.04.11. 11:38) Polgárok vs. plebejusok
  • ekat: @Hozzászólok: Ezek csak látszatdolgok, amiket mondasz.... mondtam, hogy szinte nincs is itthon olyan, aki tudja, mi az. Bár éppenséggel olvasok könyvet mindennap, csak rendesen felöltözve megyek utc... (2018.04.11. 11:28) Polgárok vs. plebejusok
  • Hozzászólok: @ekat: kizaras alatt azt ertem,hogy pl 'a polgari ertekrenddel rendelkezo a fidesszel nem targyal'. a fideszre szavazók tehat sutty,kikerultek a polgari ertekrenddel bírók kozul. en azt gondolom,j... (2018.04.10. 10:49) Polgárok vs. plebejusok
  • BéLóg: @Ma Baker: Szivecske, szívecske, szívecske lályk. (2018.04.09. 14:19) Polgárok vs. plebejusok
  • Utolsó 20

Címkék

1998 (1) 2002 (1) 2010 (4) 2014 (9) 2018 (3) 4k (1) ady endre (1) aktivitás (1) alkalmatlanság (1) alkotmány (1) államosítás (1) antiszemitizmus (1) baja ferenc (1) bajnai gordon (2) bankszövetség (1) bokros lajos (1) botrány (1) butaság (4) cigányság (1) cinizmus (4) demokrácia (6) diákok (1) diktatúra (3) dilettantizmus (1) dinamika (1) diszkrimináció (1) dk (4) együtt (1) együttműködés (1) együtt 2014 (1) ellenzék (1) elvtelenség (1) erkölcstelenség (3) erőszak (1) eu (2) felsőoktatás (1) fidesz (17) fodor gábor (3) gazdaság (1) gyurcsány ferenc (4) hatalom (1) hazugság (5) hétköznapi kultúra (1) hiteltelenség (1) (1) illés zoltán (1) illiberalizmus (1) index (1) jávor benedek (1) jobbik (5) kádár-rendszer (2) karácsony gergely (1) kelet (1) kétfarkú (1) kézi vezérlés (1) kiss péter (1) kommunikáció (1) kommunizmus (3) kontraszelekció (1) kormányzás (1) kövér lászló (1) kuncze gábor (2) lendvai ildikó (2) liberalizmus (3) lmp (6) magyarország (13) magyar bálint (1) március 15. (1) matolcsy györgy (2) mdf (1) média (1) mesterházy attila (2) momentum (2) mszp (8) mutyi (1) nagyvállalat (1) nemzet (2) nemzeti ünnep (1) néplélek (4) ner (2) önkény (1) orbán viktor (13) párbeszéd (1) passzivitás (1) pető iván (1) piac (1) pintér sándor (1) pmp (1) polgári liberalizmus (1) polgárság (6) populizmus (4) profit (2) puch lászló (2) radikalizmus (1) rasszizmus (1) regisztráció (2) rendszer (1) rogán antal (1) schiffer andrás (1) simicska lajos (2) statika (1) szanyi tibor (1) szdsz (5) szekeres imre (1) sziget (1) szociálliberalizmus (1) tandíj (1) tek (1) teljesítmény (3) törökország (1) tüntetés (2) választás (5) válság (1) vezetés (1) vlagyimir putyin (1)

Linkblog

Dilettáns és inkompetens az Orbán-kormány, de azért nem ennyire. Szerintem másról szólt az ünnepi hóbotrány.

A hosszú hétvégét Bajorországban terveztük tölteni, a nemzeti ünnep ugyanis sajnos már évtizedek óta semmi vonzóval nem kecsegtet. Utoljára a nyolcvanas években volt jó itt március 15-én ünnepelni, akkor még tényleg kifejezett ez valamiféle nemzeti egységet, azóta csak az útszéli acsarkodás megy a nemzet különböző csoportjai között a legprimitívebb politikai megosztottság alapján. 

Tudtuk, hogy esni fog a hó, és azt hittük, hogy ezt az autópályakezelő is hallotta. Semmi okot nem láttunk arra, hogy emiatt elhalasszuk az utat. Autóztunk már hóesésben Magyarországon és Európa számos országában, ennek megfelelően hosszabb menetidőt terveztünk, teletankoltunk, vittünk elég vizet és élelmet az útra, és a csomagtartóból a kesztyűtartóba tettük a mécseseket, amelyekkel valódi vészhelyzetben az autó utastere fagypont fölött tartható, ha elfogy az üzemanyag. Rutin előkészületeknek gondoltuk, amelyek utólag rutinszerűen bizonyulnak fölöslegesnek, hiszen maximum egy órával később érkezünk majd meg, nem nagy dolog.

Csütörtökön este 6 után indultunk el Budapestről, közben végig a rádiók időjárásjelentéseit figyeltük, ahol azt is be szokták mondani, ha valami rendkívüli helyzet van az utakon. A legnépszerűbb hírrádiókon semmilyen, az M1-re vonatkozó hír nem volt, csak a korábbi információk: esik a hó, az M7-en baleset, semmi egyéb. Nyugodt szívvel hajtottunk tehát az M1-re, átlagosnál kicsit nagyobb forgalomban, jó tempóban haladva. Biatorbágy körül kezdődött a dugó, amiben a legmeglepőbb az volt, hogy a forgalom ekkor még láthatóan nem akadály, vagy baleset miatt lassult le, hanem azért, mert az út jégpályává változott. Kb. 30-cal lehetett biztonságosan haladni, mert fékezéskor az ABS aktivizálódásával együtt az autó eléggé össze-vissza csúszkált a sávban. Ezt nagyon furcsálltuk, nem emlékszem korábbról olyanra, hogy -1 fokban a Fővárostól kb. 15 kilométerre ne sikerült volna rendesen lesózni egy autópályát. A lassú haladást aztán araszolgatás, majd kb. egy óráig tartó állás követte. Ezalatt a rádiókból továbbra sem jött semmilyen releváns hír, csak az M7-esen történt balesetet ismételték néha. Egy idő után azért csak rákerestünk a neten is, amikor is az Index Percről Percre tudósításában megtaláltuk az első érdemi információt: vannak, akik már dél óta szenvednek az M1-en, és nem jutnak előrébb. Miután végre valódi tájékoztatáshoz jutottunk, először is vertük a fejünket a műszerfalba, hogy miért nem néztünk rá a netre még otthon, miért a már többször teljesen megbízhatatlannak bizonyult rádiókra hagyatkoztunk, majd meghoztuk a kényszerű döntést: visszafordulunk, otthon alszunk, és reggel vágunk neki újra, addigra már biztosan le lesz tisztítva az autópálya. Szerencsénkre ekkor még pár száz méterre a herceghalmi lehajtó előtt voltunk, így 8 óra körül vissza tudtunk fordulni Budapestre. Az autópálya meglepően jól járható másik oldalán aztán normális menetidő alatt haza is értünk.

Pénteken korai indulást terveztünk, de ezúttal már alaposabban tájékozódtunk. Megdöbbentünk, hogy a többi sok ezer autó az egész éjszakát egy helyben állva töltötte az M1-en, és azóta is ott várnak, hogy történjen valami. Ekkor megértettük, hogy ez a hosszú hétvége menthetetlenul itthon, a nemzeti acsarkodás légkörében fog telni, nem a harmóniát és békét sugárzó Bajor-erdőben. Tudomásul vettük, hogy egy jó előre beharangozott hóesést és hófúvást egy Európa sok országát összekapcsoló fontos autópályán a magyar illetékesek képtelenek voltak kezelni.

Hogyan lehetséges, hogy az autópálya nem volt felsózva, ezért jégpályává alakult már az első kilométereken?

Hogyan lehetséges, hogy egyetlen úttisztító gépet nem láttunk, miközben előre tudhatóan tíz-,  vagy százezrek igyekeztek Ausztria felé a hosszú hétvégére?

Hogyan lehetséges, hogy miközben az Index már dél óta tudósított arról, hogy az M1-en megadugó van, a rádiók, köztük a "közszolgálatiakkal", nem osztották meg ezt a fontos információt a polgárokkal?

Hogyan lehetséges, hogy a rendőrök nem álltak ki az M1-M7 kivezetőre, hogy tájékoztassák, vagy akár el is tereljék az autópályára felhajtani szándékozókat, hogy legalább őket ne kelljen másnap kimenteni?

Ezeken a kérdéseken morfondíroztunk, miközben pénteken jöttek az újabb és újabb hírek a hóhelyzetről. Kiderült, hogy sok ezren már lassan egy napja várják a segítséget, és azóta is az autópályán ülnek a dugóban.

Kiderült, hogy Ausztriában es Németországban a hó ellenére tökéletesen járhatóak az utak, sőt, ha csütörtökön este Révkomáromig sikerült volna eljutnunk, akkor a Csallóközön és Pozsonyon át szintén gond nélkül eljuthattunk volna Bécsbe, majd Bajorországba.

Arról továbbra sem derült ki semmi, hogy mégis hol voltak az úttisztító gépek, és miért nem sózták fel előre az autópályát, bejelentették viszont, hogy a rendkívüli helyzet miatt nem tartják meg a nemzeti ünnepre tervezett központi ünnepségeket. Na ekkor kezdett el gyanús lenni ez a még magyar viszonylatban is szürreális szerencsétlenkedés a hó körül. Mi az, hogy azért, mert esett a hó, és sok ezren valóban szerencsétlen helyzetbe kerültek, nem ünnepeljük meg a talán legfontosabb nemzeti ünnepünket? Pár órával később, amikor megjött az első hír arról, hogy a brüsszeli EU-csúcson két fő téma volt, a ciprusi adósságválság mellett a legújabb alkotmánymódosítással leamortizált magyar demokratikus hatalommegosztási modell, akkor elkezdett motoszkáni a fejemben egy gondolat. Biztos, hogy véletlen ez a soha nem látott cirkusz az autópályán, amelyre hivatkozva teljesen rendhagyó módon még a nemzeti ünnep megünneplését is le lehetett mondani?

Véletlenül nem arról van itt szó, hogy kellett valami botrány, valami kommunikációs atombomba, amivel el lehet terelni a polgárok figyelmét a várhatóan minden korábbinál hangosabb március 15-i ellenzéki megemlékezésekről és tüntetésekről, illetve a brüsszeli fiaskóról? Nem azt állítom, hogy Orbán Viktor személyesen rendelte meg a hóvihart a Jóistentől, csak azt kérdezem, hogy ha már így alakult, akkor vajon nem tudatos döntés volt-e, hogy hagyják ezt a helyzetet egy kicsit elfajulni? Pont úgy, ahogy történt az a tv-székház ostromakor tudatosan visszatartott rendőrökkel. Hadd beszéljen inkább erről a nép, mint vonulgasson a Fővárosban fel-alá, miközben Orbán semmi biztatót nem mondhat, csak a legújabb brüsszeli sallerről számolhat be, amelyet ezúttal neki osztott ki 26 európai kollégája.

Nem tudom elképzelni, hogy az egyébként általában egyáltalán nem inkompetens autópályakezelő, meg az egyébként általában mégoly inkompetens magyar rendőrség és egyéb belügyi szervek tényleg ennyire kritikán aluli módon készültek volna fel erre a jól előrejelzett es jól kiszámítható helyzetre. Nincs rá magyarázat, hogy hogyan lehetséges, hogy csak pont ők nem tudtak arról, hogy sok hó fog esni, hirtelen, és éppen a nemzeti ünneppel kibővült hosszú hétvége előtt, amikor százezrek fognak útra kelni, akik nem fognak megijedni egy kis hóeséstől.

Nem tudom elképzelni, hogy tényleg annyira lezüllesztették volna a magyar kormányzatot, hogy mindössze annyira teljen tőlük, hogy a mobilszolgáltatókkal kiküldetnek egy teljesen tartalmatlan, értelmetlen, célzatlan, és a legtöbb polgárhoz az események után megérkező SMS-t Belugymin néven, amitől a polgárok 90%-a vagy röhögőgörcsöt, vagy dührohamot kap, esetleg mindkettőt. Itt jegyzem meg, hogy az egyetlen felelősen viselkedő szolgáltató itt a Telenor volt, aki megkímélte a hálózatát ettől a fölösleges spamtől, több teret hagyva így az értelmes és potenciálisan életmentő forgalomnak.

Nem hiszem el, hogy Pintér Sándoron és a párhónapos csecsemőkön kívül van ebben az országban még valaki, aki szerint emberemlékezet óta nem látott időjárás csapott le ránk csütörtökön.

Nem hiszem el, hogy nem tudatosan csinált hülyét magából a kormányzat a parádézó harckocsikkal és TEK-bohócokkal, miközben az ország tele van korszerű hóekékkel és egyéb úttisztító eszközökkel.

Nem hiszem el, hogy nem valami magasabb cél érdekében, tudatosan vállalta be a folyton szabadságharcoló Orbán-kormány azt a fiaskót, hogy a forradalom kitörésének 165. évfordulóján osztrák hómarók és vöröskeresztesek lépik át a határt, hogy mentsék a magyar polgárokat, akiket a botrányosan inkompetens magyar szervek hagytak ilyen helyzetbe kerülni.

Ha van valami, amihez az Orbán-kormány ért, akkor az a fetisizált kommunikáció, az általuk szellemi fogyatékosnak elképzelt magyar tömegek jól átgondolt, aljas szándékú, erkölcstelen és cinikus manipulációja, mocskos üzenetekkel etetése. Ha van valami, amire a nemzeti ünnepi hétvége kapcsán odafigyeltek, akkor az az, hogy a Fidesz számára fontos üzenetek jelenjenek meg, hogy a polgárok - náluk zemberek - arról beszéljenek, amiről ők akarják, hogy beszéljenek. Magyarul, hogy a hírek és a blogok ne a tüntetésekkel, vonulásokkal, skandálásokkal és az Orbánnak beolvasó EU-val legyenek tele, hanem valami mással, mindegy mivel. Inkább ne legyen nemzeti ünnepi megemlékezés, inkább szidják a polgárok a Kormányt, mert nem tud utat karbantartani, de addig se a nemzeti egységről, a demokráciánkról, az ellenzéki célokról és tervekről, illetve azok kritizálásáról, az Európából kilógó Orbánnal szemben minden korábbinál markánsabb eszközökhöz nyúlni tervező EU-ról legyen szó.

Három éve ez megy, kormányozni, gondolkodni, tervezni, szervezni nem tudnak, de ördögien mesteri a kommunikációjuk. Miért lett volna ez most másképp? Csak hozni kellett a szokásos semmittevést, mellébeszélést, marháskodást, és mindezt kommunikációs eszközként használni az általuk lenézett magyar nemzeten, és az általuk rettegett magyar polgárságon való uralkodáshoz.

Akár így volt, akár nem, egy dolog biztos. A márciusi hó igazi civil, polgári, nemzeti összefogást hozott. Helyi polgárok segítették a bajbajutottakat, nem várva a hivatalos segítségre és eligazításra. Akármi is volt a Fidesz szándéka, a magyarok, a társadalom, a nemzet a Kormány nélkül fogott össze, és azt mutattuk meg magunknak, hogy nem a Kormányra, hanem csak magunkra és egymásra számíthatunk, de magunkra és egymásra számíthatunk. Igazi nemzeti ünnep lett ez így, szép pillanat a magyar polgárosodás rögös útján.

Címkék: kommunikáció nemzet fidesz eu botrány tüntetés demokrácia orbán viktor alkotmány tek március 15. polgárság nemzeti ünnep pintér sándor

13 komment

09.
március

Pártőrség

Inoffensus  |  4 komment

Az alábbi bekezdéseket tendenciózusan és szubjektíven válogattam a Wikipédia Sturmabteilung című bejegyzéséből. Kiemelések tőlem.

Az NSDAP első rendfenntartó csapata a Saalschutz (röviden SS) nevet kapta. (Jelentése: teremvédők). Ezt egyre többször vetették be a termekben folyó csatározásokban. Ebből fejlődött ki később az új neve, a Sturmabteilung (röviden SA). Ez verőlegények csapatát fedi, akik a baloldali pártokkal vívott utcai „összecsapásokban” kaptak feladatot. A párton belüli SA rendfenntartó csapatok arra szolgáltak, hogy a Hitler körüli vezető káderek céljait a helyi pártszervezetekben keresztülvigyék.

1921 november 4-én kapta meg hivatalosan az NSDAP gyűlés-őrsége a „Sturmabteilung” címet egy hatalmas müncheni sörözőben, a Hofbräuhaus-ban tartott nagy rendezvény alkalmából, melyet a nácik utólag „terem csatának” neveztek el. Az SA-nak most a feladata az lett volna, hogy az NSDAP hivatalos gyűléseit védje és őrizze, azonban továbbfejlődött, és a politikai ellenfelek megfélemlítését végző harci szövetséggé lett.

Az SA fő feladatköre Hitler akaratának megfelelően felvonulásokból és a politikai ellenfelek elleni „civil” erőszakos támadásokból állt. Ezekhez tartoztak elsősorban a KPD és az SPD tagjai, akik ellen utcai csatákban harcoltak, a kommunista Roter Frontkämpferbund (Vörös Frontharcosok Szövetsége)és a szociáldemokrata indítású köztársaságiak Reichsbanner Schwarz-Rot-Gold (Fekete-vörös-arany Birodalmi Zászló) paramilitáris szervezetei, de úgyszintén zsidók és keresztények, mint a Kolpingjugend (Kolpingról elnevezett, ma is létező katolikus egylet) tagjai ellen.

A „Reichstagsbrandverordnung” (rendelkezés a Reichstag égése kapcsán) közvetlenül az 1933. február 28-i tűzeset után és néhány nappal a képviselő-választások előtt jelent meg. Ezzel a weimari alkotmányban rögzített alapvető jogokat gyakorlatilag hatályon kívül helyezték, és lehetővé tették az NSDAP politikai ellenfeleinek legalizált üldözését a rendőrség és az SA számára.

Hitler számára az SA épp annak terrorja miatt a hatalomátvétel első fázisában rendkívül hasznos volt. Segítségével meg tudta félemlíteni és terrorizálni az ellenlábasait, másrészt a konzervatív erők előtt lehetővé tette számára, hogy mint egyetlen az SA-t visszafogni képes személy lépjen fel. Ha a körülmények azt kívánták, azzal fenyegetett közvetve, hogy az SA-nak tényleg szabad kezet fog adni, ha nem, akkor megígérte, szelídebbre fogja majd őket. Taktikájával elérte, hogy a konzervatívok elfogadták a terrort és ráadásul díjazták neki, hogy ezt a terrort „egy elviselhető szinten” tudja tartani.

Címkék: erőszak diktatúra

4 komment

A kommunista proletárdiktatúra célja mindig ugyanaz: korlátlanul kiterjeszteni az állam befolyását az élet minden területére, az egyén és a társadalom szabadságának a kárára. Ennek érdekében van, hogy ateistának és internacionalistának, máskor vallásosnak és nacionalistának sminkeli magát.

A kommunista proletárdiktatúrában az államhatalom egy önhitt és voluntarista szűk kör kezében összpontosul, melyet kontraszelektált, képzetlen, műveletlen, erkölcstelen és buta funkcionáriusok hada hord a vállán, így a kommunista proletárdiktatúra kevesek magán céljai és ambíciói érdekében áldozza fel és semmisíti meg a közösségi, össztársadalmi, nemzeti célokat, érdekeket és értékeket.

A kommunista proletárdiktatúra agitprop gépezete mindig a széles tömegektől eredezteti legitimációját, a dolgozó népet szolgálja, leveszi annak válláról a rezsi és az egyéni szabadság terheit. Az adottságoktól függetlenül egyforma vízdíjat, egyforma iskolát, egyforma időjárás-jelentést és egyforma életet ígér, egy konform, szürke, silány, nyomasztó világot. Egy többségében kommunista érzelmű társadalomban ezek az igéretek termékeny talajra hullanak, ilyen országban a kommunista proletárdiktatúra viszonylag hosszan, egyéni léptékkel mérve fájdalmasan hosszan rendezkedhet be.

A kommunista proletárdiktatúra mindig épp egy karnyújtásnyira van csak a teljes győzelemtől, a mindenki mást maga mögé utasító, átütő sikertől. A nyilvánvaló kudarcot pillanatnyinak tekinti, mely az ellenség aknamunkájának a következménye. A kommunista proletárdiktatúra élcsapata soha nem hibázhat, (ön)hitük szerint az élet minden területének legnagyobb szakértői ők.

A kommunista proletárdiktatúra folyton a Nyugat hanyatlásáról, meg a tőkések, szelvényvagdosók és spekulánsok rohadásáról beszél. Példaképe a dicső Kelet, ahol központi akarat van, erő és jó szándék. Mivel az ostoba nép ennek ellenére mégis nyugatra vágyik, ezért a határok lezárásával, az emberek röghöz kötésével védi meg őket saját maguktól.

A kommunista proletárdiktatúra végeredménye mindig ugyanaz: lecsúszás, agónia, kilátástalanság, boldogtalan és élhetetlen ország, elvesztegetett évtizedek után lassú és fájdalmas ébredés. Látszatkeresztény és nacionalista, vagy ateista és internacionalista - nincs különbség. A kommunista az kommunista, a proletárok diktatúrája az proletárok diktatúrája így is, úgy is.

Címkék: kommunizmus butaság diktatúra erkölcstelenség kontraszelekció

1 komment

Kilépnek a szocialistákkal együttműködni vágyók az LMP-ből, mert képtelenek elfogadni pártjuk demokratikus döntését. Kapott az LMP egy utolsó esélyt a fennmaradásra.  

Az "együttműködők" sorsa könnyen megjósolható: feloldódás a szocialista sártengerben, a Baja Ferenctől Kiss Péteren át Lendvai Ildikóig terjedő alaktalan mutyiamőbában, a pillanatnyilag a jóindulattal is maximum középszerűnek, reálisan opportunista intrikusnak nevezhető egyszer használatos kicsi ólomkatonára hasonlító elnök által vezetett MSZP-ben. Jávor és Karácsony se nem okosabb, se nem gerincesebb Fodor Gábornál, Magyar Bálintnál, vagy Pető Ivánnál, hogy Mécset meg Kunczét már ne is említsük, pedig náluk azért nem tűnik nehéznek okosabbnak és gerincesebbnek lenni. Ugyanazok az érvek, ugyanazok a mellékízek, és ugyanaz a jövő. Ezek a srácok kiiratkoztak a komolyan vehető és mégoly kevéssé, de mégis hiteles politikusok szűk táborából. Aki szocialisták közé keveredik, ne csodálkozzon, ha megeszi Szekeres Imre vagy Szanyi kapitány.       

Maradt tehát Schiffer, akit lehet és kell is kritizálni, de hogy ma az ő álláspontja áll közelebb a pártja nevében is megfogalmazott küldetéséhez, az kétségtelen. Azok a lelkes, naiv, dilettáns és tapasztalatlan amatőrök, akik néhány éve létrehozták az LMP-t, - és azok a százezrek, akik 2009-ben és 2010-ben rájuk szavaztak -, pont azt az akkor már 6-7 éve szétterülő szocialista nihilt utasították el a leginkább, aminek a jelenlegi kétharmad az egyenes következménye. Akik ezt 3-4 évvel később képesek teljesen elfelejteni, és egy orbáni típusú "cél szentesíti az eszközt, a Gonosz ellen mindent lehet" érveléssel éppen egy Mesterházy-Bajnai-brigádban látni a hazánkat az évszázados gödörből kivezetni hivatott kiutat, nos, ők valószínűleg eleve tévedésből léptek be az LMP-be, hiszen az SZDSZ akkor még élt, ha már nem is virult.

Felelős (ki)lépésükkel viszont azt az utolsó esélyt adják meg az LMP-nek, amellyel okosan élve még az is lehet, hogy túlél a megtisztult párt. Ez az esély persze továbbra sem túl nagy, de az alternatívához - a nullához - képest mindenképp nagyobb. A letisztult identitáson és küldetésen kívül a sikerhez kellene még az LMP-be világos jövőkép, stratégia, és az ezeket megfogalmazó és végrehajtó sok okos, tapasztalt, professzionális ember, csupa olyan, akik ebből a pártból mindig is a legjobban hiányoztak. Nagyon nagy szerencse kellene tehát ahhoz, hogy az LMP ebből az utolsó esélyből kihozzon valamit. Viszont akik munka, tudás és szerencse híján ezzel az LMP-vel fognak elbukni, azok legalább emelt fővel bukhatnak; akár még egyfajta előképszerepre is számíthatnak majd a következő évtizedek eljövendő friss kezdeményezései számára.

A kétségtelenül jobb sorsra érdemes Jávort, Karácsonyt és társaikat pedig majd az elrettentő példák között fogják sorolni, ott a Simicska-Puch-szövetkezet egyszerű teherhordói között.

Címkék: mszp szdsz szekeres imre fodor gábor orbán viktor kiss péter lendvai ildikó simicska lajos bajnai gordon kuncze gábor 2014 magyar bálint pető iván karácsony gergely szanyi tibor lmp baja ferenc mesterházy attila puch lászló schiffer andrás jávor benedek

5 komment

Az Idősügyi Tanács tegnapi ülésén Orbán Viktor meglepő kijelentést tett.  Azt ígérte, hogy ő személyesen fogja eldönteni minden egyes érintett közalkalmazott esetében, hogy az illető dolgozhat-e nyugdíjasként tovább, ha a Kormánynak szüksége van rá.  Ez a fajta kézi vezérlés egy párszáz fős cégnél is tarthatatlan lenne, nem egy 800 ezer főt alkalmazó államnál.  Ha Orbán HR-menedzserkedik, akkor mégis ki kormányoz?

Ha nem személyesen a miniszterelnök mondaná, és nem lenne róla videófelvétel, akkor nem lennék hajlandó elhinni, hogy ez igaz.  Egy közepes méretű európai ország miniszterelnöke HR-középvezetői feladatokat lát el a közalkalmazotti munkaszervezetek helyett.  Ebben az abszurditásban persze a legnyugtalanítóbb az, hogy akkor mégis ki végzi a miniszterelnöki feladatokat?

Az ominózus mondatok a videóban 2:10-től:

A riport leirata (a videóban 1:12-től 2:26-ig):

 R.: - Országosan minden negyedik orvos 62 év feletti. A szakrendelőkben a legrosszabb a helyzet. Az ott dolgozó orvosok 70%-a nyugdíjas korú. Orbán Viktor ma az Idősügyi Tanácson azt mondta, a magánszektorban kifejezetten támogatnák, hogy nyugdíjasokat is foglalkoztassanak. Az állami szektorban viszont nem akarják, hogy kettős juttatás legyen. Ugyanakkor, ahol utánpótláshiány van, a miniszterelnök mérlegelhet.

 

Orbán Viktor, miniszterelnök: - Ott, ahol szükségünk van, hogy maradjon, mert mondjuk nincs elég utánpótlás, majd lesz csak most azonnal nincsen. Ott pedig arra kell figyelni, hogy miután marad, de kettős juttatás nincsen, a korábbi bérénél ne kapjon kevesebbet. Tehát gondoskodni kell arról, hogy a korábban két forrásból kapott egy jövedelmet, most ez megszűnik, tehát meg kell emelnünk a bérét annak, akit nyugdíj után is bent tartunk az állami szektorba, arra a szintre, mint ahogy korábban a nyugdíja meg a bére együtt volt. Mert csak így fair a dolog. Tehát ezeket egyenként szépen végig fogjuk kísérni, erre van egy kis munkacsoportom, én adom a felmentéseket egyenként, látom, hogy melyik ágazatban igaz, hogy szükség van a tovább foglalkoztatásra, melyik ágazatban nem igaz, ennek megfelelően adom meg az engedélyt és egyenként gondoskodunk mindenkiről, hogy  korrekt eljárásban legyen  részesülve.

 

Forrás: MTV Premier

Természetesen már önmagában az aggasztó, hogy nem képes a Kormány olyan szabályozást készíteni, amely előre méri fel a lehetséges hatásokat, előre gondolja végig, hogy milyen következményei lesznek a tervezett szabályozásnak, és előre határoz meg a nem kívánt következmények kezelésére mechanizmusokat.  Az elmúlt két és fél évben persze megszokhattuk, hogy a Kormány valami miatt úgy irtózik a korrekt előkészítéstől, mint ördög a tömjénfüsttől, így aztán sajnos teljesen tipikus, hogy kijön egy átgondolatlan szabály – jelen esetben a közalkalmazottak esetében a nyugdíj melletti továbbfoglalkoztatás tilalma –, amiről a hatálybalépést követően perceken belül bizonyosodik be, hogy tarthatatlan, mert nincs köszönőviszonyban a minket körülvevő valósággal.  Azokkal a körülményekkel nincs köszönőviszonyban, amelyeket fel kellett volna előzetesen mérni, és amely következményekre fel kellett volna készülni, de láthatóan ez valami miatt nem része a Kormány gondolkodásának. 

Szóval megszületik a jogszabály, hatályba lép, kiderülnek a „nem várt” mellékhatások, és beindul az események után való szaladás.  További kapkodás, további előkészítetlen döntések, melyek további „nem várt” hatásokat eredményeznek.  A végeredmény „természetesen” nem az, hogy visszavonják a szabályozást, és megpróbálnak csinálni helyette egy előkészített, jó minőségű változatot, ez esetben ugyanis még azt gondolhatná valaki, hogy a Kormány hajlandó gondolkodni és észérvek alapján felülvizsgálni a saját döntéseit, ez pedig különös módon a Fidesz szerint szintén nem kívánatos.  Marad helyette a dacos ragaszkodás a rossz minőségű, használhatatlan szabályozáshoz, a felmerülő „nem várt” problémák tömegének egyedi kezelésével. 

A tömeges egyedi problémakezelés persze hatékonytalan, lassú, potenciálisan további problémákat generál és sokszor igazságtalan és méltánytalan egyedi döntésekhez vezet.  Végeredményként az ilyen, rossz szabályozásnak a társadalmi hasznossága sokkal kisebb, mint egy tisztességesen előkészített, korrekt szabályozásnak, ami lassabban készül, lassabban bevezethető, de tartósabb és alkalmasabb, és ahol az egyedi problémakezelés nem létezik, mert minden esetre van szabály, amelyet aztán következetesen be is tartanak, mert betartható.  A Fidesz ennek ellenére ezt a fajta rossz minőségű, hatékonytalan, drága, és hosszú távú károkat okozó jogszabályalkotást preferálja, ezt már megszoktuk tőlük az elmúlt két és fél évben.  A dolog eddig úgymond normálisnak, vagy legalábbis megszokottnak tekinthető. 

Az igazán meglepő, vagy újszerű az, amit a miniszterelnök ma saját maga fedett fel, mely szerint túl azon, hogy tudomásul veszi az ilyen rossz minőségű jogszabályalkotást – ahelyett, hogy elutasítaná azt, és olyan kormánytagokkal venné körül magát, akik jobb minőségű jogszabályokat tudnak előkészíttetni –, az egyedi problémakezelést személyesen ő maga végzi.  Ő maga vállalkozik olyan egyedi döntések százainak, vagy ezreinek a meghozatalára, amelyek fel sem merülnének, ha a Kormány jól végezné a dolgát, de ha már így alakult, akkor sem igénylik az ország első emberének a figyelmét és idejét, maximum kormányhivatali osztályvezetői, vagy főosztályvezetői szinten kellene őket kezelni. 

Ha ez komolyan így működik ebben az ügyben, akkor vajon hány másik, ehhez hasonló ügyben vesztegeti a miniszterelnök a drága idejét és figyelmét?  És vajon mennyi ideje és figyelme jut azokra a fontos dolgokra és ügyekre, amelyeket viszont valóban neki kellene végiggondolni és eldönteni?  Csoda ezek után, hogy a hétköznapi ember számára is érzékelhetően rossz minőségű döntéseket hoz a Kormány nap, mint nap?  Nem csoda, hiszen ezek szerint minden apró-cseprő ügyben Orbán Viktor dönt, miközben nincs az a felkészült, zseniális vezető, aki képes naponta több száz egyedi döntést meghozni úgy, hogy azokra kellő figyelem jusson és ezáltal a legjobb döntés szülessen. 

Az emberiség azért találta fel az együttműködést, a specializációt és a szervezetet, hogy a vezetők képesek legyenek sok ember munkáját irányítani, országokat vezetni, anélkül, hogy személyesen, a saját két kezükkel végeznének el minden munkafolyamatot, hiszen ez egy bizonyos méret felett lehetetlen.  Ilyenkor az alkalmas, jó vezető csapatot szervez, olyan embereket válogat maga köré, akiknek a szakmai és emberi kvalitásaiban megbízik, és úgy osztja fel a munkát és a feladatokat, hogy a szervezet egésze összességében ugyanolyan jó, vagy még jobb döntéseket hozhasson, mintha ő maga csinált volna végig minden folyamatot személyesen.  Ehhez persze a vezetőnek szüksége van alkalmas emberekre, kölcsönös bizalomra, és arra, hogy megszervezze a csapata munkáját, világos elvárásokat fogalmazzon meg és világos hatásköröket rendeljen a feladatokhoz, a munkatársai teljesítményét pedig mérje és értékelje. 

Magyarul, vezetni kell a szervezetet, amihez meg persze alkalmas vezető kell.  A kézi vezérlés, a mikromenedzselés az alkalmatlan vezető válságtünete.  Orbán Viktor láthatóan képtelen egy akkora szervezet munkáját irányítani, mint egy közepes méretű európai ország kormányzata.  Ezzel a módszerrel, ahogyan ő gondolkodik a vezetői feladatokról, egy 10-20, de maximum 50 fős családi vállalkozást lehet sikeresen irányítani, nem egy százezreket foglalkoztató modern államot.  Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy miért tart itt az ország Orbán két és fél évnyi „kormányzása” után.  Abba pedig talán jobb, ha bele sem gondolunk, hogy mennyi valóban fontos és az ország egésze számára sorsdöntő ügyben született rossz döntés azért, mert a miniszterelnöknek éppen egy ahhoz hasonló kérdéssel kellett foglalkoznia, mint hogy például a Kaposvári Kórház nyugdíjas sebészét engedje-e tovább dolgozni, vagy nem, és ha igen, akkor milyen fizetésért.

Címkék: fidesz válság orbán viktor vezetés kormányzás alkalmatlanság kézi vezérlés

15 komment