Orbán Viktor szombaton délután a Főváros egyik legdivatosabb szórakozóhelyén találkozott néhány fidelitasos fiatallal, és rövid egyeztetés után két és fél perces videó-üzenetben a helyszínen adta elő a teljes magyar felsőoktatás átalakításának legfrissebb „koncepcióját”.  Szép példája ez Orbán hatalomgyakorlási módszerének, melyben egyszerre lepleződik le a „gránitszilárdságú” NER minden összetevőjének a hazugsága.

Az új felsőoktatási „koncepció” „természetesen” gyökeresen különbözik mindentől, amit ebben a témában eddig a Fidesztől, a Kormánytól, vagy akár személyesen Orbán Viktortól hallottunk.  És most nem elsősorban a két, négy, vagy tizennégy évvel ezelőtti nyilatkozataira gondolok – bár ezekkel kapcsolatban is meg lehetne fogalmazni néhány keresetlen szót –, hanem a két nappal korábbira.  Ami már akkor is elég zavaros volt ugyan, a mostani verziónak mégsem volt se híre, se hamva benne, csak egy szokásosan magabiztos, szokásosan hetyke, szokásosan felelőtlen és mindezek miatt szokásosan teljesen komolyan vehetetlen riposzt: „A hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is”.  Neki ezt jelenti a NER.

Amikor 2010-ben a Fidesz előállt a Nemzeti Együttműködés Rendszere elnevezéssel, óvatos optimizmussal tekintettem a kormányzásuk elébe.  Szépen rímelt ez az elnevezés azokra a választások előtt Orbán által adott, jól sikerült beszédekre, melyek persze nem nagyon szóltak semmiről, de visszafogottságuk, kiegyensúlyozottságuk, látszólag széles perspektívájuk következtében okot adtak a bizakodásra.  Becsapott, egykori, 1998-as Fidesz-szavazóként – akit már 1998 őszére sikerült teljesen kiábrándítaniuk az agresszív kíméletlenségükkel, ahogyan ők a kormányzást képzelték és gyakorolták –, annyira azért nem győztek meg, hogy akár csak fontolóra vegyem a rájuk való szavazást, de elaltatták a félelmeimet, és pozitív várakozással tekintettem a kormányzásuk elé.  Még a kétharmadra is úgy gondoltam, hogy most aztán itt a nagy lehetőség, megcsinálhatják a nagy csodát, nem hivatkozhatnak semmire, most, vagy soha.  Ha sikerül az ország rendbetétele, akkor azért fogok örülni, ha nem sikerül, akkor meg azért, mert akkor végre beigazolódik, amit akkor már 12 éve sejtettem, hogy Orbán nem ért a vezetéshez, a kormányzáshoz, a Fidesz pedig okos, értelmes szakemberek helyett nagy egóval megáldott szerencselovagokból áll.  Az is jó a hazának ha megtáltosodnak, és az is, ha végre a helyükre kerülnek és nem tudnak többé tömegeket szédíteni a válogatott ostobaságaikkal, amelyekben csak egyféle törvényszerűség fedezhető fel: a buta, erkölcstelen cinizmus, az állandó ellenzése mindennek, amit nem ők mondanak ki először, függetlenül annak értékétől és értelmétől.

Szóval meglett a kétharmad, és meghirdették a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amely kifejezetten szimpatikusan hangzott.  Olyasminek tűnt, amit régóta tartottam kívánatosnak és egyedül üdvözítőnek a haza számára.  Úgy értelmeztem ezen elnevezést, hogy végre nem politikai oldalakban gondolkodnak, hanem nemzetben, vagyis a teljes társadalomban, hogy végre nem a mindennapos egymás torkának esés fog folytatódni, hanem józan kompromisszumok, kinyújtott kezek, az ország szekerének közösen megcélzott irányba való közös húzása következik ezután.  És hogy mindezt rendszerben képzelik, nem a régóta megszokott ad hoc ötletelések özöneként, hanem egy végiggondolt, a társadalmi és politikai szereplőkkel közösen megtervezett és ezért közösen és kölcsönösen elfogadott, tisztelhető, szerethető, és ezért tiszteletben tartott és támogatott rendszerként.  Ez az a program, amire Magyarországnak akkor égető szüksége volt, és azóta még inkább szüksége van.  És ez az a program és ideológia, amelynek azóta sincs se híre, se hamva a Fidesz politikájában: egy nem-nemzeti, nem-együttműködő nem-rendszert hoztak létre, miközben NER-t hangoztatnak.

Az Orbán-kormány politikája és hatalomgyakorlása nem nemzeti.  Sem a szó kulturális, sem politikai definíciója szerint nem az, hiszen a nemzet mindkét esetben minimum 10 millió ember közösségét jelenti.  Orbán és a Fidesz tudatosan és kinyilvánítottan nem a nemzet, hanem annak csak egy töredékét jelentő csoport, a Fidesz törzsszavazói, maximum 2 millió választópolgár érdekében politizál és kormányoz.  Az természetesen nem mentség, hogy ők úgy értelmezik a nemzetet, hogy az ebből a kétmillió választópolgárból áll, ilyen definíciója ugyanis nem létezik a nemzetnek.  Van kulturális, és van politikai nemzetfogalom, de Fidesz-szavazói nemzetfogalom nincs.  Magyar az, aki magyarnak vallja magát, és nem az, akiről Orbán legújabban előtérbe tolt, naponta túlteljesítő híve, Fekete György megállapítja.  Természetesen az már eleve gyanús, amikor egy párt magát nemzetinek állítja be, hiszen a nemzetet legjobb közelítéssel is csak az Országgyűlés egésze képviselheti; egy-egy párt éppen azért párt, mert az egésznek csak egy részét képes és kész megjeleníteni.  A Fidesz önmagában éppen annyira képviseli A nemzetet, mint a szombati „egyeztetésen” részt vevő fidelitasos fiatalok AZ ifjúságot és A diákokat, vagyis semennyire.  De ettől még kormányozhatna a teljes nemzet érdekében, csak előbb azt kellene megértenie és elfogadnia, hogy ehhez a nemzet önmagukon kívüli tagjaival is szóba kell állnia, vitába kell szállnia és adott esetben kompromisszumot kell velük kötnie, nem pedig csak azokkal, akik hitalapon elfogadnak tőlük mindent, ami Fidesz-logó alatt jelenik meg.

A Fidesz, illetve Orbán együttnemműködéséről szinte fölösleges is bekezdést kezdeni, tele van a padlás az elmúlt két és fél év arroganciájáról szóló tudósításokkal.  1998 ősze után éppen az fordított sok, tavasszal még a Fideszre szavazó választópolgárt a Fidesz ellenzőjévé, hogy Orbánék minden lehetőséget megragadtak a velük akár csak kicsit is egyet nem értők elutasítására és megalázására: igazi buta, műveletlen és civilizálatlan útonállókként viselkedtek.  Pont úgy, mint 1948 után a voluntarista kommunisták, akik elhitték, hogy attól, hogy választást „nyertek”, attól egyből ők lettek a legokosabbak is, meg, hogy a képzettség, tapasztalat, meg a sok generáción át építgetett és féltve őrzött kultúra csak polgári csökevény és csak akadályozza az ország újjáépítését.  És pont így lett ötven évvel később a szakértelem „kommunista trükk”, miközben azok kommunistáztak meg bolsevikeztek, akik e politikai hagyományok leghőbb követőiként produkálták magukat az ország élén.  2002-ben elbuktak egy választást, 2006-ban egy másikat, és 2010-re sem tanultak.  A Mandiner cikksorozatából kiderült, hogy a Fidesz és szavazóik, illetve híveik a mai napig abban a tévhitben élnek, hogy az első Orbán-kormány remekül teljesített és csak a vakszerencse „csavarta ki a kormányrudat” a kezükből 2002-ben, szerintük „természetesen" teljesen jogtalanul.  Éretlen módon nem azt elemezték, hogy mit tehettek volna ők másképp, hogy ne veszítsenek, ehelyett megelégedtek azzal, hogy körbeveregették egymás vállát és megállapították, hogy a gonosz ellenfelek – akik onnantól ellenséggé minősültek át – jogtalanul nyertek ellenük, hiszen „a haza nem lehet ellenzékben”.  Azt szűrték le a vereségből, hogy még agresszívebbnek, még kíméletlenebbnek kellett volna és kell a jövőben lenniük a nemzet azon tagjaival szemben, akik nem értenek velük egyet.  Azóta is így működnek ők együtt.

És teszik mindezt a szintén csak történelmi kuriózumként minősíthető nem-rendszerben.  Hosszú évtizedek óta nem volt Magyarországon olyan kormányzás, mint a mai gyakorlat, ahol szinte kitűzött cél a rendszerszerű működés teljes hiánya.  Nincs rendszer, mert nem is lehet; az egyszemélyi irányításhoz nem kell rendszer, a legfőbb vezetőn kívüli szereplőktől itt mindössze feltétlen lojalitás kell és az önálló gondolkodásra való igény hiánya, ennyi a „rendszer”.  A döntéseket nem kell rendszerszerűen előkészíteni, nem kell vitázni, nem kell mérlegelni, nem kell utánkövetni és nem kell szükség esetén korrigálni.  Az ilyen rendszer lényege a nem-rendszerszerűség, és pontosan ezt sikerült Orbánnak és a Fidesznek Magyarország kormányzásában megvalósítaniuk.  Aligha volt az elmúlt kétszáz évben olyan sikeres ország, illetve annak olyan kormánya, amely békeidőben olyan horderejű kérdésben, mint az országos, a nemzeti felsőoktatási rendszer átalakítása, a kormányfő párperces megbeszélése alapján engedett volna egyszemélyi döntést hozni és azt rögtön ki is hirdetni.  Ez a nem-rendszer működés közben, ahol olyannyira nincs már semmilyen rendszer, hogy a Kormány, vagy a Fidesz tagjai közül senki nem képes felállni és tiltakozni az ilyen felelőtlen döntéshozatal ellen.  Csendesen húzzák az igát, mint az idomított jobbágyok, akik megtanulták, hogy ha kinyitják a szájukat evésen kívüli céllal, annak jó vége nem lehet.  Tomboljon csak a legfőbb vezető végtelen tudása, majd ő mindent tud mindnyájuk és mindnyájunk helyett.

Orbán és a Fidesz – ha van egyáltalán értelme a Fideszről, mint önálló entitásról beszélni, illetve megkülönböztetni azt Orbántól – azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy a saját maguk által kihirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszerét nem vették komolyan és nem üzemelték be, hanem éppen az ellenkezőjét csinálják.  Azért ez a legnagyobb hibájuk, mert ha ezt komolyan vették volna, akkor biztosan jobb állapotban lenne ma az egész ország, és ők is szinte teljes magabiztossággal várhatnák a 2014-es választásokat.  A nem-nemzeti, nem-együttműködő nem-rendszerükkel viszont minden bizonnyal sikerül kivívniuk a kormányváltást másfél év múlva.  A következő kormánynak mindenesetre legalább a NER-t nem kell majd átneveznie, csak végre elkezdeni működtetni azt.  Együttműködni a nemzettel: országunk tízmillió polgárával, és a határokon túli, kulturális értelemben vett nemzettársainkkal.  Mindezt demokratikus keretek között, rendszerbe foglalva, szabályokat betartva és felelősséget vállalva.  Ez a biztos receptje a következő évek sikeres kormányzásának, és ezt még a Fidesz és szavazóik sem ellenezhetik majd, hiszen aki így kormányoz, az az Orbán által megálmodott jelszavak szellemében virágoztatja majd fel a hazát.