Elégedetlenek vagyunk Magyarország állapotával, és nem számítunk semmi jóra a meglévő politikai osztálytól, sem annak bal-, sem pedig jobboldalától.  Hagyományosan három lehetőség közül választ ilyenkor az egyszeri gondolkodó magyar ember.

1. Elmerül a saját világában, melyből kizárja a politikát, a társadalom, a nemzeti közösség dolgaival való foglalatoskodást, egyben elfogadja azt a kifordított modellt, ahogy Magyarországon a legtöbb dolog működik. Ezáltal végső soron magáévá teszi, vagy legalábbis eltűri a torz struktúra újratermelődését lehetővé tevő kultúrát, ami évszázadok óta akadályozza, hogy boldogabb országot építsünk. Mivel az ember hosszú távon mindig idomul a környezetéhez, így az évtizedek előrehaladtával az áldatlan állapotok fenntartójává válik, szinte magára sem ismerve, ha néhanapján visszagondol fiatalkori önmagára, és akkori értékrendjére, céljaira. Kényelmes lehet így az élete, de teljes, harmonikus és következetes nem.

2. Tovább lát az orránál, látja, hogy a folyamatok nem olyan irányba visznek, amelyből még az ő életében egy jobb ország jöhet ki, és ezt képtelen elfogadni. Hű marad az értékeihez, ami megakadályozza, hogy alkalmazkodjon a magyar valósághoz. Az évtizedeken keresztül fennálló disszonancia lehetetlenné teszi, hogy teljes és boldog életet éljen, marad neki a szokásos kelet-európai küzdelem, elégedetlenség, és korai halál. Nagyokat vitázik és bosszankodik, majd az évtizedek során felgyülemlett feszültségtől sokkal fiatalabban hal meg, mintha ezt az életet egy nyugati társadalomban töltötte volna el.

3. Látja, hogy mindkét fenti opció zsákutca, ezért gondol egy nagyot, és itt hagyja ezt az egész kusza magyar valóságot. Az életet választja, a jobb életet egy működő országban, valahol Nyugat-Európában, vagy Észak-Amerikában és igyekszik minél jobban elfelejteni ezt a megváltoztathatatlannak tűnő, hatalmas problémahalmazt, amit Magyarországként ismert meg. Ha szorgalmas és ambiciózus, tudja, hogy mit akar, és a képességeihez illeszkedő életpályát jelöl ki magának, akkor boldog, teljes életet élhet, kellően hosszút és kiegyensúlyozottat. Az egyetlen, ami mindig hiányozni fog ebből az életből, az a szülőföldje, az eredeti hazája, amiért nem tudott tenni semmit, mert választania kellett a saját élete és a hazája sorsa között.

Évszázadok óta e három opció áll az egyszeri gondolkodó magyar ember előtt. Mindháromnak megvannak az előnyei és a hátrányai, de valójában egyik sem igazán kívánatos, mindegyik túl nagy áldozattal jár. Ha nincs más megoldás, akkor meg kell hozni az áldozatot, kinek-kinek az egyéni alkata és értékrendje szerint. A legjobb mégis egy negyedik opció lenne, ami egyesíti a fenti három előnyeit, és vállalhatóbb az érte hozandó áldozat. Évszázadok óta először, ma van negyedik opció: az itthon maradás és cselekvés. 

Történelmi a helyzet. Egyrészt rég nem látott, sokrétegű válságban van Magyarország, másrészt a mögöttünk hagyott két évtizedben kialakult egy nyugatias magyar polgárság, akik egyre többen és egyre határozottabban vetik el a három hagyományos opciót, és egyre erősödő hanggal követelik maguknak a lehetőséget arra, hogy beleszóljanak hazájuk sorsának alakításába.

Mi nem temetkezünk a munkánkba és a családunkba, nem akarjuk halálra stresszelni magunkat, és nem is menekülünk el innen. Elég sokan vagyunk ma már, és elég egységes a világképünk és a céljaink ahhoz, hogy együtt képesek legyünk itthon csinálni magunknak egy jobb országot. Nem várunk másra, hogy megcsinálja helyettünk, és nem megyünk el máshova, hogy élhetőbb hazát keressünk. 

Komolyan vesszük a negyedik opciót, és kitöltjük tartalommal. Lépésről lépésre, fegyelmezetten vágunk neki, hogy egy jobb Magyarországot hozzunk létre a magunk és az ország minden lakója számára. Első lépésként meg fogjuk fogalmazni a magyar polgári liberális víziót. Bemutatjuk az értékrendünket, amelyre a politikai gondolkodásunkat alapozzuk, és megrajzoljuk azt a képet, amilyenné a hazánkat szeretnénk tenni.

Elindulunk az úton.