Inoffensus

Töprengek, gondolkodom, igyekszem korlátok nélkül. Általánosítok, véleményt alkotok, és mindezt le is írom. E-mail a szerzőnek: inoffensusblog [kukac] gmail [pont] com

Utolsó kommentek

  • lucasso: Gondolatok a munkaalapú gazdaságról hu.blastingnews.com/hir/2015/05/gondolatok-a-munkaalapu-gazdasagrol-00385477.html (2015.05.17. 15:20) A polgárok hova álljanak?
  • Pash Cutter: "Szomorú, fájdalmas, de az LMP-re szavazok." Orrbefogva, nem? :( Én egyre kevésbé vagyok velük megelégedve: boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2014/10/ideje-elpusztulnia.html (2014.10.20. 11:50) A polgárok hova álljanak?
  • vomit: a vilagforradalmat mas emberek iranyitottak es iranyitjak, mint azt gondolnank. oroszorszag nem a forrasa, hanem az elso aldozata volt. hala istennek, 70 evi labadozas utan immunissa valtak ra. Inf... (2013.07.15. 14:22) Nincs különbség
  • Kuviklacz: @OrizaTriznyak: Ezt elbuktam (mentségemre, csak felolvasásban hallottam, és nem gyerekként). De Lázár Ervinként valamely rejtélyes okból. (2013.06.23. 23:13) Polgári szemmel 2014 reménytelen
  • OrizaTriznyak: @Kuviklacz: Köszönöm, hogy egyet értesz, ugyanígy gondolom! (Off: moly.hu/konyvek/csukas-istvan-oriza-triznyak ) (2013.04.23. 09:57) Polgári szemmel 2014 reménytelen
  • Utolsó 20

Címkék

1998 (1) 2002 (1) 2010 (4) 2014 (9) 2018 (2) 4k (1) ady endre (1) aktivitás (1) alkalmatlanság (1) alkotmány (1) államosítás (1) antiszemitizmus (1) baja ferenc (1) bajnai gordon (2) bankszövetség (1) bokros lajos (1) botrány (1) butaság (4) cigányság (1) cinizmus (4) demokrácia (5) diákok (1) diktatúra (3) dilettantizmus (1) dinamika (1) diszkrimináció (1) dk (3) együttműködés (1) együtt 2014 (1) ellenzék (1) elvtelenség (1) erkölcstelenség (3) erőszak (1) eu (2) felsőoktatás (1) fidesz (16) fodor gábor (3) gazdaság (1) gyurcsány ferenc (4) hatalom (1) hazugság (5) hétköznapi kultúra (1) hiteltelenség (1) (1) illés zoltán (1) illiberalizmus (1) index (1) jávor benedek (1) jobbik (4) kádár-rendszer (2) karácsony gergely (1) kelet (1) kézi vezérlés (1) kiss péter (1) kommunikáció (1) kommunizmus (3) kontraszelekció (1) kormányzás (1) kövér lászló (1) kuncze gábor (2) lendvai ildikó (2) liberalizmus (3) lmp (5) magyarország (13) magyar bálint (1) március 15. (1) matolcsy györgy (2) mdf (1) média (1) mesterházy attila (2) momentum (1) mszp (7) mutyi (1) nagyvállalat (1) nemzet (2) nemzeti ünnep (1) néplélek (4) ner (2) önkény (1) orbán viktor (12) passzivitás (1) pető iván (1) piac (1) pintér sándor (1) pmp (1) polgári liberalizmus (1) polgárság (5) populizmus (3) profit (2) puch lászló (2) radikalizmus (1) rasszizmus (1) regisztráció (2) rendszer (1) rogán antal (1) schiffer andrás (1) simicska lajos (2) statika (1) szanyi tibor (1) szdsz (5) szekeres imre (1) sziget (1) szociálliberalizmus (1) tandíj (1) tek (1) teljesítmény (3) törökország (1) tüntetés (2) választás (4) válság (1) vezetés (1) vlagyimir putyin (1)

Linkblog

21.
május

2018

Inoffensus  |  Szólj hozzá!

Ha marad a Fidesz, akkor jön a létező illiberalizmus. Ha rendszert akarunk váltani, ahhoz választókerületenként egy ellenzéki jelölt kell. Ehhez viszont nem összefogósdi, meg duma kell, hanem alázatos és hiteles munka, alázatos és hiteles helyi jelöltekkel.

Amit tudunk

Nyolcadik éve dübörög a rezsim, a Fidesz pontos, precíz léptekkel halad Orbán álma, az illiberális állam teljes kiépítése felé. Nem minden sikerül elsőre, vannak kisebb vargabetűk, de az irány egyértelmű: egy török-orosz-kínai-jellegű autoriter rendszer, amelynek fókuszában megkérdőjelezhetetlen hatalommal áll Orbán, akit leváltani sem az őt hatalmon tartó pártjában, sem a látszatválasztásokon nem lehet. Orbán célja csak annyiban különbözik a Kádár-rendszer teljes restaurációjától, hogy nem csak a politikai hatalmat akarja száz százalékos biztonsággal a kezében tartani, hanem a gazdaság erőforrásainak olyan túlnyomó hányadát is, amely segítségével megakadályozhatja bármilyen polgári alternatíva kialakulását és megerősödését, amely megkérdőjelezhetné a hatalmát.

Elképesztő gazdasági erőfölényre van szüksége, hiszen nincsenek hazánkban állomásozó szovjet csapatok, amelyek külső erőként fenntarthatnák a rendszert a társadalmi ellenállással szemben is, van viszont egy EU-tagság, amely lassítja, tompítja a folyamatot és állandó trükközésre, hazudozásra kényszeríti a Fideszt az intézkedéseik magyarázatakor. A cél világos, az irány egyértelmű, a keretek jól láthatóak, az elmúlt hét év tapasztalatai alapján elég nagy biztonsággal előrejelezhető a következő ciklus. Hányszor, de hányszor hallottuk, hogy "ugyan, azt már nem merik megtenni, nem kell az ördögöt a falra festeni", majd rezignáltan vettük tudomásul, hogy megtették, sőt, még emeltek is a téten. Tömegével történtek olyan dolgok, amelyekre mindenki azt mondta, hogy lehetetlenek, ma meg már természetes részei az életünknek.

Amire számíthatunk

Ha 2018-ban ismét nyer a Fidesz, akkor pontosan az fog folytatódni, ami akkor már nyolc éve fog tartani. Minden egyes napon stabil léptekkel fogunk tovább menetelni a létező illiberalizmus felé. Folytatódik minden olyan intézmény, független gazdasági, szellemi erőközpont ellehetetlenítése, amelyek akárcsak a legkisebb, de komolyan vehető veszélyt jelenthetik Orbán hatalmára.

Első célpont a magyar nyilvánosság még többé-kevésbé független, kisebbik része. Az Index és ezáltal a legnagyobb magyar blogszolgáltató 2014-re (még Simicskával) eltervezett bedarálása, párhuzamosan minden egyéb, számottevő eléréssel rendelkező médium ellehetetlenítésével, leszedálásával, átvételével, bezáratásával. Miután ez megtörtént és csak a közösségi oldalak maradnak meg az ellenzékiség online terepének, elindulhat a nagy nemzeti tűzfal felépítése, az internet központi megregulázása. Ki mondta, hogy természetes állapot az, hogy van Magyarországon Facebook, Twitter, YouTube és társaik. Törökországban például már nincsenek, mégis lehet élni, Oroszországban egyenesen az állam csavarta ki alapítója kezéből a VKontaktét, hogy a polgárok életének legrészletesebb adatait még csak kikérnie se kelljen a szolgáltatótól, azok egyenesen kerüljenek a titkosszolgálatok adatbázisaiba.

Hihetetlennek hangzik, Magyarországon ilyet nem lehet? Hányszor hallottuk ezt az elmúlt két ciklusban, aztán simán lehetett. A nyilvánosság fölötti száz százalékos kontroll megszerzése elsődleges szempont, épp olyan fontos Orbánnak, mint a gazdasági hatalom. Híven követve Putyin útját az illiberalizmus kiépítésében, már 2011-ben kísérletet tettek e cél elérésére, az új médiatörvény első változata még a blogok regisztrációs kötelezettségét is tartalmazta. Csak az EU-tagságunkon múlt, hogy az, amit Putyin rögtön a legelső ciklusa alatt, pár év alatt elért (a teljes orosz TV-nézettség közel száz százalékos kontrollja), az Orbánnak két-három ciklus alatt fog csak sikerülni, persze kibővülve a Putyin hatalomra kerülése óta eltelt 17 évben központi szerepet kapó online médiumokkal és közösségi felületekkel. Egy nyertes választás után 2018 központi kérdése lesz a médiaháború elsöprő megnyerése, hogy 2022-re már csak rezignáltan legyintsünk arra, hogy 2018-ban ezt is ki gondolta volna.

A médiaháború fölényes megnyerése után 2019-től a figyelem ismét a gazdasági hatalom bővítése felé fordulhat. Ahogy azt már szintén megszokhattuk, folytatódik az átlagosnál jobban teljesítő ágazatok bekebelezése, államosítása, vagy kényszereladatása kurzushuszárok felé. Biztos célpont a kiskereskedelem, a távközlés, az építőipar, illetve az ahhoz szükséges szolgáltatások. Ahogy tovább növekszik az egyértelmű erőfölény és stabilizálódnak az új gazdasági pozíciók, úgy fordulnak rá az egyre kisebb, de annál sikeresebb ágazatokra, egyedi vállalatokra. Végső célként az illiberális államban maximum kisvállalkozás lehet a hatalomtól független, de az is csak akkor, ha nem a hatalom számára stratégiai fontosságú ágazatban tevékenykedik. Közepes méretű, vagy kicsi, de stratégiai fontosságú ágazatban működő (média, telekommunikáció, stb.) vállalkozások 2020 után csak akkor működhetnek tovább, ha átadják az üzletet egy kijelölt kurzushű "vevőnek" (állam, önkormányzat, stróman, oligarcha), vagy maguk tesznek hihető hűségesküt a rezsimnek. Ez utóbbi valószínűleg csak akkor lesz elég, ha a hírhedt orbáni páncélszekrényben azért némi kompromittáló anyagot is le lehet fűzni a lojalitás komolyan vétele érdekében.

Az illiberális építkezés harmadik lába természetesen a politikai kontroll megtartása és növelése. A mindennapi élet mind több területére tolakszik be a politika. A kádári időket idézően sikerült mára közvetlen politikai irányítás alá vonni az iskolákat, a sportszövetségeket, jelentősebb egyesületeket, klubokat, a látszatra sem adva, aktív pártpolitikusok irányítják a napi munkát, ostorral és mézesmadzaggal ösztönözve. A média és a jelentősebb gazdasági szereplők teljes leuralása mellett a pártokon és sporton kívüli civilszféra - beleértve a felsőoktatást és tudományos életet is - függetlenségének a felszámolása marad. Csak a párthoz hű, vagy politikával még a kocsmában sem foglalkozó civil szervezetek maradhatnak ki a Fidesz látóköréből. Mindenki másnak be kell állnia a sorba, vagy be lehet fejezni a tevékenységet. Politizálni kizárólag a kormány mellett szabad, ez egyúttal erősen ajánlott is.

Minden terepen jelen kell lennie a párt szemeinek és ökleinek. A Momentum választói fórumain megismert, látványosan, megfélemlítő céllal fotózó, vagy a Fidesz-fórumon újságírót vegzáló komisszárok a rendszer hétköznapi elemei lesznek, csakúgy, mint az erőszakos bűncselekmények miatt büntetett előéletű verőlegények a választási irodában, vagy ahol éppen kell. 2022-ben már csak legyinteni fogunk amikor felidézzük, hogy ki gondolta volna még 2010-ben, 2014-ben, vagy 2017-ben, hogy ilyet lehet, pláne, hogy ebből rendszert lehet csinálni.

A hétköznapok ilyen erős politikai kontrollja azért természetes célja a rezsimnek, mert minden komolyan vehető politikai kezdeményezést a csírájában kell elfojtania. A rendszerben nem létezik a kormányváltás, mint opció, nem úgy lett kitalálva, hogy négy évig kormányzunk, aztán lehet, hogy ellenzékbe kerülünk, újabb négy év múlva meg lehet, hogy megint kormányra, és így tovább. Az orbáni illiberális álom nem így működik. Központi eleme a leválthatatlan egyszemélyi hatalom, amelyhez az ország összes erőforrása be van kötve, és amely központi akarattal képes pillanatok alatt irányt adni az egész országnak, mint jól szervezett, szorgos hangyabolynak. Választások, kampányok, választói fórumok, nemzeti konzultációk csak a látszat kedvéért vannak, épp úgy, ahogy a Kádár-rendszerben is. A hatalom minden létezőt és nem létezőt, elfogadhatót és el nem fogadhatót megtesz azért, hogy a választások egyértelmű győztese legyen. Médiafölény, álhírek, megfélemlítés, gyűlöletkeltés, negatív kampány, karaktergyilkosság, csak a fantáziánk szabhat határt annak, hogy mi minden van az eszköztárukban. És mindenki nyugodjon meg: az ő fantáziájuk lényegesen fejlettebb e téren, mint bármelyikünké.

Mivel a választások elvesztése nem opció, fontos eleme a rendszernek a jól kézben tartott és folyamatosan kontrollált ellenzék. Szükség van a parlamentben elégedetlenkedőkre, a TV-ben nagy ritkán, lehetőleg önmagukat nevetségessé téve, valami gumicsonton rágódó "ellenzékiekre". Őket nem, hogy nem szabad ellehetetleníteni, kiemelt fontosságú a folyamatos ellátásuk gumicsonttal, ügyelve persze arra, hogy csak súlytalan szereplők és a társadalom nagy többsége számára csak súlytalan témában nyilatkozhassanak. A valódi veszélyt a rezsimre azok a lappangó ellenzéki csoportosulások jelentik, akik baráti körökben elégedetlenkednek, szervezkednek, programokat írkálnak, gondolkodnak. Őket kell idejekorán megtalálni és semlegesíteni: megszüntetni az egzisztenciális lehetőségeiket, ellopni a vagyonukat, médiaössztűzzel hitelteleníteni, álhírekkel, hazugságokkal lejáratni, ha ez sem segít megfenyegetni és akár fizikailag ellehetetleníteni. A nagy előkép, Putyin rendszeréből tudjuk, hogy a százszázalékos médiakontroll és tudatosan lebutított közoktatás segítségével mindössze pár év alatt kitermelődik az a réteg, amely tagjai hasznos hülyékként közvetlen utasítás és központi szervezés nélkül is autonóm módon végzik el a piszkos munkát, fenyegetnek meg ellenzékieket, bántalmaznak másként gondolkodókat, végső soron akár a testi épségüket is veszélyeztetve, mint az történik Oroszországban rendszeresen, ha egy ellenzéki hang túl hangos és hiteles kezd lenni (Nyemcov, Navalnij). Bárki, akinek egy kicsi kis veszíteni valója is van ebben az országban (megélhetés, gyerekek, szülők, karrier, vagyon) már most százszor meggondolja, hogy részt vegyen-e aktívabb politikai cselekvésben. A független média maradékának 2018 utáni beszántása után ez még inkább így lesz, hiszen akkor már a nyilvánosság erejében sem lehet majd bízni, pillanatok alatt lehet majd bárkit tönkretenni, aki egy kicsit is felemeli a fejét a porból.

Kijelenthetjük tehát, hogy 2018 sorsfordító választás lesz. Talán az utolsó lehetőségünk arra, hogy békés, demokratikus módon váltsuk le Orbánt és rendszerét. Ahogy azonban a választás tétje nem hétköznapi, úgy az arra való felkészülés sem lehet az.

Amit tehetünk

A Fidesz a Magyarországon csak rá jellemző politikai profizmussal alakította úgy a választási rendszert, hogy az ellenzék dolga még akkor is nehezebb legyen a szokásosnál, ha a rezsim nem tervez semmilyen visszaélést, vagy éppen nem állna rendelkezésére az adófizetők pénzéből létrehozott és üzemeltetett médiabunkósbot. (Nem tudom nem megjegyezni, hogy a közállapotainkért szorongó Áder János köztársasági elnök volt a szigorúan fideszes célokat szolgáló új választási rendszer létrehozásának projektvezetője.) Ha valami felől, afelől azonban teljesen nyugodtak lehetünk, hogy rendelkezésére áll a médiabunkósbot, használni is fogja azt, és csak a képzeletünk szabhat határt annak, hogy milyen egyéb módszereket nem fognak bevetni a győzelem érdekében.

Ezzel együtt az aktív választópolgárok többsége, az összes választónak pedig a túlnyomó többsége nem Fidesz-szavazó. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy a választási rendszer egyfordulós, nem ad lehetőséget az első forduló utáni egyezkedésre, visszalépésre, együttműködésre, ebben a rendszerben az nyer, aki már a választás előtt egységes, egy táborba tömörült szavazói bázissal rendelkezik. Amire mégsincs semmi szükség, az a szokásos baloldali látszattevékenység, az összefogósdi, amivel évek óta képesek úgy csinálni, mintha politikusok lennének, és hatalomra akarnának kerülni, miközben az égvilágon semmit nem csinálnak. Még a legelkötelezettebb baloldali szavazópolgároknak, pláne a függetleneknek is elmegy a kedve az egésztől, amikor két cikluson keresztül mást sem hallanak az "ellenzéktől", csak hogy hogyan kéne és hogyan nem kéne összefogni és ki kivel és kivel nem, stb. Szintén nem a kormányváltást akaró polgárság érdekeit szolgálja az, ahogyan a létező "ellenzék" azon lamentál, hogy újabb és újabb ellenzéki pártok, mozgalmak születnek, tovább darabolódik a tábor. A helyzet ezzel szemben az, hogy felelős polgárként üdvözölnünk kell minden alulról szerveződő új csapatot, és nagy tisztelettel adózni nekik amiatt, hogy ilyen illiberális körülmények között is vállalják a nem kis veszéllyel járó szervezkedést és nyilvánosság elé lépést. És természetesen nekik sem abba a "beszélgetésbe" kell egyből beszállniuk, hogy kivel igen és kivel nem és csak így, és csak úgy.

A feladat ehelyett minden ellenzéki párt és mozgalom számára a következő. A konkurenciával való foglalkozás helyett menjen el mindenki szépen a választókerületekbe és találja meg azokat a hiteles helyi polgárokat, akik meg akarják és meg is tudják szólítani a helyi választópolgárokat, ismerik a problémáikat, képviselni akarják azokat, megoldásaik vannak rájuk, és minden erejükkel az Orbán-rendszer eltakarításán akarnak dolgozni. Még egy jó ideig teljesen fölösleges azzal foglalkozni, pláne pártvezetőknek a budapesti belvárosban, hogy hogyan legyen és hogyan ne legyen összefogás.

Miután az ellenzék (Jobbiktól LMP-ig minden létező és most szerveződő párt és mozgalom) elvégezte az első feladatot és talált hiteles és rendszerváltásra kész és alkalmas jelöltet a választókerületekben, akkor jöhet a második lépés. Helyi, nyilvános ellenzéki kerekasztal-beszélgetéseket kell szervezni a fenti résztvevőkkel, de akár a Fidesz-jelölt bevonásával is. Ehhez továbbra sem kell központi egyeztetés, szerződés, belvárosi kávézó, TV-kamerák, látványos kézfogások, miegyéb, csak az, hogy a helyi jelöltek egymás között megegyezzenek egy ilyen közös fórum létrehozásáról a helyi művelődési házban, vagy ahol éppen lehetséges ez.

Az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, és végig a közös célt, a rendszerváltást szem előtt tartó nyilvános ellenzéki kerekasztal-beszélgetéseken a jelöltek valódi, helyi problémákról vitáznak elsősorban, megértve, hogy a legtöbb helyi választópolgárt önmagában az alkotmányos berendezkedésünk és mégoly fontos intézményrendszerünk, leromlott demokráciánk nem hozza izgalomba. A helyi ellenzéki kerekasztal-beszélgetések célja az, hogy termékeny, szabad vitákban kerüljenek rögzítésre a helyi problémák, feladatok, prioritások, egyúttal körvonalazódjon, hogy a számos jelölt közül melyik az az egy, amelyik ezt várhatóan a legjobban, leghitelesebben, legharciasabban képes képviselni a rendszerváltó országgyűlésben. A hónapokon keresztül, több fordulóban és nem országosan koordinált ellenzéki kerekasztalok után a következő feladat ennek az egyetlen jelöltnek a kiválasztása, természetesen továbbra sem központi alkuk és egyezségek nyomán, hanem a helyi teljesítmény alapján. Ennek eszköze lehet egy az összes résztvevő ellenzéki párt által finanszírozott helyi közvélemény-kutatás, vagy egy valódi előválasztás.

Miután megvan az egy szem jelölt, a többiek a híveiket ezen egy szem jelölt támogatására szólítják fel (legyen az a Jobbik, az LMP, a Momentum, vagy akár az MSZP, vagy a DK képviselője). Látnunk kell, hogy 2018-ban más a tét, mint 2010-ben, vagy 2014-ben. Hiába hittük azt 2010-ben, hogy végre egyszer s mindenkorra megszabadultunk az MSZP-től meg Gyurcsánytól, mást hozott nekünk a történelem. Most minden rendszerváltást akaró választópolgárnak meg kell értenie, hogy csak egy kérdésben kérik a véleményét: le akarja-e váltani az Orbán-rendszert, vagy nem. Az a kérdés nem szerepel a szavazólapon, hogy ki által, csak az, hogy a Fideszre szavaz, vagy a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. Igen, ma ott tartunk, hogy ha úgy alakul, be kell fogni az orrunkat, és le kell szavazni akár Gyurcsányra is, bár ha van egy kevés esze és a hazáért érzett felelőssége, akkor a volt miniszterelnök megspórolja nekünk ezt a gyötrő pillanatot, és nem indul el egyéni választókerületben. Remélhetőleg ugyanígy tesz majd az összes többi, ezerszer hitelét vesztett politikus Lendvai Ildikótól Fodor Gáborig.

Ha sikerül a fenti forgatókönyv, amihez hangsúlyozottan nem leszerepelt, hiteltelen, lejárt szavatosságú politikusok központi alkui kellenek, hanem helyi, hiteles jelöltek aktív munkája, kölcsönös tisztelete és együttműködése, akkor könnyedén előállhat az a helyzet, hogy minden szavazókörben csak két jelölt van a szavazólapon. Az elmúlt évek időközi választásaiból pedig tudjuk, hogy ilyen esetben a választópolgárok simán hozzák a papírformát, és leszavazzák a Fidesz jelöltjét.

Egy ilyen módon megnyert választás után persze kezdődik az igazi nagy munka, a rendszerváltó Országgyűlés létrehozása és beüzemelése. Ideális esetben ez az Országgyűlés csak a választási rendszert változtatná meg, kétfordulóssá téve azt, a többi anomáliával egyelőre nem is feltétlenül törődve, és feloszlatná önmagát, hogy valódi szavazáson dőljön el, hogy melyik ellenzéki párt mennyire erős. Az így létrejövő rendszerváltó, alkotmányozó Országgyűlés már tényleg teljes legitimációval rendelkezne ahhoz, hogy lebontsa az Orbán-rendszert és újra felépítsen egy liberális demokráciát, alaposan átgondolt intézményrendszerrel és megkerülhetetlen fékekkel és ellensúlyokkal, hogy még egyszer ne ejthesse foglyul hazánkat egy Orbánhoz hasonlóan tehetséges és gátlástalan politikai vállalkozó.

 

 

Címkék: média index választás mszp fidesz magyarország eu demokrácia törökország gyurcsány ferenc fodor gábor orbán viktor jobbik lendvai ildikó diktatúra 2014 polgárság 2010 vlagyimir putyin dk lmp 2018 momentum kádár-rendszer illiberalizmus

Szólj hozzá!

Ott voltunk, megnéztük, gyenge volt, otthagytuk a felénél. Mindezért viszont nem Rihannára neheztelünk.

Igaza van az Indexnek, igaza van a Mandinernek, a Sziget Nagyszínpadhoz méltatlanul kevés volt a Rihannna-produkció a 0. napon. Fölösleges részletezni, csak ismételni tudjuk a sok helyen jól leírtakat: késés, kevés élő ének, nulla kapcsolat a világ egyik legjobb fesztiváljának közönségével, nulla show, gyors befejezés.

Nem értünk viszont egyet az Index-szel, a Mandinerrel, és a többi mainstream véleménnyel: nem Rihanna a hibás. Nem ő vette semmibe a 90 ezer látogatót, a Szigetet, ő csak nyújtotta azt, amit kértek, vártak tőle, amit rendeltek es kifizettek.

A hibás - ha mindenképp muszáj hibást találni - a Sziget-menedzsment, azon belül is azok, akik úgy döntöttek, hogy Rihanna étlapjáról a legolcsóbb előételt rendelik, a Sziget Nagyszínpadhoz valóban méltó főétel helyett. Micsoda, hogy 1 millió dollárért csak előétel?! Pontosan. A nemzetközi szupersztárok élvonalában 1 millió dollárért a legolcsóbb haknit adják Amerikán kívül, azt a műsort, amit 50-100, esetleg 200 ezer forintért egy standard magyar előadótól kapunk egy céges karácsonyi bulin. És nincs is ezzel semmi gond, tök jó dolog, hogy van ilyen, élmény egy aktuális magyar sztárcsapat félóráig a céges bulin, vagy Rihanna egy óráig egy amerikai egyetemi partin.

A gond ott kezdődik, ha ugyanezt a bulit egy élvonalbeli nemzetközi fesztivál nagyszínpadán, főműsoridőben, főprogramként, 20 ezer forintért próbálják meg eladni nekünk. Szégyellje magát tehát a Sziget-menedzsment, hogy képes volt ezt a haknit rendelni 90 ezer embernek. Ők pontosan tudták, hogy mit kapunk az 1 millió dollárért, hiszen ők rendelték azt. Álságos minden utólagos elégedetlenkedés és mosakodás, nincs itt semmi látnivaló. Mélyebben kellett volna a kasszába nyúlni, és meg kellett volna rendelni azt a műsort, amit ez a közönség valóban megérdemelt.

Rihanna ma az egyik legkelendőbb termék a maga nemében, ahogy a Sziget is az. Kár volt takarékoskodni, meg kellett volna rendelni a másfél-2 milliós műsort, és akkor mindenki maradéktalanul elégedett lett volna. Elnézve a Sziget újabb rekordokat döntögető számait, bele kellett volna férnie. A Sziget egy nemzetközi szuperfesztivál, ahova nemzetközi szupersztárok szuperelőadásai dukálnak.

Disclaimer: nem vagyunk különösebb Rihanna-rajongók. Egyre kevésbé vagyunk Sziget-rajongók, túl steril már ez az egész, fesztivál helyett prémium szórakozóhely, minket már csak a nosztalgia hajt ide. Elismerjük és tiszteljük ugyanakkor mind Rihanna, mind a Sziget teljesítményét, mindketten hatalmasat tettek le az asztalra, és mindkettőnek drukkolunk a további sikerekért.

Címkék: magyarország sziget piac cinizmus teljesítmény profit

Szólj hozzá!

Nincs esélyes, komolyan vehető polgári jelölt, nincs polgári párt, nincs polgári alternatíva. A magyar társadalom négy parlamenti bejutásra esélyes pártot termelt ki magából, ezek mindegyike baloldali és ezekből tudunk választani. Választani pedig muszáj, hiszen a "Szavazz érvénytelenül" mozgalom nem tudott elég széles közönséget megmozgatni ahhoz, hogy értelme is legyen. Polgárként tudjuk, hogy jólétet, biztos jövőt, egyéni és nemzeti szabadságot csak a nyugati tipusú polgári demokrácia hozhat nekünk, ezért nehéz a választás. A négy baloldali, jelenleg is parlamenti párt között van két, tagságában és kultúrájában MSZMP-utódpárt, az MSZP és a Fidesz, van egy romantikus-ezoterikus Jobbik és egy romantikus baloldali LMP. Összességében talán az LMP áll a legközelebb a nyugatos polgári értékekhez, de nagyon csak a többiekhez képest. Szomorú, fájdalmas, de az LMP-re szavazok.

2 komment

Hogy elég volt Orbánból és a Fideszből, az nem kérdés. A kérdés az, hogy 2014-ben lesz-e alternatíva. Most nincs.                                                                                                                                                                     

Igazuk lett azoknak, akik 2010-ben azt mondták, hogy jó lesz a Fidesz-kétharmad, végre megmutathatják mit tudnak, nem lehet többé másra hivatkozni. A hivatkozás ugyan megmaradt - a korábban független jegybankra, az EU-ra, az IMF-re, az imperialistákra, a (pénz)tőkésekre, a szelvényvagdosókra, az időjárásra, a Jóistenre -, de megmutatták, hogy mit tudnak. A második Orbán-kormány voluntarista dilettantizmusa a csak a szocializmuséhoz hasonlítható butaság, középszerűség és cinizmus diadala.

Ahogy akkor, a potentátok kiválasztása most is a lojalitás, a tehetségtelenség és a hozzánemértés megfelelő kombinációjának a megkeresését jelenti.  Ahogy annak, úgy ennek a rezsimnek is olyan káderekre van szüksége, akik hisznek a vezérben, nem túl okosak, és a lehető legkevésbé értenek ahhoz, amit feladatként rájuk bíznak. Ha egy ilyen embert kellően magas - az adottságaihoz és képességeihez képest túl magas - pozícióba helyeznek, az körömszakadtáig fog küzdeni a rendszerért. Hiszen annyira azért nem buta, hogy ne értse, normális körülmények között ő soha nem élvezhetne akkora hatalmat, presztízst és jólétet, mint ami a  kontraszelekció eredményeként adatott neki. És természetesen az ilyen káderek serege válik a rendszer stabil oszlopa-szerep mellett a rendszert folyamatosan leépítő erővé is, hiszen hozzánemértésük naponta szüli a rossz döntéseket, amelyek már pár év alatt nemzeti szinten pusztító hatású folyamatokká állnak össze, és ezt előbb-utóbb a nép is észreveszi.

A bizonytalan polgárság

Itt tartunk most. A nép nagy része, a választóközönség háromnegyede már elég régen észrevette, hogy ez így nem mehet tovább. Az, hogy vannak békemenetelő hívek, az egy dolog, mindig, minden rezsimnek voltak, vannak és lesznek elvakult hívei, akik a rajongásban próbálják megtalálni életük értelmét, mert úgy érzik, hogy egyedül nem képesek úrrá lenni az előttük álló valódi életfeladatokon. Ez teljesen normális minden időben és minden oldalon, mint ahogy az is normális, hogy nem ők döntik el a választások kimenetelét. És természetesen nem is az MSZP, a DK, az LMP, a Jobbik, vagy az Együtt, stb. mellett a végletekig kitartó rajongók.

A választások kimenetelét a szavazópolgárok bizonytalannak nevezett 40-50%-a - illetve a közülük szavazni is akaró 15-25% - dönti el. Ők azok, akik nem érzelmi alapon próbálják megközelíteni azt a fontos kérdést, hogy kire bízzuk az ország vezetését a következő négy évben. Véleményem szerint ez az 1-2 millió választó nagyrészt egybeesik azzal a társadalmi csoporttal, amelyet ma Magyarországon polgárságnak lehet nevezni. Nem állítom, hogy csak ők a szabad, öntudatos polgárok, és azt sem, hogy minden bizonytalan választó szabad, öntudatos polgár. Nyilván vannak magukat joggal ekként definiálók a Fidesz, az MSZP, az Együtt, a Jobbik, stb. szavazótáborában is, mint ahogy nyilván vannak a definíciónak nem megfelelők a bizonytalanok között is. Annyit állítok csupán, hogy érzésem szerint ennek a 1-2 millió választónak a jó része olyan polgár, aki a maga kezében szereti tartani a sorsa feletti kontrollt, aki nem egy vezérért, vagy eszméért akar rajongani, hanem egy tehetséges, okos, hiteles és alkalmas vezetőt akar látni a hazája élén.

Nos, ennek a polgárságnak a szemszögéből tekintve 2014-et, teljes reménytelenség látszik a következő választáson és az azt követő ciklusban. Orbánnak és a Fidesznek mennie kell, ráadásul a saját érdekükben addig, amíg mi, békés polgárok vagyunk többen, akik elvetjük az erőszakot és az erőszakos számonkérést. Rutinszerűen kapjuk az ajánlatot az ellenzék híveitől a ma már egészen számos pártfelhozatalból, hogy tessék választani, vannak itt elegen, akik a Fidesz menesztését kívánják. Persze a terveik és céljaik ki is merülnek ebben: Orbánnak mennie kell.

Rendben, és mi lesz utána? Ki fog kormányozni, milyen vízióval és milyen eszközökkel, milyen célokat követve és mekkora hitelességgel a tarsolyában? Különböző okokból, de itt már egy fokkal sincs a Fidesznél előrébb az ellenzék megannyi pártja.

MSZP?

Már a kérdés is komolytalan. Túl jól emlékszünk a 2010 előtti állapotokra ahhoz, hogy az általunk ismert, és megújulni láthatóan nem akaró MSZP-re ebben az életben többé ne szavazzunk. Nincs az az érv, ami meggyőzhetne az ellenkezőjéről. Mindaz, ami igaz a Fideszre, az igaz az MSZP-re is, annyi különbséggel, hogy mivel ők hosszabb ideje űzik a bolsevik hatalomgyakorlást, így az eszközrendszerük már kifinomultabb, mint a Fidesz "elefánt a porcelánboltban"-stílusa, cserében még azt a pozitívumot sem lehet elmondani róluk, amit a Fideszről igen. Nevezetesen, hogy lenne bármiféle víziójuk hazánk jövőjéről, túl azon, hogy nekik személy szerint lesz biztos megélhetésük valami aktuális mutyiban. Persze a Fidesz már ez ügyben is "megnyugtatóan" zárkózik fel a nagy előképhez, a Puch-Simicska Holding közel kétévtizedes stabil működése azért sokat tett az egymáshoz hasonulásért. Aki ma azt mondja, hogy nem szereti, amit a Fidesz csinál, és ezért akar az MSZP-re szavazni, azt vagy becsapták, vagy maga csapja be saját magát. Aki látta Mesterházy előadását az MSZP legutóbbi kongresszusán, az legalább annyiszor temethette az arcát lemondóan a kezébe, és mondogathatta magában, hogy "Te Atyaúristen!" mint az, aki megnéz egy Z-kategóriás ócska filmet, ami egy sikeres alkotást próbál másolni. Ha a Fidesz-kormányzás a középszerűség diadala, hát nem is tudom, minek nevezzem ezt az amerikai előválasztási kampányesemény-paródiát. Fiatalosra nyírt frizura, mesterkélten lendületes fejmozdulatok, kényszeredett műlazaság, betanult ripacskodás, és mindeközben nulla tartalom, nulla ész és nulla hitelesség. Nincs olyan kép a videóban, amit ha kimerevítünk ne fogna el minket a hangos röhögés és szánakozás ennek a szegény, középszerű MLM-értékesítőnek a küszködése láttán, aki a hírek szerint pusztán a vak véletlen folytán politizál ma éppen az MSZP-ben és nem a Fideszben. Van tehát egy velejéig romlott, erkölcstelen és buta párt, az élén egy kicsi ólomkatonával, a zászlójukra pedig az van írva, hogy "Csökkentsük az élelmiszerek és a közművek ÁFÁ-ját, és a Haza fényre derül!" Folytassam? Nincs értelme.

Jobbik?

Ezt talán túl hosszan nem kell magyarázni. Miközben a Jobbik mindent megtesz a primitívség látszatáért, nem gondolnám, hogy azzal a gonosz szándékkal fekszenek es kelnek, hogy legszívesebben kiirtanák polgártársaik jelentős részét vallási, vagy etnikai alapon. Elkeseredett, bizonytalan, és legfőképp nem túl okos emberek gyülekezete ők. Feltétlen érdemük ugyanakkor a magyar demokrácia szempontjából, hogy a közbeszéd tárgyává tettek olyan mélyben lappangó, fontos, de korábban tabunak számító, ugyanakkor társadalmunk alapjait rohasztó kérdéseket, mint a cigánysággal való együttélés nehézségei, az egykori kommunista bűnösök megbüntetése, stb. Legitimek a kérdésfelvetéseik, fontos magyar választói csoportot képviselnek ők - akikről senki más nem akar tudomást venni -, de a kormányzáshoz azért ez nagyon kevés. Sokszor van az az érzése az embernek, hogy a Fidesz buta, középszerű mamelukcsapata fénylő fáklya némelyik jobbikos képviselőhöz képest, persze ha bejön a képbe a fideszesek erkölcstelensége és cinizmusa is, akkor azért a jobbikosok jönnek ki győztesen az összehasonlításból. A polgárság számára mindenesetre biztosan nem opció a rájuk való szavazás.

LMP?

Nem kezdem úgy a jellemzésüket, hogy romlatlanságuk okán még ők a legvállalhatóbbak a parlamenti pártok közül, mert itt hagyná abba a kedves Olvasó. Lehet ugyanis igaz a fenti állítás, csak ne árnyékolná ezt be egy egészen elképesztő dilettantizmus, ami minden cselekedetüket és megnyilvánulásukat áthatja. Ha nem látszana világosan, hogy még a saját kicsi szervezetüket sem képesek nem hogy hatékonyan, hanem sehogyan sem működtetni, hogy káderpolitikájuk és a tagjaik és testületeik közötti együttműködés szinte semmiben nem különbözik az őket körülvevő kelet-európai valóságtól. És akkor még nem beszéltünk arról a zavaros zöld-kommunista-anarchista "ideológiáról", amire próbálják az üzeneteiket felfűzni. Jószándékú, kedves kis csapat ők, csak Isten őrizz, hogy valódi feladatot, vagy kormányzati felelősséget kapjanak a választópolgároktól. Jópofa, hogy vannak az Országgyűlésben, akik alkalomadtán megjelenítik a diákok, a civilek üzeneteit egy röpke performansz keretében, de annál azért ma sokkal nagyobb a baj Magyarországon, hogy ez elég legyen a megoldáshoz. És különben is, mégis milyen párt az, amelyik a legtöbb időközi választáson nem tud jelöltet állítani? Viccpárt? Valami olyasmi.

PMP?

Talán róluk a legkönnyebb nyilatkozni. Mindazokat a problémákat, amelyek az LMP kapcsán felmerülnek még megfejeli az elutasításukat alátámasztó legfőbb érv. Feladva az LMP alapdokumentumaiban lefektetett elveiket, mely szerint hazánk Simicska-Puch Holding által megkomponált és vezényelt mesterséges megosztottságát és a megosztottságot élvező és kiaknázó Fideszt és MSZP-t egyaránt elutasítják, helyette máshogyan, értékalapon próbálnak meg a politikához közelíteni, ők azért váltak ki az LMP-ből, mert nem tudták elfogadni pártjuk legfőbb demokratikus testületének a döntését. Azt a döntést, amely éppen arról szólt, hogy nem adják fel az elveiket, és nem dörgölőznek a szocialistákhoz azzal a jelszóval, hogy Orbán ellen mindent szabad, mert ő maga az ördög. Szóval minden rossz, amit az LMP-ről el lehet mondani, az rájuk is érvényes, viszont az a kevés jó, ami az LMP-t jellemzi, az rájuk már nem igaz. Ha van mégis bármi pozitívum velük kapcsolatban, az talán az, hogy elvitték magukkal az LMP-ből a sok elvtelen mellett az egyik Chávez-rajongó főkommunistát, ezzel is egy minimális esélyt adva az LMP-nek arra, hogy ha összeszedi és megfeszített kemény munkával elkezdi megszervezni magát, akkor vállalható párttá váljon. Erre persze minimális az esély, de az elvtelenek és a főkommunista nélkül a nullánal ma már egy egész kicsit nagyobb.

DK?

Gyurcsány, Molnár, Vadai, Bauer es társaik? Na ezt, biztosan nem kell túlmagyarázni. Világos, hogy az MSZP romlottságával, erkölcstelenségével, butaságával és víziótlanságával szemben szerettek volna ők valami mást csinálni, csak hát ehhez szükség lenne erkölcsökre, észre, vízióra, és mindenekelőtt hitelességre meg tisztaságra. Itt meg is bukott a kísérlet, ahogyan az MSZP, úgy ők sem lesznek soha opció a polgárság számára.

Együtt 2014?

A nagy álom, a nagy lehetőség? Nem nekünk. Az a párt, amelyik úgy próbálja megszólítani a közepet, sőt akár a kiábrándult egykori Fidesz-szavazókat is, hogy társelnökként egy láthatóan minden elvi és erkölcsi alapot nélkülöző, egykori Gyurcsány-államtitkár, hetekkel ezelőtt még MSZP-tag hasbeszélőt, egy szakszervezeti vezető, bizonyára jószándékú, de maximum középszerű katonát, és egy párezres fővárosi szubkultúrát képviselő hivatásos "civilt" választ meg? Mind a mai napig meg nem választott, csak a nép felett lebegő miniszterelnök-jelöltje pedig az a Bajnai, akivel még az lenne a legkisebb gond, hogy a nagy visszatérő beszédét olyan sírós hangú kisfiúként adta elő, hogy még aki a legnagyobb jószándékkal állt hozzá, az is csak azt ismételte magában, hogy "Én kérek elnézést..."? Az a Bajnai, aki minden bizonnyal egy tehetséges, okos, képzett és jószándékú középvezető, de vízió és karizma híján olyan messze van egy sikeres és hatékony elsőszámú politikai vezetői szereptől, mint Makó Jeruzsálemtől? És aki emellett még erkölcsi integritását és hitelességét is alaposan aláásta akkor, amikor a saját kormányába ültette azt a válogatott MSZP-brigádot, akik nevei hallatán jóérzésű ember minimum összeszorítja a fogát, esetleg még káromkodik is egy rövidet? Az a Bajnai, aki úgy beszél most politikai középről, polgári demokráciáról és kapitalizmusról, hogy pár éve még kamerák kereszttüzében énekelte egy MSZP-kongresszuson az Internacionálét? A huszonegyedik század elején, az Európai Unióban, annak is a keleti végein? Meg aki egy PMP-s chávista kommunistával egyezteti a gazdaságpolitikai programját, és amely egyeztetésről a chávista kommunista elégedetten nyilatkozik, mert szerinte hasonlóak a céljaik? Miről beszélünk? Hogy ő ma a legkisebb rossz, és ezért szavazzunk rá? Hogy akkor majd olcsóbb lesz a tojás? Na ne velem!

4K és egyéb feltörekvő baloldali mozgalmak?

Ami látszik belőlük, az alapján úgy tűnik, hogy olyasmik szeretnének ők lenni, mint az LMP, vagy a PMP, csak még náluk is dilettánsabbak. Választói szempontból szóra sem érdemesek.

Bokros?

Illetve a folyton csak lebegtetett, de soha meg nem alakuló pártja? Nem hiszem. Komoly szakembernek tartom Bokrost, azon kevés magyar politikusok egyike ő, aki számomra még mindig szakértelmet és hitelességet képvisel. Csak önmagában ez is kevés. Ha olyan egyszerű lenne az élet, mint azt Bokros feltétlen hívei hiszik, akkor nem kellene mást tenni, mint kiválasztani az ország öt legokosabb makroközgazdászát és öt legokosabb alkotmányjogászát és rájuk bízni a kormányzást a következő húsz évre. De nem ennyire egyszerű az élet, és nem ennyire egyszerű a politika. A demokratikus politikához alulról építkező, civil, polgári mozgalmakra van szükség, és vezetőkre, politikusokra. Ahogy Bokros az MDF-fel sem tudta ezt produkálni, úgy tartok tőle, hogy bármilyen pártot alapít, azzal sem fog sikerülni.

Fodor, vagy Kuncze és a haverok?

Annak a sokszorosan levitézlett, kicsavart és teljesen félreértelmezett szociálliberalizmusnak a képviselői, akik legfőbb történelmi bűnükként bolsevik magatartásukkal megalapozták, hogy Magyarországon évtizedekre szitokszóvá váljon a liberalizmus? Akik úgy "liberálisok", hogy aki kicsit is mást gondol, mint ők, azt ugyanúgy kirekesztik az általuk definiált "demokraták" soraiból, mint a többi szélsőség az aktuális ellenségét? Ne viccelődjünk kérem, fontosabb dolgokról van itt szó. Sok-sok évük volt nekik a bizonyításra, és nem sikerült a mutatvány. Elvesztették az összes egykori szavazójukat, ideológiájuk pedig méltán került a politikai szemétdombra. Az ugyanis nem koherens, fenntartható politikai ideológia, hogy mi azért vagyunk demokraták, és jobbak, mint a többiek, mert a Jóisten nekünk adta a definiálás jogát, így aki bármiben nem ért velünk egyet, az egy rosszarcú, gátlástalan fasiszta. Legfőbb társadalmi programunk pedig nem az, hogy liberálisként elfogadjuk a társadalom sokszínűségét, és küzdünk annak fennmaradásáért, hanem az, hogy követeljük, hogy mindenki hozzánk hasonlóan nihilista álláspontot vegyen fel, és megtagadjuk és kirekesztjuk mindazokat, akik bármiféle értékrendet vallanak, ami a mi nihilista értékrendünktől különbözik. Ha ez a társaság valóban demokrata lenne, akkor megértené, hogy a magyar társadalom demokratikus módon kinyilvánította, hogy nem kér már belőlük. Ettől még gondolhatják magukról, hogy ők a legrendesebb emberek e hazában, rajta, bontakozzanak ki és kamatoztassák a tehetségüket végre az élet valamely más területén. A politikában nem nagyon kiváncsi már rájuk senki, és csak magukból csinálnak hülyét az állandó előtérbe tolakodásukkal.

Polgári alternatívát akarok

Így látom a helyzetet, és meggyőződésem, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel. Biztosan sokan nem értenek egyet velem, de az az érzésem, hogy sokszázezren vannak azok a polgárok, akik hozzám hasonlóan ebben a pillanatban azt gondolják, hogy ha így mennek tovább a dolgok, akkor nem fognak tudni kire szavazni 2014-ben. Nem fogunk a legkisebb rosszra szavazni, erről a stratégiáról húsz év alatt sokszorosan beigazolódott, hogy a szakadékba vezet. Ez az ország ma olyan mély válságban van, hogy itt nem lehet tovább semmilyen rosszal kísérletezni, még a legkisebbel sem. Itt okos, értelmes, tisztességes, szabad, öntudatos polgárokra van szükség, akik megszervezik magukat és végre versenybe szállnak a hatalom megszerzéséért. Képzett, művelt, világlátott polgárok, akik a magánszférában, versenykörülmények között már letettek valamit az asztalra, csak ők lehetnek képesek arra, hogy hazánk sorsát egy kicsit jobb irányba fordítsák. Rajtuk kívül persze kell még ehhez az egész társadalom együttműködése és tenni akarása, a magyarok különböző csoportjainak a kiegyezése egymással és az elindulás egy közös irányba, ahol nem arra fecséreljük az alkotó energiákat, hogy egymást marjuk, hanem közösen építünk egy mindannyiunk számára lehetőségeket biztosító boldogabb országot.

Olyan pártra akarok szavazni, amelyik nem azt kéri tőlem, hogy gyűlöljem a polgártársaimat, és amelyik nem azt hazudja nekem, hogy ha rá szavazok, akkor minden magától rendben lesz. Olyan pártra akarok szavazni, amelyik előre figyelmeztet mindenkit, hogy például fel fogja emelni a nyugdíjkorhatárt, hogy többet fog költeni az oktatási rendszerre és az egészségügyre, és ehhez a pénzt a nem elsődleges állami kiadások megszüntetésén, és a politikai korrupció üldözésével fogja előteremteni. Elegem van a hazugságokból, a hülyének nézett tömegeknek címzett demagógiából, a celebpolitikusokból, a jól ismert fizetett megmondókból, az értelmiség azon részéből, amelyik az elmúlt húsz évet ugyanolyan lelkesedéssel játszotta végig a politika mocsarában fetrengve, mint a Simicska-Puch Holding összes többi alkalmazottja és részvényese. Őszinte, tisztességes beszédet akarok hallani hétköznapi, szabad, öntudatos, hiteles polgárok szájából.

Ha nem lesz ilyen alternatíva, akkor a polgárság számára 2014 teljesen reménytelen. Akár marad Orbán és a bolsevik kommunista Fidesz, akár a Puch-Simicska Holding másik divíziója veszi át a kormányrudat, nincs különbség. Ezzel a politikai osztállyal csak a reménytelenség és a kilátástalanság örök.

 

Címkék: választás mszp fidesz mdf liberalizmus gyurcsány ferenc fodor gábor orbán viktor jobbik kommunizmus cinizmus butaság bajnai gordon kuncze gábor mutyi 2014 polgárság erkölcstelenség cigányság pmp dilettantizmus 4k bokros lajos elvtelenség dk lmp mesterházy attila szociálliberalizmus együtt 2014 puch-simicska

31 komment

Dilettáns és inkompetens az Orbán-kormány, de azért nem ennyire. Szerintem másról szólt az ünnepi hóbotrány.

A hosszú hétvégét Bajorországban terveztük tölteni, a nemzeti ünnep ugyanis sajnos már évtizedek óta semmi vonzóval nem kecsegtet. Utoljára a nyolcvanas években volt jó itt március 15-én ünnepelni, akkor még tényleg kifejezett ez valamiféle nemzeti egységet, azóta csak az útszéli acsarkodás megy a nemzet különböző csoportjai között a legprimitívebb politikai megosztottság alapján. 

Tudtuk, hogy esni fog a hó, és azt hittük, hogy ezt az autópályakezelő is hallotta. Semmi okot nem láttunk arra, hogy emiatt elhalasszuk az utat. Autóztunk már hóesésben Magyarországon és Európa számos országában, ennek megfelelően hosszabb menetidőt terveztünk, teletankoltunk, vittünk elég vizet és élelmet az útra, és a csomagtartóból a kesztyűtartóba tettük a mécseseket, amelyekkel valódi vészhelyzetben az autó utastere fagypont fölött tartható, ha elfogy az üzemanyag. Rutin előkészületeknek gondoltuk, amelyek utólag rutinszerűen bizonyulnak fölöslegesnek, hiszen maximum egy órával később érkezünk majd meg, nem nagy dolog.

Csütörtökön este 6 után indultunk el Budapestről, közben végig a rádiók időjárásjelentéseit figyeltük, ahol azt is be szokták mondani, ha valami rendkívüli helyzet van az utakon. A legnépszerűbb hírrádiókon semmilyen, az M1-re vonatkozó hír nem volt, csak a korábbi információk: esik a hó, az M7-en baleset, semmi egyéb. Nyugodt szívvel hajtottunk tehát az M1-re, átlagosnál kicsit nagyobb forgalomban, jó tempóban haladva. Biatorbágy körül kezdődött a dugó, amiben a legmeglepőbb az volt, hogy a forgalom ekkor még láthatóan nem akadály, vagy baleset miatt lassult le, hanem azért, mert az út jégpályává változott. Kb. 30-cal lehetett biztonságosan haladni, mert fékezéskor az ABS aktivizálódásával együtt az autó eléggé össze-vissza csúszkált a sávban. Ezt nagyon furcsálltuk, nem emlékszem korábbról olyanra, hogy -1 fokban a Fővárostól kb. 15 kilométerre ne sikerült volna rendesen lesózni egy autópályát. A lassú haladást aztán araszolgatás, majd kb. egy óráig tartó állás követte. Ezalatt a rádiókból továbbra sem jött semmilyen releváns hír, csak az M7-esen történt balesetet ismételték néha. Egy idő után azért csak rákerestünk a neten is, amikor is az Index Percről Percre tudósításában megtaláltuk az első érdemi információt: vannak, akik már dél óta szenvednek az M1-en, és nem jutnak előrébb. Miután végre valódi tájékoztatáshoz jutottunk, először is vertük a fejünket a műszerfalba, hogy miért nem néztünk rá a netre még otthon, miért a már többször teljesen megbízhatatlannak bizonyult rádiókra hagyatkoztunk, majd meghoztuk a kényszerű döntést: visszafordulunk, otthon alszunk, és reggel vágunk neki újra, addigra már biztosan le lesz tisztítva az autópálya. Szerencsénkre ekkor még pár száz méterre a herceghalmi lehajtó előtt voltunk, így 8 óra körül vissza tudtunk fordulni Budapestre. Az autópálya meglepően jól járható másik oldalán aztán normális menetidő alatt haza is értünk.

Pénteken korai indulást terveztünk, de ezúttal már alaposabban tájékozódtunk. Megdöbbentünk, hogy a többi sok ezer autó az egész éjszakát egy helyben állva töltötte az M1-en, és azóta is ott várnak, hogy történjen valami. Ekkor megértettük, hogy ez a hosszú hétvége menthetetlenul itthon, a nemzeti acsarkodás légkörében fog telni, nem a harmóniát és békét sugárzó Bajor-erdőben. Tudomásul vettük, hogy egy jó előre beharangozott hóesést és hófúvást egy Európa sok országát összekapcsoló fontos autópályán a magyar illetékesek képtelenek voltak kezelni.

Hogyan lehetséges, hogy az autópálya nem volt felsózva, ezért jégpályává alakult már az első kilométereken?

Hogyan lehetséges, hogy egyetlen úttisztító gépet nem láttunk, miközben előre tudhatóan tíz-,  vagy százezrek igyekeztek Ausztria felé a hosszú hétvégére?

Hogyan lehetséges, hogy miközben az Index már dél óta tudósított arról, hogy az M1-en megadugó van, a rádiók, köztük a "közszolgálatiakkal", nem osztották meg ezt a fontos információt a polgárokkal?

Hogyan lehetséges, hogy a rendőrök nem álltak ki az M1-M7 kivezetőre, hogy tájékoztassák, vagy akár el is tereljék az autópályára felhajtani szándékozókat, hogy legalább őket ne kelljen másnap kimenteni?

Ezeken a kérdéseken morfondíroztunk, miközben pénteken jöttek az újabb és újabb hírek a hóhelyzetről. Kiderült, hogy sok ezren már lassan egy napja várják a segítséget, és azóta is az autópályán ülnek a dugóban.

Kiderült, hogy Ausztriában es Németországban a hó ellenére tökéletesen járhatóak az utak, sőt, ha csütörtökön este Révkomáromig sikerült volna eljutnunk, akkor a Csallóközön és Pozsonyon át szintén gond nélkül eljuthattunk volna Bécsbe, majd Bajorországba.

Arról továbbra sem derült ki semmi, hogy mégis hol voltak az úttisztító gépek, és miért nem sózták fel előre az autópályát, bejelentették viszont, hogy a rendkívüli helyzet miatt nem tartják meg a nemzeti ünnepre tervezett központi ünnepségeket. Na ekkor kezdett el gyanús lenni ez a még magyar viszonylatban is szürreális szerencsétlenkedés a hó körül. Mi az, hogy azért, mert esett a hó, és sok ezren valóban szerencsétlen helyzetbe kerültek, nem ünnepeljük meg a talán legfontosabb nemzeti ünnepünket? Pár órával később, amikor megjött az első hír arról, hogy a brüsszeli EU-csúcson két fő téma volt, a ciprusi adósságválság mellett a legújabb alkotmánymódosítással leamortizált magyar demokratikus hatalommegosztási modell, akkor elkezdett motoszkáni a fejemben egy gondolat. Biztos, hogy véletlen ez a soha nem látott cirkusz az autópályán, amelyre hivatkozva teljesen rendhagyó módon még a nemzeti ünnep megünneplését is le lehetett mondani?

Véletlenül nem arról van itt szó, hogy kellett valami botrány, valami kommunikációs atombomba, amivel el lehet terelni a polgárok figyelmét a várhatóan minden korábbinál hangosabb március 15-i ellenzéki megemlékezésekről és tüntetésekről, illetve a brüsszeli fiaskóról? Nem azt állítom, hogy Orbán Viktor személyesen rendelte meg a hóvihart a Jóistentől, csak azt kérdezem, hogy ha már így alakult, akkor vajon nem tudatos döntés volt-e, hogy hagyják ezt a helyzetet egy kicsit elfajulni? Pont úgy, ahogy történt az a tv-székház ostromakor tudatosan visszatartott rendőrökkel. Hadd beszéljen inkább erről a nép, mint vonulgasson a Fővárosban fel-alá, miközben Orbán semmi biztatót nem mondhat, csak a legújabb brüsszeli sallerről számolhat be, amelyet ezúttal neki osztott ki 26 európai kollégája.

Nem tudom elképzelni, hogy az egyébként általában egyáltalán nem inkompetens autópályakezelő, meg az egyébként általában mégoly inkompetens magyar rendőrség és egyéb belügyi szervek tényleg ennyire kritikán aluli módon készültek volna fel erre a jól előrejelzett es jól kiszámítható helyzetre. Nincs rá magyarázat, hogy hogyan lehetséges, hogy csak pont ők nem tudtak arról, hogy sok hó fog esni, hirtelen, és éppen a nemzeti ünneppel kibővült hosszú hétvége előtt, amikor százezrek fognak útra kelni, akik nem fognak megijedni egy kis hóeséstől.

Nem tudom elképzelni, hogy tényleg annyira lezüllesztették volna a magyar kormányzatot, hogy mindössze annyira teljen tőlük, hogy a mobilszolgáltatókkal kiküldetnek egy teljesen tartalmatlan, értelmetlen, célzatlan, és a legtöbb polgárhoz az események után megérkező SMS-t Belugymin néven, amitől a polgárok 90%-a vagy röhögőgörcsöt, vagy dührohamot kap, esetleg mindkettőt. Itt jegyzem meg, hogy az egyetlen felelősen viselkedő szolgáltató itt a Telenor volt, aki megkímélte a hálózatát ettől a fölösleges spamtől, több teret hagyva így az értelmes és potenciálisan életmentő forgalomnak.

Nem hiszem el, hogy Pintér Sándoron és a párhónapos csecsemőkön kívül van ebben az országban még valaki, aki szerint emberemlékezet óta nem látott időjárás csapott le ránk csütörtökön.

Nem hiszem el, hogy nem tudatosan csinált hülyét magából a kormányzat a parádézó harckocsikkal és TEK-bohócokkal, miközben az ország tele van korszerű hóekékkel és egyéb úttisztító eszközökkel.

Nem hiszem el, hogy nem valami magasabb cél érdekében, tudatosan vállalta be a folyton szabadságharcoló Orbán-kormány azt a fiaskót, hogy a forradalom kitörésének 165. évfordulóján osztrák hómarók és vöröskeresztesek lépik át a határt, hogy mentsék a magyar polgárokat, akiket a botrányosan inkompetens magyar szervek hagytak ilyen helyzetbe kerülni.

Ha van valami, amihez az Orbán-kormány ért, akkor az a fetisizált kommunikáció, az általuk szellemi fogyatékosnak elképzelt magyar tömegek jól átgondolt, aljas szándékú, erkölcstelen és cinikus manipulációja, mocskos üzenetekkel etetése. Ha van valami, amire a nemzeti ünnepi hétvége kapcsán odafigyeltek, akkor az az, hogy a Fidesz számára fontos üzenetek jelenjenek meg, hogy a polgárok - náluk zemberek - arról beszéljenek, amiről ők akarják, hogy beszéljenek. Magyarul, hogy a hírek és a blogok ne a tüntetésekkel, vonulásokkal, skandálásokkal és az Orbánnak beolvasó EU-val legyenek tele, hanem valami mással, mindegy mivel. Inkább ne legyen nemzeti ünnepi megemlékezés, inkább szidják a polgárok a Kormányt, mert nem tud utat karbantartani, de addig se a nemzeti egységről, a demokráciánkról, az ellenzéki célokról és tervekről, illetve azok kritizálásáról, az Európából kilógó Orbánnal szemben minden korábbinál markánsabb eszközökhöz nyúlni tervező EU-ról legyen szó.

Három éve ez megy, kormányozni, gondolkodni, tervezni, szervezni nem tudnak, de ördögien mesteri a kommunikációjuk. Miért lett volna ez most másképp? Csak hozni kellett a szokásos semmittevést, mellébeszélést, marháskodást, és mindezt kommunikációs eszközként használni az általuk lenézett magyar nemzeten, és az általuk rettegett magyar polgárságon való uralkodáshoz.

Akár így volt, akár nem, egy dolog biztos. A márciusi hó igazi civil, polgári, nemzeti összefogást hozott. Helyi polgárok segítették a bajbajutottakat, nem várva a hivatalos segítségre és eligazításra. Akármi is volt a Fidesz szándéka, a magyarok, a társadalom, a nemzet a Kormány nélkül fogott össze, és azt mutattuk meg magunknak, hogy nem a Kormányra, hanem csak magunkra és egymásra számíthatunk, de magunkra és egymásra számíthatunk. Igazi nemzeti ünnep lett ez így, szép pillanat a magyar polgárosodás rögös útján.

Címkék: kommunikáció nemzet fidesz eu botrány tüntetés demokrácia orbán viktor alkotmány tek március 15. polgárság nemzeti ünnep pintér sándor

13 komment