Inoffensus

Hogy elég volt Orbánból és a Fideszből, az nem kérdés. A kérdés az, hogy 2014-ben lesz-e alternatíva. Most nincs.                                                                                                                                                                     

Igazuk lett azoknak, akik 2010-ben azt mondták, hogy jó lesz a Fidesz-kétharmad, végre megmutathatják mit tudnak, nem lehet többé másra hivatkozni. A hivatkozás ugyan megmaradt - a korábban független jegybankra, az EU-ra, az IMF-re, az imperialistákra, a (pénz)tőkésekre, a szelvényvagdosókra, az időjárásra, a Jóistenre -, de megmutatták, hogy mit tudnak. A második Orbán-kormány voluntarista dilettantizmusa a csak a szocializmuséhoz hasonlítható butaság, középszerűség és cinizmus diadala.

Ahogy akkor, a potentátok kiválasztása most is a lojalitás, a tehetségtelenség és a hozzánemértés megfelelő kombinációjának a megkeresését jelenti.  Ahogy annak, úgy ennek a rezsimnek is olyan káderekre van szüksége, akik hisznek a vezérben, nem túl okosak, és a lehető legkevésbé értenek ahhoz, amit feladatként rájuk bíznak. Ha egy ilyen embert kellően magas - az adottságaihoz és képességeihez képest túl magas - pozícióba helyeznek, az körömszakadtáig fog küzdeni a rendszerért. Hiszen annyira azért nem buta, hogy ne értse, normális körülmények között ő soha nem élvezhetne akkora hatalmat, presztízst és jólétet, mint ami a  kontraszelekció eredményeként adatott neki. És természetesen az ilyen káderek serege válik a rendszer stabil oszlopa-szerep mellett a rendszert folyamatosan leépítő erővé is, hiszen hozzánemértésük naponta szüli a rossz döntéseket, amelyek már pár év alatt nemzeti szinten pusztító hatású folyamatokká állnak össze, és ezt előbb-utóbb a nép is észreveszi.

A bizonytalan polgárság

Itt tartunk most. A nép nagy része, a választóközönség háromnegyede már elég régen észrevette, hogy ez így nem mehet tovább. Az, hogy vannak békemenetelő hívek, az egy dolog, mindig, minden rezsimnek voltak, vannak és lesznek elvakult hívei, akik a rajongásban próbálják megtalálni életük értelmét, mert úgy érzik, hogy egyedül nem képesek úrrá lenni az előttük álló valódi életfeladatokon. Ez teljesen normális minden időben és minden oldalon, mint ahogy az is normális, hogy nem ők döntik el a választások kimenetelét. És természetesen nem is az MSZP, a DK, az LMP, a Jobbik, vagy az Együtt, stb. mellett a végletekig kitartó rajongók.

A választások kimenetelét a szavazópolgárok bizonytalannak nevezett 40-50%-a - illetve a közülük szavazni is akaró 15-25% - dönti el. Ők azok, akik nem érzelmi alapon próbálják megközelíteni azt a fontos kérdést, hogy kire bízzuk az ország vezetését a következő négy évben. Véleményem szerint ez az 1-2 millió választó nagyrészt egybeesik azzal a társadalmi csoporttal, amelyet ma Magyarországon polgárságnak lehet nevezni. Nem állítom, hogy csak ők a szabad, öntudatos polgárok, és azt sem, hogy minden bizonytalan választó szabad, öntudatos polgár. Nyilván vannak magukat joggal ekként definiálók a Fidesz, az MSZP, az Együtt, a Jobbik, stb. szavazótáborában is, mint ahogy nyilván vannak a definíciónak nem megfelelők a bizonytalanok között is. Annyit állítok csupán, hogy érzésem szerint ennek a 1-2 millió választónak a jó része olyan polgár, aki a maga kezében szereti tartani a sorsa feletti kontrollt, aki nem egy vezérért, vagy eszméért akar rajongani, hanem egy tehetséges, okos, hiteles és alkalmas vezetőt akar látni a hazája élén.

Nos, ennek a polgárságnak a szemszögéből tekintve 2014-et, teljes reménytelenség látszik a következő választáson és az azt követő ciklusban. Orbánnak és a Fidesznek mennie kell, ráadásul a saját érdekükben addig, amíg mi, békés polgárok vagyunk többen, akik elvetjük az erőszakot és az erőszakos számonkérést. Rutinszerűen kapjuk az ajánlatot az ellenzék híveitől a ma már egészen számos pártfelhozatalból, hogy tessék választani, vannak itt elegen, akik a Fidesz menesztését kívánják. Persze a terveik és céljaik ki is merülnek ebben: Orbánnak mennie kell.

Rendben, és mi lesz utána? Ki fog kormányozni, milyen vízióval és milyen eszközökkel, milyen célokat követve és mekkora hitelességgel a tarsolyában? Különböző okokból, de itt már egy fokkal sincs a Fidesznél előrébb az ellenzék megannyi pártja.

MSZP?

Már a kérdés is komolytalan. Túl jól emlékszünk a 2010 előtti állapotokra ahhoz, hogy az általunk ismert, és megújulni láthatóan nem akaró MSZP-re ebben az életben többé ne szavazzunk. Nincs az az érv, ami meggyőzhetne az ellenkezőjéről. Mindaz, ami igaz a Fideszre, az igaz az MSZP-re is, annyi különbséggel, hogy mivel ők hosszabb ideje űzik a bolsevik hatalomgyakorlást, így az eszközrendszerük már kifinomultabb, mint a Fidesz "elefánt a porcelánboltban"-stílusa, cserében még azt a pozitívumot sem lehet elmondani róluk, amit a Fideszről igen. Nevezetesen, hogy lenne bármiféle víziójuk hazánk jövőjéről, túl azon, hogy nekik személy szerint lesz biztos megélhetésük valami aktuális mutyiban. Persze a Fidesz már ez ügyben is "megnyugtatóan" zárkózik fel a nagy előképhez, a Puch-Simicska Holding közel kétévtizedes stabil működése azért sokat tett az egymáshoz hasonulásért. Aki ma azt mondja, hogy nem szereti, amit a Fidesz csinál, és ezért akar az MSZP-re szavazni, azt vagy becsapták, vagy maga csapja be saját magát. Aki látta Mesterházy előadását az MSZP legutóbbi kongresszusán, az legalább annyiszor temethette az arcát lemondóan a kezébe, és mondogathatta magában, hogy "Te Atyaúristen!" mint az, aki megnéz egy Z-kategóriás ócska filmet, ami egy sikeres alkotást próbál másolni. Ha a Fidesz-kormányzás a középszerűség diadala, hát nem is tudom, minek nevezzem ezt az amerikai előválasztási kampányesemény-paródiát. Fiatalosra nyírt frizura, mesterkélten lendületes fejmozdulatok, kényszeredett műlazaság, betanult ripacskodás, és mindeközben nulla tartalom, nulla ész és nulla hitelesség. Nincs olyan kép a videóban, amit ha kimerevítünk ne fogna el minket a hangos röhögés és szánakozás ennek a szegény, középszerű MLM-értékesítőnek a küszködése láttán, aki a hírek szerint pusztán a vak véletlen folytán politizál ma éppen az MSZP-ben és nem a Fideszben. Van tehát egy velejéig romlott, erkölcstelen és buta párt, az élén egy kicsi ólomkatonával, a zászlójukra pedig az van írva, hogy "Csökkentsük az élelmiszerek és a közművek ÁFÁ-ját, és a Haza fényre derül!" Folytassam? Nincs értelme.

Jobbik?

Ezt talán túl hosszan nem kell magyarázni. Miközben a Jobbik mindent megtesz a primitívség látszatáért, nem gondolnám, hogy azzal a gonosz szándékkal fekszenek es kelnek, hogy legszívesebben kiirtanák polgártársaik jelentős részét vallási, vagy etnikai alapon. Elkeseredett, bizonytalan, és legfőképp nem túl okos emberek gyülekezete ők. Feltétlen érdemük ugyanakkor a magyar demokrácia szempontjából, hogy a közbeszéd tárgyává tettek olyan mélyben lappangó, fontos, de korábban tabunak számító, ugyanakkor társadalmunk alapjait rohasztó kérdéseket, mint a cigánysággal való együttélés nehézségei, az egykori kommunista bűnösök megbüntetése, stb. Legitimek a kérdésfelvetéseik, fontos magyar választói csoportot képviselnek ők - akikről senki más nem akar tudomást venni -, de a kormányzáshoz azért ez nagyon kevés. Sokszor van az az érzése az embernek, hogy a Fidesz buta, középszerű mamelukcsapata fénylő fáklya némelyik jobbikos képviselőhöz képest, persze ha bejön a képbe a fideszesek erkölcstelensége és cinizmusa is, akkor azért a jobbikosok jönnek ki győztesen az összehasonlításból. A polgárság számára mindenesetre biztosan nem opció a rájuk való szavazás.

LMP?

Nem kezdem úgy a jellemzésüket, hogy romlatlanságuk okán még ők a legvállalhatóbbak a parlamenti pártok közül, mert itt hagyná abba a kedves Olvasó. Lehet ugyanis igaz a fenti állítás, csak ne árnyékolná ezt be egy egészen elképesztő dilettantizmus, ami minden cselekedetüket és megnyilvánulásukat áthatja. Ha nem látszana világosan, hogy még a saját kicsi szervezetüket sem képesek nem hogy hatékonyan, hanem sehogyan sem működtetni, hogy káderpolitikájuk és a tagjaik és testületeik közötti együttműködés szinte semmiben nem különbözik az őket körülvevő kelet-európai valóságtól. És akkor még nem beszéltünk arról a zavaros zöld-kommunista-anarchista "ideológiáról", amire próbálják az üzeneteiket felfűzni. Jószándékú, kedves kis csapat ők, csak Isten őrizz, hogy valódi feladatot, vagy kormányzati felelősséget kapjanak a választópolgároktól. Jópofa, hogy vannak az Országgyűlésben, akik alkalomadtán megjelenítik a diákok, a civilek üzeneteit egy röpke performansz keretében, de annál azért ma sokkal nagyobb a baj Magyarországon, hogy ez elég legyen a megoldáshoz. És különben is, mégis milyen párt az, amelyik a legtöbb időközi választáson nem tud jelöltet állítani? Viccpárt? Valami olyasmi.

PMP?

Talán róluk a legkönnyebb nyilatkozni. Mindazokat a problémákat, amelyek az LMP kapcsán felmerülnek még megfejeli az elutasításukat alátámasztó legfőbb érv. Feladva az LMP alapdokumentumaiban lefektetett elveiket, mely szerint hazánk Simicska-Puch Holding által megkomponált és vezényelt mesterséges megosztottságát és a megosztottságot élvező és kiaknázó Fideszt és MSZP-t egyaránt elutasítják, helyette máshogyan, értékalapon próbálnak meg a politikához közelíteni, ők azért váltak ki az LMP-ből, mert nem tudták elfogadni pártjuk legfőbb demokratikus testületének a döntését. Azt a döntést, amely éppen arról szólt, hogy nem adják fel az elveiket, és nem dörgölőznek a szocialistákhoz azzal a jelszóval, hogy Orbán ellen mindent szabad, mert ő maga az ördög. Szóval minden rossz, amit az LMP-ről el lehet mondani, az rájuk is érvényes, viszont az a kevés jó, ami az LMP-t jellemzi, az rájuk már nem igaz. Ha van mégis bármi pozitívum velük kapcsolatban, az talán az, hogy elvitték magukkal az LMP-ből a sok elvtelen mellett az egyik Chávez-rajongó főkommunistát, ezzel is egy minimális esélyt adva az LMP-nek arra, hogy ha összeszedi és megfeszített kemény munkával elkezdi megszervezni magát, akkor vállalható párttá váljon. Erre persze minimális az esély, de az elvtelenek és a főkommunista nélkül a nullánal ma már egy egész kicsit nagyobb.

DK?

Gyurcsány, Molnár, Vadai, Bauer es társaik? Na ezt, biztosan nem kell túlmagyarázni. Világos, hogy az MSZP romlottságával, erkölcstelenségével, butaságával és víziótlanságával szemben szerettek volna ők valami mást csinálni, csak hát ehhez szükség lenne erkölcsökre, észre, vízióra, és mindenekelőtt hitelességre meg tisztaságra. Itt meg is bukott a kísérlet, ahogyan az MSZP, úgy ők sem lesznek soha opció a polgárság számára.

Együtt 2014?

A nagy álom, a nagy lehetőség? Nem nekünk. Az a párt, amelyik úgy próbálja megszólítani a közepet, sőt akár a kiábrándult egykori Fidesz-szavazókat is, hogy társelnökként egy láthatóan minden elvi és erkölcsi alapot nélkülöző, egykori Gyurcsány-államtitkár, hetekkel ezelőtt még MSZP-tag hasbeszélőt, egy szakszervezeti vezető, bizonyára jószándékú, de maximum középszerű katonát, és egy párezres fővárosi szubkultúrát képviselő hivatásos "civilt" választ meg? Mind a mai napig meg nem választott, csak a nép felett lebegő miniszterelnök-jelöltje pedig az a Bajnai, akivel még az lenne a legkisebb gond, hogy a nagy visszatérő beszédét olyan sírós hangú kisfiúként adta elő, hogy még aki a legnagyobb jószándékkal állt hozzá, az is csak azt ismételte magában, hogy "Én kérek elnézést..."? Az a Bajnai, aki minden bizonnyal egy tehetséges, okos, képzett és jószándékú középvezető, de vízió és karizma híján olyan messze van egy sikeres és hatékony elsőszámú politikai vezetői szereptől, mint Makó Jeruzsálemtől? És aki emellett még erkölcsi integritását és hitelességét is alaposan aláásta akkor, amikor a saját kormányába ültette azt a válogatott MSZP-brigádot, akik nevei hallatán jóérzésű ember minimum összeszorítja a fogát, esetleg még káromkodik is egy rövidet? Az a Bajnai, aki úgy beszél most politikai középről, polgári demokráciáról és kapitalizmusról, hogy pár éve még kamerák kereszttüzében énekelte egy MSZP-kongresszuson az Internacionálét? A huszonegyedik század elején, az Európai Unióban, annak is a keleti végein? Meg aki egy PMP-s chávista kommunistával egyezteti a gazdaságpolitikai programját, és amely egyeztetésről a chávista kommunista elégedetten nyilatkozik, mert szerinte hasonlóak a céljaik? Miről beszélünk? Hogy ő ma a legkisebb rossz, és ezért szavazzunk rá? Hogy akkor majd olcsóbb lesz a tojás? Na ne velem!

4K és egyéb feltörekvő baloldali mozgalmak?

Ami látszik belőlük, az alapján úgy tűnik, hogy olyasmik szeretnének ők lenni, mint az LMP, vagy a PMP, csak még náluk is dilettánsabbak. Választói szempontból szóra sem érdemesek.

Bokros?

Illetve a folyton csak lebegtetett, de soha meg nem alakuló pártja? Nem hiszem. Komoly szakembernek tartom Bokrost, azon kevés magyar politikusok egyike ő, aki számomra még mindig szakértelmet és hitelességet képvisel. Csak önmagában ez is kevés. Ha olyan egyszerű lenne az élet, mint azt Bokros feltétlen hívei hiszik, akkor nem kellene mást tenni, mint kiválasztani az ország öt legokosabb makroközgazdászát és öt legokosabb alkotmányjogászát és rájuk bízni a kormányzást a következő húsz évre. De nem ennyire egyszerű az élet, és nem ennyire egyszerű a politika. A demokratikus politikához alulról építkező, civil, polgári mozgalmakra van szükség, és vezetőkre, politikusokra. Ahogy Bokros az MDF-fel sem tudta ezt produkálni, úgy tartok tőle, hogy bármilyen pártot alapít, azzal sem fog sikerülni.

Fodor, vagy Kuncze és a haverok?

Annak a sokszorosan levitézlett, kicsavart és teljesen félreértelmezett szociálliberalizmusnak a képviselői, akik legfőbb történelmi bűnükként bolsevik magatartásukkal megalapozták, hogy Magyarországon évtizedekre szitokszóvá váljon a liberalizmus? Akik úgy "liberálisok", hogy aki kicsit is mást gondol, mint ők, azt ugyanúgy kirekesztik az általuk definiált "demokraták" soraiból, mint a többi szélsőség az aktuális ellenségét? Ne viccelődjünk kérem, fontosabb dolgokról van itt szó. Sok-sok évük volt nekik a bizonyításra, és nem sikerült a mutatvány. Elvesztették az összes egykori szavazójukat, ideológiájuk pedig méltán került a politikai szemétdombra. Az ugyanis nem koherens, fenntartható politikai ideológia, hogy mi azért vagyunk demokraták, és jobbak, mint a többiek, mert a Jóisten nekünk adta a definiálás jogát, így aki bármiben nem ért velünk egyet, az egy rosszarcú, gátlástalan fasiszta. Legfőbb társadalmi programunk pedig nem az, hogy liberálisként elfogadjuk a társadalom sokszínűségét, és küzdünk annak fennmaradásáért, hanem az, hogy követeljük, hogy mindenki hozzánk hasonlóan nihilista álláspontot vegyen fel, és megtagadjuk és kirekesztjuk mindazokat, akik bármiféle értékrendet vallanak, ami a mi nihilista értékrendünktől különbözik. Ha ez a társaság valóban demokrata lenne, akkor megértené, hogy a magyar társadalom demokratikus módon kinyilvánította, hogy nem kér már belőlük. Ettől még gondolhatják magukról, hogy ők a legrendesebb emberek e hazában, rajta, bontakozzanak ki és kamatoztassák a tehetségüket végre az élet valamely más területén. A politikában nem nagyon kiváncsi már rájuk senki, és csak magukból csinálnak hülyét az állandó előtérbe tolakodásukkal.

Polgári alternatívát akarok

Így látom a helyzetet, és meggyőződésem, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel. Biztosan sokan nem értenek egyet velem, de az az érzésem, hogy sokszázezren vannak azok a polgárok, akik hozzám hasonlóan ebben a pillanatban azt gondolják, hogy ha így mennek tovább a dolgok, akkor nem fognak tudni kire szavazni 2014-ben. Nem fogunk a legkisebb rosszra szavazni, erről a stratégiáról húsz év alatt sokszorosan beigazolódott, hogy a szakadékba vezet. Ez az ország ma olyan mély válságban van, hogy itt nem lehet tovább semmilyen rosszal kísérletezni, még a legkisebbel sem. Itt okos, értelmes, tisztességes, szabad, öntudatos polgárokra van szükség, akik megszervezik magukat és végre versenybe szállnak a hatalom megszerzéséért. Képzett, művelt, világlátott polgárok, akik a magánszférában, versenykörülmények között már letettek valamit az asztalra, csak ők lehetnek képesek arra, hogy hazánk sorsát egy kicsit jobb irányba fordítsák. Rajtuk kívül persze kell még ehhez az egész társadalom együttműködése és tenni akarása, a magyarok különböző csoportjainak a kiegyezése egymással és az elindulás egy közös irányba, ahol nem arra fecséreljük az alkotó energiákat, hogy egymást marjuk, hanem közösen építünk egy mindannyiunk számára lehetőségeket biztosító boldogabb országot.

Olyan pártra akarok szavazni, amelyik nem azt kéri tőlem, hogy gyűlöljem a polgártársaimat, és amelyik nem azt hazudja nekem, hogy ha rá szavazok, akkor minden magától rendben lesz. Olyan pártra akarok szavazni, amelyik előre figyelmeztet mindenkit, hogy például fel fogja emelni a nyugdíjkorhatárt, hogy többet fog költeni az oktatási rendszerre és az egészségügyre, és ehhez a pénzt a nem elsődleges állami kiadások megszüntetésén, és a politikai korrupció üldözésével fogja előteremteni. Elegem van a hazugságokból, a hülyének nézett tömegeknek címzett demagógiából, a celebpolitikusokból, a jól ismert fizetett megmondókból, az értelmiség azon részéből, amelyik az elmúlt húsz évet ugyanolyan lelkesedéssel játszotta végig a politika mocsarában fetrengve, mint a Simicska-Puch Holding összes többi alkalmazottja és részvényese. Őszinte, tisztességes beszédet akarok hallani hétköznapi, szabad, öntudatos, hiteles polgárok szájából.

Ha nem lesz ilyen alternatíva, akkor a polgárság számára 2014 teljesen reménytelen. Akár marad Orbán és a bolsevik kommunista Fidesz, akár a Puch-Simicska Holding másik divíziója veszi át a kormányrudat, nincs különbség. Ezzel a politikai osztállyal csak a reménytelenség és a kilátástalanság örök.

Dilettáns és inkompetens az Orbán-kormány, de azért nem ennyire. Szerintem másról szólt az ünnepi hóbotrány.

A hosszú hétvégét Bajorországban terveztük tölteni, a nemzeti ünnep ugyanis sajnos már évtizedek óta semmi vonzóval nem kecsegtet. Utoljára a nyolcvanas években volt jó itt március 15-én ünnepelni, akkor még tényleg kifejezett ez valamiféle nemzeti egységet, azóta csak az útszéli acsarkodás megy a nemzet különböző csoportjai között a legprimitívebb politikai megosztottság alapján. 

Tudtuk, hogy esni fog a hó, és azt hittük, hogy ezt az autópályakezelő is hallotta. Semmi okot nem láttunk arra, hogy emiatt elhalasszuk az utat. Autóztunk már hóesésben Magyarországon és Európa számos országában, ennek megfelelően hosszabb menetidőt terveztünk, teletankoltunk, vittünk elég vizet és élelmet az útra, és a csomagtartóból a kesztyűtartóba tettük a mécseseket, amelyekkel valódi vészhelyzetben az autó utastere fagypont fölött tartható, ha elfogy az üzemanyag. Rutin előkészületeknek gondoltuk, amelyek utólag rutinszerűen bizonyulnak fölöslegesnek, hiszen maximum egy órával később érkezünk majd meg, nem nagy dolog.

Csütörtökön este 6 után indultunk el Budapestről, közben végig a rádiók időjárásjelentéseit figyeltük, ahol azt is be szokták mondani, ha valami rendkívüli helyzet van az utakon. A legnépszerűbb hírrádiókon semmilyen, az M1-re vonatkozó hír nem volt, csak a korábbi információk: esik a hó, az M7-en baleset, semmi egyéb. Nyugodt szívvel hajtottunk tehát az M1-re, átlagosnál kicsit nagyobb forgalomban, jó tempóban haladva. Biatorbágy körül kezdődött a dugó, amiben a legmeglepőbb az volt, hogy a forgalom ekkor még láthatóan nem akadály, vagy baleset miatt lassult le, hanem azért, mert az út jégpályává változott. Kb. 30-cal lehetett biztonságosan haladni, mert fékezéskor az ABS aktivizálódásával együtt az autó eléggé össze-vissza csúszkált a sávban. Ezt nagyon furcsálltuk, nem emlékszem korábbról olyanra, hogy -1 fokban a Fővárostól kb. 15 kilométerre ne sikerült volna rendesen lesózni egy autópályát. A lassú haladást aztán araszolgatás, majd kb. egy óráig tartó állás követte. Ezalatt a rádiókból továbbra sem jött semmilyen releváns hír, csak az M7-esen történt balesetet ismételték néha. Egy idő után azért csak rákerestünk a neten is, amikor is az Index Percről Percre tudósításában megtaláltuk az első érdemi információt: vannak, akik már dél óta szenvednek az M1-en, és nem jutnak előrébb. Miután végre valódi tájékoztatáshoz jutottunk, először is vertük a fejünket a műszerfalba, hogy miért nem néztünk rá a netre még otthon, miért a már többször teljesen megbízhatatlannak bizonyult rádiókra hagyatkoztunk, majd meghoztuk a kényszerű döntést: visszafordulunk, otthon alszunk, és reggel vágunk neki újra, addigra már biztosan le lesz tisztítva az autópálya. Szerencsénkre ekkor még pár száz méterre a herceghalmi lehajtó előtt voltunk, így 8 óra körül vissza tudtunk fordulni Budapestre. Az autópálya meglepően jól járható másik oldalán aztán normális menetidő alatt haza is értünk.

Pénteken korai indulást terveztünk, de ezúttal már alaposabban tájékozódtunk. Megdöbbentünk, hogy a többi sok ezer autó az egész éjszakát egy helyben állva töltötte az M1-en, és azóta is ott várnak, hogy történjen valami. Ekkor megértettük, hogy ez a hosszú hétvége menthetetlenul itthon, a nemzeti acsarkodás légkörében fog telni, nem a harmóniát és békét sugárzó Bajor-erdőben. Tudomásul vettük, hogy egy jó előre beharangozott hóesést és hófúvást egy Európa sok országát összekapcsoló fontos autópályán a magyar illetékesek képtelenek voltak kezelni.

Hogyan lehetséges, hogy az autópálya nem volt felsózva, ezért jégpályává alakult már az első kilométereken?

Hogyan lehetséges, hogy egyetlen úttisztító gépet nem láttunk, miközben előre tudhatóan tíz-,  vagy százezrek igyekeztek Ausztria felé a hosszú hétvégére?

Hogyan lehetséges, hogy miközben az Index már dél óta tudósított arról, hogy az M1-en megadugó van, a rádiók, köztük a "közszolgálatiakkal", nem osztották meg ezt a fontos információt a polgárokkal?

Hogyan lehetséges, hogy a rendőrök nem álltak ki az M1-M7 kivezetőre, hogy tájékoztassák, vagy akár el is tereljék az autópályára felhajtani szándékozókat, hogy legalább őket ne kelljen másnap kimenteni?

Ezeken a kérdéseken morfondíroztunk, miközben pénteken jöttek az újabb és újabb hírek a hóhelyzetről. Kiderült, hogy sok ezren már lassan egy napja várják a segítséget, és azóta is az autópályán ülnek a dugóban.

Kiderült, hogy Ausztriában es Németországban a hó ellenére tökéletesen járhatóak az utak, sőt, ha csütörtökön este Révkomáromig sikerült volna eljutnunk, akkor a Csallóközön és Pozsonyon át szintén gond nélkül eljuthattunk volna Bécsbe, majd Bajorországba.

Arról továbbra sem derült ki semmi, hogy mégis hol voltak az úttisztító gépek, és miért nem sózták fel előre az autópályát, bejelentették viszont, hogy a rendkívüli helyzet miatt nem tartják meg a nemzeti ünnepre tervezett központi ünnepségeket. Na ekkor kezdett el gyanús lenni ez a még magyar viszonylatban is szürreális szerencsétlenkedés a hó körül. Mi az, hogy azért, mert esett a hó, és sok ezren valóban szerencsétlen helyzetbe kerültek, nem ünnepeljük meg a talán legfontosabb nemzeti ünnepünket? Pár órával később, amikor megjött az első hír arról, hogy a brüsszeli EU-csúcson két fő téma volt, a ciprusi adósságválság mellett a legújabb alkotmánymódosítással leamortizált magyar demokratikus hatalommegosztási modell, akkor elkezdett motoszkáni a fejemben egy gondolat. Biztos, hogy véletlen ez a soha nem látott cirkusz az autópályán, amelyre hivatkozva teljesen rendhagyó módon még a nemzeti ünnep megünneplését is le lehetett mondani?

Véletlenül nem arról van itt szó, hogy kellett valami botrány, valami kommunikációs atombomba, amivel el lehet terelni a polgárok figyelmét a várhatóan minden korábbinál hangosabb március 15-i ellenzéki megemlékezésekről és tüntetésekről, illetve a brüsszeli fiaskóról? Nem azt állítom, hogy Orbán Viktor személyesen rendelte meg a hóvihart a Jóistentől, csak azt kérdezem, hogy ha már így alakult, akkor vajon nem tudatos döntés volt-e, hogy hagyják ezt a helyzetet egy kicsit elfajulni? Pont úgy, ahogy történt az a tv-székház ostromakor tudatosan visszatartott rendőrökkel. Hadd beszéljen inkább erről a nép, mint vonulgasson a Fővárosban fel-alá, miközben Orbán semmi biztatót nem mondhat, csak a legújabb brüsszeli sallerről számolhat be, amelyet ezúttal neki osztott ki 26 európai kollégája.

Nem tudom elképzelni, hogy az egyébként általában egyáltalán nem inkompetens autópályakezelő, meg az egyébként általában mégoly inkompetens magyar rendőrség és egyéb belügyi szervek tényleg ennyire kritikán aluli módon készültek volna fel erre a jól előrejelzett es jól kiszámítható helyzetre. Nincs rá magyarázat, hogy hogyan lehetséges, hogy csak pont ők nem tudtak arról, hogy sok hó fog esni, hirtelen, és éppen a nemzeti ünneppel kibővült hosszú hétvége előtt, amikor százezrek fognak útra kelni, akik nem fognak megijedni egy kis hóeséstől.

Nem tudom elképzelni, hogy tényleg annyira lezüllesztették volna a magyar kormányzatot, hogy mindössze annyira teljen tőlük, hogy a mobilszolgáltatókkal kiküldetnek egy teljesen tartalmatlan, értelmetlen, célzatlan, és a legtöbb polgárhoz az események után megérkező SMS-t Belugymin néven, amitől a polgárok 90%-a vagy röhögőgörcsöt, vagy dührohamot kap, esetleg mindkettőt. Itt jegyzem meg, hogy az egyetlen felelősen viselkedő szolgáltató itt a Telenor volt, aki megkímélte a hálózatát ettől a fölösleges spamtől, több teret hagyva így az értelmes és potenciálisan életmentő forgalomnak.

Nem hiszem el, hogy Pintér Sándoron és a párhónapos csecsemőkön kívül van ebben az országban még valaki, aki szerint emberemlékezet óta nem látott időjárás csapott le ránk csütörtökön.

Nem hiszem el, hogy nem tudatosan csinált hülyét magából a kormányzat a parádézó harckocsikkal és TEK-bohócokkal, miközben az ország tele van korszerű hóekékkel és egyéb úttisztító eszközökkel.

Nem hiszem el, hogy nem valami magasabb cél érdekében, tudatosan vállalta be a folyton szabadságharcoló Orbán-kormány azt a fiaskót, hogy a forradalom kitörésének 165. évfordulóján osztrák hómarók és vöröskeresztesek lépik át a határt, hogy mentsék a magyar polgárokat, akiket a botrányosan inkompetens magyar szervek hagytak ilyen helyzetbe kerülni.

Ha van valami, amihez az Orbán-kormány ért, akkor az a fetisizált kommunikáció, az általuk szellemi fogyatékosnak elképzelt magyar tömegek jól átgondolt, aljas szándékú, erkölcstelen és cinikus manipulációja, mocskos üzenetekkel etetése. Ha van valami, amire a nemzeti ünnepi hétvége kapcsán odafigyeltek, akkor az az, hogy a Fidesz számára fontos üzenetek jelenjenek meg, hogy a polgárok - náluk zemberek - arról beszéljenek, amiről ők akarják, hogy beszéljenek. Magyarul, hogy a hírek és a blogok ne a tüntetésekkel, vonulásokkal, skandálásokkal és az Orbánnak beolvasó EU-val legyenek tele, hanem valami mással, mindegy mivel. Inkább ne legyen nemzeti ünnepi megemlékezés, inkább szidják a polgárok a Kormányt, mert nem tud utat karbantartani, de addig se a nemzeti egységről, a demokráciánkról, az ellenzéki célokról és tervekről, illetve azok kritizálásáról, az Európából kilógó Orbánnal szemben minden korábbinál markánsabb eszközökhöz nyúlni tervező EU-ról legyen szó.

Három éve ez megy, kormányozni, gondolkodni, tervezni, szervezni nem tudnak, de ördögien mesteri a kommunikációjuk. Miért lett volna ez most másképp? Csak hozni kellett a szokásos semmittevést, mellébeszélést, marháskodást, és mindezt kommunikációs eszközként használni az általuk lenézett magyar nemzeten, és az általuk rettegett magyar polgárságon való uralkodáshoz.

Akár így volt, akár nem, egy dolog biztos. A márciusi hó igazi civil, polgári, nemzeti összefogást hozott. Helyi polgárok segítették a bajbajutottakat, nem várva a hivatalos segítségre és eligazításra. Akármi is volt a Fidesz szándéka, a magyarok, a társadalom, a nemzet a Kormány nélkül fogott össze, és azt mutattuk meg magunknak, hogy nem a Kormányra, hanem csak magunkra és egymásra számíthatunk, de magunkra és egymásra számíthatunk. Igazi nemzeti ünnep lett ez így, szép pillanat a magyar polgárosodás rögös útján.

Az alábbi bekezdéseket tendenciózusan és szubjektíven válogattam a Wikipédia Sturmabteilung című bejegyzéséből. Kiemelések tőlem.

Az NSDAP első rendfenntartó csapata a Saalschutz (röviden SS) nevet kapta. (Jelentése: teremvédők). Ezt egyre többször vetették be a termekben folyó csatározásokban. Ebből fejlődött ki később az új neve, a Sturmabteilung (röviden SA). Ez verőlegények csapatát fedi, akik a baloldali pártokkal vívott utcai „összecsapásokban” kaptak feladatot. A párton belüli SA rendfenntartó csapatok arra szolgáltak, hogy a Hitler körüli vezető káderek céljait a helyi pártszervezetekben keresztülvigyék.

1921 november 4-én kapta meg hivatalosan az NSDAP gyűlés-őrsége a „Sturmabteilung” címet egy hatalmas müncheni sörözőben, a Hofbräuhaus-ban tartott nagy rendezvény alkalmából, melyet a nácik utólag „terem csatának” neveztek el. Az SA-nak most a feladata az lett volna, hogy az NSDAP hivatalos gyűléseit védje és őrizze, azonban továbbfejlődött, és a politikai ellenfelek megfélemlítését végző harci szövetséggé lett.

Az SA fő feladatköre Hitler akaratának megfelelően felvonulásokból és a politikai ellenfelek elleni „civil” erőszakos támadásokból állt. Ezekhez tartoztak elsősorban a KPD és az SPD tagjai, akik ellen utcai csatákban harcoltak, a kommunista Roter Frontkämpferbund (Vörös Frontharcosok Szövetsége)és a szociáldemokrata indítású köztársaságiak Reichsbanner Schwarz-Rot-Gold (Fekete-vörös-arany Birodalmi Zászló) paramilitáris szervezetei, de úgyszintén zsidók és keresztények, mint a Kolpingjugend (Kolpingról elnevezett, ma is létező katolikus egylet) tagjai ellen.

A „Reichstagsbrandverordnung” (rendelkezés a Reichstag égése kapcsán) közvetlenül az 1933. február 28-i tűzeset után és néhány nappal a képviselő-választások előtt jelent meg. Ezzel a weimari alkotmányban rögzített alapvető jogokat gyakorlatilag hatályon kívül helyezték, és lehetővé tették az NSDAP politikai ellenfeleinek legalizált üldözését a rendőrség és az SA számára.

Hitler számára az SA épp annak terrorja miatt a hatalomátvétel első fázisában rendkívül hasznos volt. Segítségével meg tudta félemlíteni és terrorizálni az ellenlábasait, másrészt a konzervatív erők előtt lehetővé tette számára, hogy mint egyetlen az SA-t visszafogni képes személy lépjen fel. Ha a körülmények azt kívánták, azzal fenyegetett közvetve, hogy az SA-nak tényleg szabad kezet fog adni, ha nem, akkor megígérte, szelídebbre fogja majd őket. Taktikájával elérte, hogy a konzervatívok elfogadták a terrort és ráadásul díjazták neki, hogy ezt a terrort „egy elviselhető szinten” tudja tartani.

A kommunista proletárdiktatúra célja mindig ugyanaz: korlátlanul kiterjeszteni az állam befolyását az élet minden területére, az egyén és a társadalom szabadságának a kárára. Ennek érdekében van, hogy ateistának és internacionalistának, máskor vallásosnak és nacionalistának sminkeli magát.

A kommunista proletárdiktatúrában az államhatalom egy önhitt és voluntarista szűk kör kezében összpontosul, melyet kontraszelektált, képzetlen, műveletlen, erkölcstelen és buta funkcionáriusok hada hord a vállán, így a kommunista proletárdiktatúra kevesek magán céljai és ambíciói érdekében áldozza fel és semmisíti meg a közösségi, össztársadalmi, nemzeti célokat, érdekeket és értékeket.

A kommunista proletárdiktatúra agitprop gépezete mindig a széles tömegektől eredezteti legitimációját, a dolgozó népet szolgálja, leveszi annak válláról a rezsi és az egyéni szabadság terheit. Az adottságoktól függetlenül egyforma vízdíjat, egyforma iskolát, egyforma időjárás-jelentést és egyforma életet ígér, egy konform, szürke, silány, nyomasztó világot. Egy többségében kommunista érzelmű társadalomban ezek az igéretek termékeny talajra hullanak, ilyen országban a kommunista proletárdiktatúra viszonylag hosszan, egyéni léptékkel mérve fájdalmasan hosszan rendezkedhet be.

A kommunista proletárdiktatúra mindig épp egy karnyújtásnyira van csak a teljes győzelemtől, a mindenki mást maga mögé utasító, átütő sikertől. A nyilvánvaló kudarcot pillanatnyinak tekinti, mely az ellenség aknamunkájának a következménye. A kommunista proletárdiktatúra élcsapata soha nem hibázhat, (ön)hitük szerint az élet minden területének legnagyobb szakértői ők.

A kommunista proletárdiktatúra folyton a Nyugat hanyatlásáról, meg a tőkések, szelvényvagdosók és spekulánsok rohadásáról beszél. Példaképe a dicső Kelet, ahol központi akarat van, erő és jó szándék. Mivel az ostoba nép ennek ellenére mégis nyugatra vágyik, ezért a határok lezárásával, az emberek röghöz kötésével védi meg őket saját maguktól.

A kommunista proletárdiktatúra végeredménye mindig ugyanaz: lecsúszás, agónia, kilátástalanság, boldogtalan és élhetetlen ország, elvesztegetett évtizedek után lassú és fájdalmas ébredés. Látszatkeresztény és nacionalista, vagy ateista és internacionalista - nincs különbség. A kommunista az kommunista, a proletárok diktatúrája az proletárok diktatúrája így is, úgy is.

Kilépnek a szocialistákkal együttműködni vágyók az LMP-ből, mert képtelenek elfogadni pártjuk demokratikus döntését. Kapott az LMP egy utolsó esélyt a fennmaradásra.  

Az "együttműködők" sorsa könnyen megjósolható: feloldódás a szocialista sártengerben, a Baja Ferenctől Kiss Péteren át Lendvai Ildikóig terjedő alaktalan mutyiamőbában, a pillanatnyilag a jóindulattal is maximum középszerűnek, reálisan opportunista intrikusnak nevezhető egyszer használatos kicsi ólomkatonára hasonlító elnök által vezetett MSZP-ben. Jávor és Karácsony se nem okosabb, se nem gerincesebb Fodor Gábornál, Magyar Bálintnál, vagy Pető Ivánnál, hogy Mécset meg Kunczét már ne is említsük, pedig náluk azért nem tűnik nehéznek okosabbnak és gerincesebbnek lenni. Ugyanazok az érvek, ugyanazok a mellékízek, és ugyanaz a jövő. Ezek a srácok kiiratkoztak a komolyan vehető és mégoly kevéssé, de mégis hiteles politikusok szűk táborából. Aki szocialisták közé keveredik, ne csodálkozzon, ha megeszi Szekeres Imre vagy Szanyi kapitány.       

Maradt tehát Schiffer, akit lehet és kell is kritizálni, de hogy ma az ő álláspontja áll közelebb a pártja nevében is megfogalmazott küldetéséhez, az kétségtelen. Azok a lelkes, naiv, dilettáns és tapasztalatlan amatőrök, akik néhány éve létrehozták az LMP-t, - és azok a százezrek, akik 2009-ben és 2010-ben rájuk szavaztak -, pont azt az akkor már 6-7 éve szétterülő szocialista nihilt utasították el a leginkább, aminek a jelenlegi kétharmad az egyenes következménye. Akik ezt 3-4 évvel később képesek teljesen elfelejteni, és egy orbáni típusú "cél szentesíti az eszközt, a Gonosz ellen mindent lehet" érveléssel éppen egy Mesterházy-Bajnai-brigádban látni a hazánkat az évszázados gödörből kivezetni hivatott kiutat, nos, ők valószínűleg eleve tévedésből léptek be az LMP-be, hiszen az SZDSZ akkor még élt, ha már nem is virult.

Felelős (ki)lépésükkel viszont azt az utolsó esélyt adják meg az LMP-nek, amellyel okosan élve még az is lehet, hogy túlél a megtisztult párt. Ez az esély persze továbbra sem túl nagy, de az alternatívához - a nullához - képest mindenképp nagyobb. A letisztult identitáson és küldetésen kívül a sikerhez kellene még az LMP-be világos jövőkép, stratégia, és az ezeket megfogalmazó és végrehajtó sok okos, tapasztalt, professzionális ember, csupa olyan, akik ebből a pártból mindig is a legjobban hiányoztak. Nagyon nagy szerencse kellene tehát ahhoz, hogy az LMP ebből az utolsó esélyből kihozzon valamit. Viszont akik munka, tudás és szerencse híján ezzel az LMP-vel fognak elbukni, azok legalább emelt fővel bukhatnak; akár még egyfajta előképszerepre is számíthatnak majd a következő évtizedek eljövendő friss kezdeményezései számára.

A kétségtelenül jobb sorsra érdemes Jávort, Karácsonyt és társaikat pedig majd az elrettentő példák között fogják sorolni, ott a Simicska-Puch-szövetkezet egyszerű teherhordói között.