Inoffensus

Töprengek, gondolkodom, igyekszem korlátok nélkül. Általánosítok, véleményt alkotok, és mindezt le is írom. E-mail a szerzőnek: inoffensusblog [kukac] gmail [pont] com

Utolsó kommentek

  • Hozzászólok: @ekat: :-) mondjuk a 'lany' kerdese erdekes. pont ez az ami a polgari vilagban a legkevesbe ertekes elem szerintem,es ami miatt az egesz nem fenntarthato es szerte is fog foszlani,még a gazdag neme... (2018.04.11. 12:04) Polgárok vs. plebejusok
  • ekat: @Hozzászólok: Ja és kiegészítem: amúgy tényleg nem politikai hovatartozás kérdése a dolog, de itthon se a Fidesz, se az MSZP, sem a Jobbik nem elfogadhatóak egy polgári értékrendű embernek. (A többi... (2018.04.11. 11:38) Polgárok vs. plebejusok
  • ekat: @Hozzászólok: Ezek csak látszatdolgok, amiket mondasz.... mondtam, hogy szinte nincs is itthon olyan, aki tudja, mi az. Bár éppenséggel olvasok könyvet mindennap, csak rendesen felöltözve megyek utc... (2018.04.11. 11:28) Polgárok vs. plebejusok
  • Hozzászólok: @ekat: kizaras alatt azt ertem,hogy pl 'a polgari ertekrenddel rendelkezo a fidesszel nem targyal'. a fideszre szavazók tehat sutty,kikerultek a polgari ertekrenddel bírók kozul. en azt gondolom,j... (2018.04.10. 10:49) Polgárok vs. plebejusok
  • BéLóg: @Ma Baker: Szivecske, szívecske, szívecske lályk. (2018.04.09. 14:19) Polgárok vs. plebejusok
  • Utolsó 20

Címkék

1998 (1) 2002 (1) 2006 (1) 2010 (5) 2014 (10) 2018 (4) 4k (1) ady endre (1) aktivitás (1) alkalmatlanság (1) alkotmány (1) államosítás (1) antiszemitizmus (1) baja ferenc (1) bajnai gordon (3) bankszövetség (1) bauer tamás (1) bokros lajos (1) botrány (1) butaság (5) cigányság (1) cinizmus (5) demokrácia (6) diákok (1) diktatúra (3) dilettantizmus (1) dinamika (1) diszkrimináció (1) dk (5) együtt (2) együttműködés (1) együtt 2014 (1) ellenzék (2) elvtelenség (1) erkölcstelenség (4) erőszak (1) eu (2) felsőoktatás (1) fidesz (18) fodor gábor (3) gazdaság (1) gulyás gergely (1) gyurcsány ferenc (5) hadházy ákos (1) hatalom (1) hazugság (5) hétköznapi kultúra (1) hiteltelenség (1) (1) illés zoltán (1) illiberalizmus (1) index (1) jávor benedek (1) jobbik (6) juhász péter (1) kádár-rendszer (2) karácsony gergely (2) kelet (1) kétfarkú (2) kézi vezérlés (1) kiss péter (1) kommunikáció (1) kommunizmus (3) kontraszelekció (1) kormányzás (1) kövér lászló (1) kuncze gábor (2) lendvai ildikó (2) liberalizmus (3) lmp (7) magyarország (14) magyar bálint (1) március 15. (1) márki-zay péter (1) matolcsy györgy (2) mdf (1) média (2) mesterházy attila (2) momentum (3) mszp (9) mutyi (1) nagyvállalat (1) nemzet (2) nemzeti ünnep (1) néplélek (4) ner (3) nolimpia (1) önkény (1) orbán viktor (14) országgyűlés (1) párbeszéd (2) passzivitás (1) pető iván (1) piac (1) pintér sándor (1) pmp (2) polgári liberalizmus (1) polgárság (6) populizmus (4) profit (2) puch lászló (2) radikalizmus (1) rasszizmus (1) regisztráció (2) rendszer (1) rogán antal (1) schiffer andrás (1) simicska lajos (2) statika (1) szanyi tibor (1) szdsz (5) szekeres imre (1) szél bernadett (1) sziget (1) szociálliberalizmus (1) tandíj (1) tek (1) teljesítmény (3) törökország (1) tüntetés (2) választás (6) válság (1) vezetés (1) vlagyimir putyin (1) vona gábor (1)

Linkblog

A polgárok voltak többen, de a plebejusok győztek. A Fidesz elsöprő fölénnyel nyerte a 2018-as választást az illiberalizmus csúcsra járatásával. Kellett ehhez sok minden, talán legfontosabb összetevőként a Fidesz érdekeinek tökéletesen megfelelően cselekvő ellenzék.

Az illiberálisoktól professzionálisan kivitelezett, az utolsó pillanatig fegyelmezetten, precízen végrehajtott kampányt láttunk. A siker legfőbb összetevői: a szisztematikusan elfoglalt állami és magán médiumok, ezeken keresztül az országot elérő nyilvánosság túlnyomó hányada; az elfoglalt nyilvánosságot elözönlő primitív kampányüzenetek; a választási rendszer aktuális Fidesz-érdekek szerinti átalakítása, a gyakorlat utolsó pillanatban történő finomítása az NVB által; a Kubatov-listák, és azok fegyelmezett használata a jól szervezett párt- és kampánygépezet által; a kamupártok számára létrehozott ösztönzők és a visszaélések üldözésére való szándék kinyilvánított hiánya. De ez mind kevés lett volna az ellenzék produkciója nélkül.

MSZP

Gyönyörűen igazolódott az, amit már a választás előtt is tudtunk: az MSZP, a vele szövetkező Párbeszéd, és persze a DK, ugyanolyan fontos és erős tartóoszlopai a rezsimnek, mint a Fidesz meg a KDNP maga. Precízen játszották a rájuk osztott szerepet és dolgoztak meg kőkeményen, kart karba fonva Orbán újabb kétharmadáért. Az MSZP utoljára talán az 1990-es választás előtt volt ennyire hiteltelenül nulla, régen lejárt szavatosságú, a középszerűséget alulról nyaldosó idősebb jelöltekkel, meg még náluk is tehetségtelenebb és jellegtelenebb fiatalokkal. Annyira gyenge mezőnyt tudtak csak felvonultatni, hogy még ők is érezték, hogy vicckategória ezek közül miniszterelnököt jelölni, importáltak hát inkább egy személyében hiteles, jószándékú fiatal politikust a Párbeszédből, hogy aztán annak rendje-módja szerint az ő renoméját is örökre a saját értéktelenségükhöz silányítsák. 

Karácsony és a Párbeszéd

Karácsony Gergely egy becsületes, tisztességes, jószándékú polgárnak tűnik, aki valószínűleg tényleg azért kezdett annak idején az LMP-ben politizálni, mert tenni akart a hazáért. Abban is igaza volt, amikor a 2014-es választás előtt elsők között dobta be a teljes körű választási együttműködést az összes ellenzéki párt között, hiszen az átalakított választási rendszer logikája ezt diktálta. Első nagy tévedése az volt, amikor többedmagával kettészakította az egyébként enélkül is épp eléggé tragikusan gyenge teljesítményt nyújtó LMP-t, csak azért, hogy a kerek, húszéves évfordulón gyönyörűen lemásolhassák az SZDSZ-t a megsemmisülés felé elindító ”zseniális” stratégiát a sorsuk MSZP-hez kötésével. De Karácsonynak nem volt elég az LMP-szakadás utáni tapasztalat, meg a józan ész, képes volt elvállalni azt, hogy az MSZP-lista arca legyen, ugyanazt az érthetetlenül kínos politikai öngyilkosságot elkövetve ezzel, mint amikor az egyébként szintén sokkal jobb politikai sorsra érdemes Bajnai Gordon az MSZP kongresszusán Havasi Szófia vezényletével kényszeredetten énekelte az Internacionálét, örökre lehetetlenné téve a magyar polgárság számára azt, hogy komolyan vegye és támogassa őt. Ahogy annak idején Bajnairól, úgy most Karácsonyról sem gondolom, hogy politikai haszonszerzésből amortizálta volna magát, épp ellenkezőleg: jóhiszemű polgárként szeretném azt hinni, hogy csak óvatlanok és naivak voltak mindketten, védtelenek az MSZP dörzsölt romlottságával és politikai tapasztalatával szemben. Akárhogy is, 2018-ban Karácsony és a Párbeszéd is felkerült Bajnai és az MSZP mellé arra a polcra, ahol a polgárság számára vállalhatatlan és választhatlan politikusok vannak.

Gyurcsány és a DK

Míg az MSZP a legártatlanabb arcát igyekezett mutatni, annál szélesebb terep maradt Gyurcsánynak és a DK-nak. Gyurcsányról sok rosszat elmondtunk már, de úgy tűnik, hogy, ahogy a Fidesszel, úgy vele kapcsolatban sem lehetünk soha biztosak abban, hogy nem sikerül újabb csalódást okoznia. Hűen önmagához, a jól kihasználható ostoba önérzetével harmadszor segítette személyesen, elengedett kézzel kétharmados parlamenti többséghez Orbánt. Ha Gyurcsány a 2018-as választásig nem volt a Fidesz fizetéslistáján, akkor most már biztosan megszolgálta, hogy előkelő helyet kapjon ott. Az egész NER-őrület soha nem jöhetett volna létre, ha Gyurcsány a 2006-os cirkusz után tudomásul veszi, hogy - akárhogy is tervezte - az őszödi beszéd rosszul sült el, és neki a magyar politikában egy ideig nem terem babér. Ha akkor lemond, vagy előrehozott választások jönnek, Orbán nem kap kétharmadot, nem tud oktrojált alkotmányt és választási rendszert adni az országnak és ezek híján nem tud 2014-ben, majd 2018-ban újra nyerni, sőt kétharmadot elérni. Ha Gyurcsány akkor ideiglenesen visszavonul, akkor lehet, hogy már 2014-ben, vagy legkésőbb idén korrekten visszatérhet, ha még mindig vonzza a politika és hogy tisztára mossa a nevét. Az ország és ő is jobban járt volna így. A személyes ostobasága, a kontrollálhatatlan egója, az államférfiúi alkalmatlansága elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a magyar polgárság jelen nyomorúsága létrejöjjön.

Sajnos azonban Gyurcsány nemcsak 2006-ból, 2010-ből és 2014-ből nem tanult, képes volt 2018-ban is odatolakodni arra az ellenzéki színpadra, amiről tudta, hogy olyan szereplőkkel van tele, akik a maguk hitelességének megőrzése érdekében nem tehetik meg, hogy szóba álljanak vele. 2010-ben a magyar választóközönség kétharmados többséggel zavarta el Gyurcsányt és az általa vezetett MSZP-t. Hogy még világosabb legyen az üzenet, hogy egy életre elég volt belőlük, az ellenzéki térfélen egyből két új generációs párt jött létre és került a parlamentbe. Nem elég, hogy a Fidesz kétharmadot nyert Gyurcsány tragikusan gyenge kormányzása eredményeként, még az ellenzéki szavazatok jelentős részét is Gyurcsányból és az MSZP-ből végletesen kiábrándult választók adták az LMP-nek és a Jobbiknak. 2010 arról szólt, hogy a magyar választóközönség - sajnos 20 év késéssel, de - véglegesen elküldte a fenébe az MSZP-t, és akkori állócsillagát, Gyurcsányt. Ez, és az akkor már évtizedes orbáni populizmus, agresszió és ostobaság volt az, ami életre hívta a hazáért tenni akaró fiatalok pártjait, az LMP-t és a Jobbikot. Végtelenül gonosz cinizmus, vagy elkeserítő butaság Gyurcsány és társai részéről 2018-ban azt várni, hogy az LMP, a Jobbik és a még újabb generációs protestpártok megtehetik a választóik szembeköpése nélkül azt, hogy akárcsak egy asztalhoz üljenek velük.

De ugyanennyire nézték hülyének Gyurcsány, a DK, az MSZP és a Párbeszéd az ellenzéki választókat is. Hogyan gondolhatták például egy pillanatig is komolyan, hogy a masszívan fideszes budapesti XII. kerületben egy olyan jelölt mögött fognak ellenzéki egységet kovácsolni, mint Bauer Tamás? Az a Bauer Tamás, aki lehet bármennyire rendes ember, egy személyben testesít meg mindent, amit a magyarok legkésőbb 2010-ben kb. 80%-os többséggel elutasítottak. Hogy a fenébe nem értik ezek az emberek, hogy új arcokra, hiteles, friss jelöltekre van szükség, akik végre átvezetik Magyarországot a 21. századba a korrupt, rothadt MSZP-kormányzás és az autoriter Fidesz-uralom után? Hogy képviseli ezt Bauer Tamás, mit képvisel Bauer Tamás? Az inkompetens de önhitt rendszerváltó értelmiséget, akik ezer szállal kötődnek az előző rendszerhez, az MSZP-vel a hatalomért megalkuvó SZDSZ-t, a Gyurcsány mellett a nyilvánvaló alkalmatlansága és csúfos bukása, majd felelőtlen évtizedes bohóckodása után is kiálló dilettáns megélhetési politikusokat. És mindezt egy olyan választókerületben, ahol biztosan lehetett tudni, hogy erős a Fidesz, és a szokottnál is erősebb az elutasítás egy Bauer Tamás-jellegű figurával szemben. Bármely másik ellenzéki jelölt megverte volna a Bauerhez egyébként hasonlóan ellenszenves fideszes Gulyás Gergelyt. Ha Gyurcsányban, az MSZP-ben, a Párbeszédben, a DK-ban egy kicsi jószándék lett volna a haza ügye iránt, ha csak egy kicsit is vették volna a fáradságot, hogy megismerjék a potenciális választóikat, akkor az ilyen kerületekben átadják a terepet az LMP-nek, vagy a Jobbiknak. Gyurcsányék kisstílű hazaárulása persze önmagában nem lett volna elég Orbán kétharmadához e két párt butasága nélkül.

LMP

Az LMP-ről szintén épp elég rosszat elmondtunk már, teljes joggal. 2018-ra sajnos egy fikarcnyival sem érdemelnek jobb kritikát. Az alapítás után lassan tíz évvel még mindig ott tartunk, hogy a választók, de valószínűleg a párt maga sem tudják, hogy mi is az LMP, mit is képvisel, mit is akar elérni és hogyan. Önmagában ez a cél- és stratégianélküliség elég a sikertelenséghez, de a biztonság kedvéért az LMP azzal is gondoskodik a kudarcról, hogy válogatott alkalmatlan embereket állít csatasorba, akik még egy konszolidált, nyugat-európai polgári demokráciában is elvéreznének egy kiegyensúlyozott, kulturált politikai küzdelemben, nemhogy egy kelet-európai viszonylatban is különösen kemény magyar politikai térben. Szél Bernadett, Hadházy Ákos, meg a többiek kedves, rendes embereknek tűnnek, de távolról sem a politikai sikerhez szükséges értékesítők, akik tömegeket tudnának meggyőzni a portékájuk elsőbbségéről. És persze, a cinikus egyenfideszes műanyag pártkatonák mellett üdítő hétköznapi, rendes embereket is látni a plakátokon, de ez nem jelenti azt, hogy a professzionális politikai értékesítői munkát meg lehet spórolni. A saját érdekükben remélem, hogy az LMP befolyásos tagjai tisztában vannak azzal, hogy nem azért szavaztunk a listájukra, mert annyira támogatjuk őket, hanem azért, mert valakire muszáj volt szavazni, és ebben az elkeserítő helyzetben ők tűntek a legkisebb rossznak, akinek azért még van esélye az 5%-ra.

Jobbik

A Jobbik 2018 egyetlen pozitív meglepetése a parlamenti pártok között, persze ők is messze nem hibátlanok. Elismerésre méltó a Fidesszel való helycsere levezénylése, a vállalhatatlan, ostoba szélsőjobboldali pártból mára egy kívülről polgári, centrista pártnak kinéző csapat lett, egészen vállalható alakokkal, helyenként értelmes üzenettel. Kockázat persze, hogy az átpozícionálás mennyire őszinte, mennyire hisz a párt azokban az új értékekben és üzenetekben, amiket apránként magáévá tett Vona vezetése alatt. Mindent egybevetve, ha az LMP esélytelen lett volna az 5% megugrására, viszonylag jó szívvel választottuk volna a Jobbikot. Nehezen megbocsátható ugyanakkor az az ostobaságuk, hogy a számukra  egyértelműen esélytelen kerületekben nem léptek vissza egyoldalúan. Jogosan mondhatják erre, hogy Gyurcsánnyal meg az MSZP-vel még ennyire sem akartak együttműködni, de tény, hogy ha legalább néhány budapesti kerületben egyoldalúan lépnek, akkor nincs Fidesz-kétharmad. Ahogy természetesen, ha az MSZP egyoldalúan visszalép néhány észak-magyarországi kerületben, akkor sem, de az MSZP-től már régóta nem várunk semmi jót és a haza érdekét szolgálót, a Jobbiktól viszont igen.

Juhász és az Együtt

Az Együtt a létezése óta először vállalhatóként jelent meg Juhász Péter vezetésével. Ha valaki, ő megérdemelte volna a választók bizalmát: hiteles politikusként, aki már eddig is tett le valamit az asztalra, akitől joggal várhattuk, hogy kérlelhetetlenül támadja a rezsimet parlamenti politikusként is, maximumra járatva a parlamenti mandátumból fakadó lehetőségeket. Le a kalappal azelőtt, ahogy beindította az ellenzéki együttműködést a Belvárosban az egyoldalú visszalépésével, miközben ő volt az egyetlen aki abban a kerületben bármilyen politikai tevékenységet kifejtett korábban. Helyette egy mégoly rendes, de arctalan LMP-s fogja úgy végigülni a ciklust a Parlamentben, hogy jó eséllyel négy évig semmilyen emlékezeteset nem fogunk látni tőle.

Momentum

A Momentumról nehéz bármi jót írni. Nagyon jól indultak a NOlimpia-kampánnyal, fontos, szükséges és becsülendő akciót hajtottak végre meglepően ügyesen és hitelesen. Sajnos ezzel be is fejeződött az eddigi pályafutásuk pozitív szakasza. A sikereken felbuzdulva azonnal elkezdték ostoba módon komolyan venni magukat, addig győzködték magukat a félreértett kezdeti támogatottságukat látva, amíg maguk is elhitték, hogy különösebb munka, világosan kinyilvánított és kőbe vésett értékek nélkül, meg egy kemény, szisztematikus alapozó munka nélkül üstökösként fogják hónapok alatt elfoglalni az ellenzéki térfelet. A legrosszabb magyar politikusi hagyományokat követve amortizálták magukat az első perctől kezdve azzal, hogy folyamatosan másokkal foglalkoztak, reagáltak ész nélkül mindenre és mindenkire, ahelyett, hogy a saját agendájukat építették és jelenítették volna meg okosan, ügyesen, ötletesen, újszerűen és hitelesen, sokkal okosabban, sokkal ügyesebben, sokkal ötletesebben, sokkal újszerűbben és sokkal hitelesebben, mint mások. Hónapok alatt sikerült megértetniük a választókkal, hogy egy fikarcnyival sem alkalmasabbak vagy kiforrottabbak, mint az LMP, és lényegében másban sem különböznek tőlük. LMP meg már volt a kínálatban, így rájuk nem volt szüksége a választóknak. Nehéz elképzelni, hogy ezzel a hozzáállással megérik a következő választást.

Kétfarkú

A Kétfarkú volt a Jobbik mellett a másik, az igazi kellemes meglepetés. Paradox módon az egyetlen párt, amelyik komolyan vette a munkát, és elkerülte a hibát, hogy önmagát túl komolyan vegye. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy azzal futottuk volna a legkisebb kockázatot és adtuk volna a legtöbb esélyt a sikeres jövőnek, ha ők adnák a parlamenti többséget és alakítanának kormányt, lehetőleg kétharmaddal. Az a magyar választóközönség persze, melynek többsége a huszadik, jelentős része meg a tizenkilencedik században ragadt, nem volt erre felkészülve.

Jelöltek

Többszáz jelölt indult különböző színekben, köztük többszáz alkalmatlan, és mutatóban egy-kettő, akik legalább nagyjából igyekeztek elvégezni a szükséges munkát. A korrupt, rothadt, ezerszer leszerepelt, a NER tartóoszlopaként működő MSZP-től és DK-tól persze nem is vártunk mást, a többiek pedig dilettantizmusukról tettek nem először tanúbizonyságot. Félreértették Hódmezővásárhely üzenetét, azt hitték, hogy egy többé-kevésbé teljes beállás egy jelölt mögé automatikus sikert jelent. Csak két dologban tévedtek: 1. Márki-Zay Péter mögött az összes párt felvonult és ahelyett, hogy a szokásos dilettantizmusukkal amortizálták volna, legalább nem csináltak semmit, hanem hagyták őt kibontakozni és elvégezni a szükséges munkát; 2. Márki-Zay Péter egy hiteles helyi polgár, akire a választói többsége nem azért szavazott, mert támogatták őt a pártok, hanem éppen ennek ellenére, még a hiteltelen pártok támogatása sem tudta elvenni a személyes hitelét, a helyi beágyazottságát és a tisztességesen elvégzett felkészülés eredményét.

Egészen hihetetlen, de április 8-án voltak például jelöltek, akik fiatal koruk ellenére nem tudták, hogy a 70-es, 80-as évekbeli kelet-európai értelmiségi kedves, de esetlen, és tudatosan nem professzionális figurája már a rendszerváltás után pár évvel inadekvát politikusnak bizonyult, 30 évvel később pedig még a kedves de esetlen kelet-európai értelmiségiek is érzik, hogy nem ilyen embereknek kellene irányítani az országot, hiszen annyira nem képesek, hogy egy kampányt professzionálisan végigcsináljanak, nemhogy megnyerjenek.

Politikusnak lenni egy demokráciában egyszerre kőkemény értékesítői, professzionális menedzseri, karizmatikus kommunikátori munka. Ehhez pont nem magasan képzett de habókos humánértelmiséginek kell lenni, hanem szinte bármi másnak. Értelmiségiként is bele lehet vágni, de pont nem azzal az ostoba kelet-európai értelmiségi gőggel, ami azt képzeli, hogy a tudományos eredmények mindent visznek, és neki nem kell lehajolni kampány-költségvetéssel gazdálkodni, aktivistákat irányítani, számon kérni és lelkesíteni, tömegek előtt értelmes, összefüggő, karizmatikus beszédeket tartani. Itt kőkeményen menni kell és dolgozni, és a törvényszerűen érkező pofonok után nem meglepődni, hanem felállni és csinálni tovább. A tipikus kelet-európai főállású entelektüel erre nem képes. Egy demokráciában a sikeres politikusok azok az emberek lesznek, akik mögött áll egy pár évtizedes sikeres karrier bármiben, fizikai munkástól a nagyvállalkozóig, stabil értékrend, hitelesség a helyi közösség előtt, tenni akarás, célok, karizma és alázat.

Az ellenzéknek 2018-ban nem lett volna más dolga, mint minden egyes választókerületben megtalálni azt az egy embert, aki megfelel a leírásnak és egytől egyig beállni mögé. Akár külön-külön pártokként, akár valami ernyőszervezet alatt, akár valami egyesült ellenzéki pártként vagy szövetségként. Hódmezővásárhelyen ez pontosan így történt és elsöprő siker lett az eredmény. Az országgyűlési választásokon ez közel 100%-ban nem így történt és óriási bukás lett az eredmény.

A jövő

Az ellenzéknek, ahogy ismerjük, vége. Alkalmatlanok, dilettánsok, ötlettelenek és nem készültek fel arra, hogy kormányozzanak, vagy akár csak választást nyerjenek. Ha bármely következő választáson nyerni akarnak, ahhoz a leszerepelt régi pártoknak vissza kellene végre vonulniuk, az újaknak pedig sokkal okosabban dolgozniuk. A leszerepelt régi pártok persze nem fognak önként visszavonulni így nehezebb helyzetben vannak az újak, de ezen nem fogunk tudni változtatni.

A politikát pártok játszák, így nem tehetünk mást, mint reménykedünk abban, hogy a még mindig újoncnak számító parlamenti pártok (LMP, Jobbik) és a még újabb, még frissebb parlamenten kívüliek (Momentum, Kétfarkú, stb.) végre talán elkezdenek komolyan dolgozni, stratégiát alkotni, alkalmas vezetőket választani, rajtuk a stratégiával összhangban lévő programjuk végrehajtását számonkérni, fegyelmezett, jól működő szervezeteket építeni, fontos alapértékeket (tisztesség, becsület, transzparencia, jószándék, hazaszeretet, stb.) magukévá tenni és kőkeményen betartani és betartatni magukkal és társaikkal. A vezetőik kiválasztásánál és a jelöltállításnál olyan embereket találni, akik egyszerre hiteles, helyi polgárok, mélyen beágyazódva abba a közösségbe, ahol indulnak, és ahol széles körben ismertek és elismertek, és mindemellett alkalmasak arra, hogy politikusok legyenek.

Dolgozni kéne végre, nem dumálni, és a haza fényre derül.

Címkék: média 2006 választás mszp fidesz magyarország együtt párbeszéd gyurcsány ferenc orbán viktor jobbik cinizmus kétfarkú butaság bajnai gordon vona gábor bauer tamás ellenzék 2014 2010 országgyűlés erkölcstelenség pmp karácsony gergely dk lmp 2018 juhász péter ner momentum gulyás gergely szél bernadett hadházy ákos nolimpia márki-zay péter

Szólj hozzá!

A mai választás ugyanarról szól, mint a hetekkel ezelőtti hódmezővásárhelyi: legyőzi-e a magyar polgárság a magyar plebejusokat. Hódmezővásárhelyen ez sikerült, ott a polgári értékek, a polgári mentalitás, egy kiváló, hiteles helyi jelölt és a szisztematikusan elvégzett becsületes felkészülés meghozta az eredményt. A választók túlnyomó többsége 8 év után nem dőlt be tovább a plebejus hazudozásnak és megfélemlítésnek.

Ma országosan dől el, hogy a magyar polgárság erősebb-e a plebejusok félrevezetett és megfélemlített tömegeinél. A polgárság szerint Orbánnak mennie kell. Nem tudjuk, mi jön utána, de az ő bukása mindenképp megérett. Jöjjön hónapok bizonytalansága, elhúzódó, reménytelennek tűnő ellenzéki alkudozása, bármi jobb lesz, mint a Fidesz-uralom folytatása. Orbán Fidesze lop, hazudik és megfélemlít, a polgárság és természetes otthonunk, a Nyugat értékeit szembeköpi, az ország és a nemzet hosszútávú érdekeit rutinszerűen rendeli alá a szűk uralkodói kör vélt, vagy valós érdekeinek.

2010-ben, majd 2014-ben a magyarok példátlan felhatalmazást adtak az ország kétségtelenül legtehetségesebb politikusának, hogy az országot új pályára állítsa. Az ország most stabilan új pályán van, egy olyanon, amit Orbán 2010-es szavazói többsége biztosan nem óhajtott. Erkölcstelenség, arrogancia és cinizmus jellemzi a nyugati, polgári helyett bizánci típusú, hűbéri új utat, ami a magyarok 90%-ának biztosan nem érdeke.

2014-ben nem volt könnyű szavazni, mostanra Orbán és a Fidesz megkönnyítették a dolgunkat. Elég a legesélyesebb ellenzékire, meg listán az 5%-ot jó eséllyel megugró ellenzéki pártok bármelyikére szavazni. Jobb lett volna, ha az ellenzék elvégzi a munkát és komolyabb koordinációval vág neki a választásnak, de a polgároknak így is viszonylag egyszerű a döntés.

Ha ma, ahogy hetekkel ezelőtt Hódmezővásárhelyen minden polgár elmegy és okosan szavaz, akkor Orbán legyőzhető. Korrekten előrejelzeni lehetetlen, sok a tényező, kétharmadtól relatív többségig bármi elképzelhető. A levegőben viszont az elmúlt hetekben megerősödött rendszerváltó hangulat, az újra reális képként felsejlő polgári demokrácia és nyugatos fejlődés lehetősége érződik. Az új parlamentben kisebbségbe kerülő Fideszt várok, 98 képviselőt tippelek nekik és 102-t az ellenzéknek, melynek nagy részét a Jobbik viszi, a többin az MSZP-P, LMP és DK osztozik majd.

Rendkívül szimpatikus volt a kampányban a Kétfarkú Kutyapárt és a Juhásszal az élen a korábbiaknál lényegesen hitelesebb Együtt is, de sajnos nincs esélyük megugrani az 5%-ot. Ahogy a Momentumnak sem, de őket nehéz sajnálni emiatt. Amilyen nagy lehetőség volt bennük az olimpiai aláírásgyűjtés után, annyira sikerült leamortizálniuk magukat a legrosszabb magyar politikai hagyományok követésével. Sokkal kevesebb arrogancia és sokkal több szubsztancia kell ahhoz, hogy a fiatalos lendületből valami értékes jöhessen létre.

Az 5%-ot várhatóan megugró pártok közül idén is az LMP tűnik a legvállalhatóbbnak, szorosan mögötte a Jobbik. Az MSZP és a vele szövetkező Párbeszéd, meg a DK ugyanúgy részei az orbáni rendszernek, mint a Fidesz, jó szívvel csak egyéniben szavazhat rájuk a polgár, feltéve, hogy az ő jelöltjük a legesélyesebb az adott körzetben.

Estére okosabbak leszünk, ha minden jól megy, beindul egy 1990-es hangulatú mozgalmas időszak, a magyar demokrácia megerősödik, a magyar társadalom drága tanulságként rögzítheti a közös tudattalanba, hogy teljhatalmat még egyszer nem adunk mégoly tehetséges populistának sem, mint Orbán Viktor.

Címkék: választás mszp fidesz populizmus együtt párbeszéd demokrácia orbán viktor jobbik kétfarkú polgárság dk lmp 2018 momentum

22 komment

21.
május

2018

Inoffensus  |  Szólj hozzá!

Ha marad a Fidesz, akkor jön a létező illiberalizmus. Ha rendszert akarunk váltani, ahhoz választókerületenként egy ellenzéki jelölt kell. Ehhez viszont nem összefogósdi, meg duma kell, hanem alázatos és hiteles munka, alázatos és hiteles helyi jelöltekkel.

Amit tudunk

Nyolcadik éve dübörög a rezsim, a Fidesz pontos, precíz léptekkel halad Orbán álma, az illiberális állam teljes kiépítése felé. Nem minden sikerül elsőre, vannak kisebb vargabetűk, de az irány egyértelmű: egy török-orosz-kínai-jellegű autoriter rendszer, amelynek fókuszában megkérdőjelezhetetlen hatalommal áll Orbán, akit leváltani sem az őt hatalmon tartó pártjában, sem a látszatválasztásokon nem lehet. Orbán célja csak annyiban különbözik a Kádár-rendszer teljes restaurációjától, hogy nem csak a politikai hatalmat akarja száz százalékos biztonsággal a kezében tartani, hanem a gazdaság erőforrásainak olyan túlnyomó hányadát is, amely segítségével megakadályozhatja bármilyen polgári alternatíva kialakulását és megerősödését, amely megkérdőjelezhetné a hatalmát.

Elképesztő gazdasági erőfölényre van szüksége, hiszen nincsenek hazánkban állomásozó szovjet csapatok, amelyek külső erőként fenntarthatnák a rendszert a társadalmi ellenállással szemben is, van viszont egy EU-tagság, amely lassítja, tompítja a folyamatot és állandó trükközésre, hazudozásra kényszeríti a Fideszt az intézkedéseik magyarázatakor. A cél világos, az irány egyértelmű, a keretek jól láthatóak, az elmúlt hét év tapasztalatai alapján elég nagy biztonsággal előrejelezhető a következő ciklus. Hányszor, de hányszor hallottuk, hogy "ugyan, azt már nem merik megtenni, nem kell az ördögöt a falra festeni", majd rezignáltan vettük tudomásul, hogy megtették, sőt, még emeltek is a téten. Tömegével történtek olyan dolgok, amelyekre mindenki azt mondta, hogy lehetetlenek, ma meg már természetes részei az életünknek.

Amire számíthatunk

Ha 2018-ban ismét nyer a Fidesz, akkor pontosan az fog folytatódni, ami akkor már nyolc éve fog tartani. Minden egyes napon stabil léptekkel fogunk tovább menetelni a létező illiberalizmus felé. Folytatódik minden olyan intézmény, független gazdasági, szellemi erőközpont ellehetetlenítése, amelyek akárcsak a legkisebb, de komolyan vehető veszélyt jelenthetik Orbán hatalmára.

Első célpont a magyar nyilvánosság még többé-kevésbé független, kisebbik része. Az Index és ezáltal a legnagyobb magyar blogszolgáltató 2014-re (még Simicskával) eltervezett bedarálása, párhuzamosan minden egyéb, számottevő eléréssel rendelkező médium ellehetetlenítésével, leszedálásával, átvételével, bezáratásával. Miután ez megtörtént és csak a közösségi oldalak maradnak meg az ellenzékiség online terepének, elindulhat a nagy nemzeti tűzfal felépítése, az internet központi megregulázása. Ki mondta, hogy természetes állapot az, hogy van Magyarországon Facebook, Twitter, YouTube és társaik. Törökországban például már nincsenek, mégis lehet élni, Oroszországban egyenesen az állam csavarta ki alapítója kezéből a VKontaktét, hogy a polgárok életének legrészletesebb adatait még csak kikérnie se kelljen a szolgáltatótól, azok egyenesen kerüljenek a titkosszolgálatok adatbázisaiba.

Hihetetlennek hangzik, Magyarországon ilyet nem lehet? Hányszor hallottuk ezt az elmúlt két ciklusban, aztán simán lehetett. A nyilvánosság fölötti száz százalékos kontroll megszerzése elsődleges szempont, épp olyan fontos Orbánnak, mint a gazdasági hatalom. Híven követve Putyin útját az illiberalizmus kiépítésében, már 2011-ben kísérletet tettek e cél elérésére, az új médiatörvény első változata még a blogok regisztrációs kötelezettségét is tartalmazta. Csak az EU-tagságunkon múlt, hogy az, amit Putyin rögtön a legelső ciklusa alatt, pár év alatt elért (a teljes orosz TV-nézettség közel száz százalékos kontrollja), az Orbánnak két-három ciklus alatt fog csak sikerülni, persze kibővülve a Putyin hatalomra kerülése óta eltelt 17 évben központi szerepet kapó online médiumokkal és közösségi felületekkel. Egy nyertes választás után 2018 központi kérdése lesz a médiaháború elsöprő megnyerése, hogy 2022-re már csak rezignáltan legyintsünk arra, hogy 2018-ban ezt is ki gondolta volna.

A médiaháború fölényes megnyerése után 2019-től a figyelem ismét a gazdasági hatalom bővítése felé fordulhat. Ahogy azt már szintén megszokhattuk, folytatódik az átlagosnál jobban teljesítő ágazatok bekebelezése, államosítása, vagy kényszereladatása kurzushuszárok felé. Biztos célpont a kiskereskedelem, a távközlés, az építőipar, illetve az ahhoz szükséges szolgáltatások. Ahogy tovább növekszik az egyértelmű erőfölény és stabilizálódnak az új gazdasági pozíciók, úgy fordulnak rá az egyre kisebb, de annál sikeresebb ágazatokra, egyedi vállalatokra. Végső célként az illiberális államban maximum kisvállalkozás lehet a hatalomtól független, de az is csak akkor, ha nem a hatalom számára stratégiai fontosságú ágazatban tevékenykedik. Közepes méretű, vagy kicsi, de stratégiai fontosságú ágazatban működő (média, telekommunikáció, stb.) vállalkozások 2020 után csak akkor működhetnek tovább, ha átadják az üzletet egy kijelölt kurzushű "vevőnek" (állam, önkormányzat, stróman, oligarcha), vagy maguk tesznek hihető hűségesküt a rezsimnek. Ez utóbbi valószínűleg csak akkor lesz elég, ha a hírhedt orbáni páncélszekrényben azért némi kompromittáló anyagot is le lehet fűzni a lojalitás komolyan vétele érdekében.

Az illiberális építkezés harmadik lába természetesen a politikai kontroll megtartása és növelése. A mindennapi élet mind több területére tolakszik be a politika. A kádári időket idézően sikerült mára közvetlen politikai irányítás alá vonni az iskolákat, a sportszövetségeket, jelentősebb egyesületeket, klubokat, a látszatra sem adva, aktív pártpolitikusok irányítják a napi munkát, ostorral és mézesmadzaggal ösztönözve. A média és a jelentősebb gazdasági szereplők teljes leuralása mellett a pártokon és sporton kívüli civilszféra - beleértve a felsőoktatást és tudományos életet is - függetlenségének a felszámolása marad. Csak a párthoz hű, vagy politikával még a kocsmában sem foglalkozó civil szervezetek maradhatnak ki a Fidesz látóköréből. Mindenki másnak be kell állnia a sorba, vagy be lehet fejezni a tevékenységet. Politizálni kizárólag a kormány mellett szabad, ez egyúttal erősen ajánlott is.

Minden terepen jelen kell lennie a párt szemeinek és ökleinek. A Momentum választói fórumain megismert, látványosan, megfélemlítő céllal fotózó, vagy a Fidesz-fórumon újságírót vegzáló komisszárok a rendszer hétköznapi elemei lesznek, csakúgy, mint az erőszakos bűncselekmények miatt büntetett előéletű verőlegények a választási irodában, vagy ahol éppen kell. 2022-ben már csak legyinteni fogunk amikor felidézzük, hogy ki gondolta volna még 2010-ben, 2014-ben, vagy 2017-ben, hogy ilyet lehet, pláne, hogy ebből rendszert lehet csinálni.

A hétköznapok ilyen erős politikai kontrollja azért természetes célja a rezsimnek, mert minden komolyan vehető politikai kezdeményezést a csírájában kell elfojtania. A rendszerben nem létezik a kormányváltás, mint opció, nem úgy lett kitalálva, hogy négy évig kormányzunk, aztán lehet, hogy ellenzékbe kerülünk, újabb négy év múlva meg lehet, hogy megint kormányra, és így tovább. Az orbáni illiberális álom nem így működik. Központi eleme a leválthatatlan egyszemélyi hatalom, amelyhez az ország összes erőforrása be van kötve, és amely központi akarattal képes pillanatok alatt irányt adni az egész országnak, mint jól szervezett, szorgos hangyabolynak. Választások, kampányok, választói fórumok, nemzeti konzultációk csak a látszat kedvéért vannak, épp úgy, ahogy a Kádár-rendszerben is. A hatalom minden létezőt és nem létezőt, elfogadhatót és el nem fogadhatót megtesz azért, hogy a választások egyértelmű győztese legyen. Médiafölény, álhírek, megfélemlítés, gyűlöletkeltés, negatív kampány, karaktergyilkosság, csak a fantáziánk szabhat határt annak, hogy mi minden van az eszköztárukban. És mindenki nyugodjon meg: az ő fantáziájuk lényegesen fejlettebb e téren, mint bármelyikünké.

Mivel a választások elvesztése nem opció, fontos eleme a rendszernek a jól kézben tartott és folyamatosan kontrollált ellenzék. Szükség van a parlamentben elégedetlenkedőkre, a TV-ben nagy ritkán, lehetőleg önmagukat nevetségessé téve, valami gumicsonton rágódó "ellenzékiekre". Őket nem, hogy nem szabad ellehetetleníteni, kiemelt fontosságú a folyamatos ellátásuk gumicsonttal, ügyelve persze arra, hogy csak súlytalan szereplők és a társadalom nagy többsége számára csak súlytalan témában nyilatkozhassanak. A valódi veszélyt a rezsimre azok a lappangó ellenzéki csoportosulások jelentik, akik baráti körökben elégedetlenkednek, szervezkednek, programokat írkálnak, gondolkodnak. Őket kell idejekorán megtalálni és semlegesíteni: megszüntetni az egzisztenciális lehetőségeiket, ellopni a vagyonukat, médiaössztűzzel hitelteleníteni, álhírekkel, hazugságokkal lejáratni, ha ez sem segít megfenyegetni és akár fizikailag ellehetetleníteni. A nagy előkép, Putyin rendszeréből tudjuk, hogy a százszázalékos médiakontroll és tudatosan lebutított közoktatás segítségével mindössze pár év alatt kitermelődik az a réteg, amely tagjai hasznos hülyékként közvetlen utasítás és központi szervezés nélkül is autonóm módon végzik el a piszkos munkát, fenyegetnek meg ellenzékieket, bántalmaznak másként gondolkodókat, végső soron akár a testi épségüket is veszélyeztetve, mint az történik Oroszországban rendszeresen, ha egy ellenzéki hang túl hangos és hiteles kezd lenni (Nyemcov, Navalnij). Bárki, akinek egy kicsi kis veszíteni valója is van ebben az országban (megélhetés, gyerekek, szülők, karrier, vagyon) már most százszor meggondolja, hogy részt vegyen-e aktívabb politikai cselekvésben. A független média maradékának 2018 utáni beszántása után ez még inkább így lesz, hiszen akkor már a nyilvánosság erejében sem lehet majd bízni, pillanatok alatt lehet majd bárkit tönkretenni, aki egy kicsit is felemeli a fejét a porból.

Kijelenthetjük tehát, hogy 2018 sorsfordító választás lesz. Talán az utolsó lehetőségünk arra, hogy békés, demokratikus módon váltsuk le Orbánt és rendszerét. Ahogy azonban a választás tétje nem hétköznapi, úgy az arra való felkészülés sem lehet az.

Amit tehetünk

A Fidesz a Magyarországon csak rá jellemző politikai profizmussal alakította úgy a választási rendszert, hogy az ellenzék dolga még akkor is nehezebb legyen a szokásosnál, ha a rezsim nem tervez semmilyen visszaélést, vagy éppen nem állna rendelkezésére az adófizetők pénzéből létrehozott és üzemeltetett médiabunkósbot. (Nem tudom nem megjegyezni, hogy a közállapotainkért szorongó Áder János köztársasági elnök volt a szigorúan fideszes célokat szolgáló új választási rendszer létrehozásának projektvezetője.) Ha valami felől, afelől azonban teljesen nyugodtak lehetünk, hogy rendelkezésére áll a médiabunkósbot, használni is fogja azt, és csak a képzeletünk szabhat határt annak, hogy milyen egyéb módszereket nem fognak bevetni a győzelem érdekében.

Ezzel együtt az aktív választópolgárok többsége, az összes választónak pedig a túlnyomó többsége nem Fidesz-szavazó. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy a választási rendszer egyfordulós, nem ad lehetőséget az első forduló utáni egyezkedésre, visszalépésre, együttműködésre, ebben a rendszerben az nyer, aki már a választás előtt egységes, egy táborba tömörült szavazói bázissal rendelkezik. Amire mégsincs semmi szükség, az a szokásos baloldali látszattevékenység, az összefogósdi, amivel évek óta képesek úgy csinálni, mintha politikusok lennének, és hatalomra akarnának kerülni, miközben az égvilágon semmit nem csinálnak. Még a legelkötelezettebb baloldali szavazópolgároknak, pláne a függetleneknek is elmegy a kedve az egésztől, amikor két cikluson keresztül mást sem hallanak az "ellenzéktől", csak hogy hogyan kéne és hogyan nem kéne összefogni és ki kivel és kivel nem, stb. Szintén nem a kormányváltást akaró polgárság érdekeit szolgálja az, ahogyan a létező "ellenzék" azon lamentál, hogy újabb és újabb ellenzéki pártok, mozgalmak születnek, tovább darabolódik a tábor. A helyzet ezzel szemben az, hogy felelős polgárként üdvözölnünk kell minden alulról szerveződő új csapatot, és nagy tisztelettel adózni nekik amiatt, hogy ilyen illiberális körülmények között is vállalják a nem kis veszéllyel járó szervezkedést és nyilvánosság elé lépést. És természetesen nekik sem abba a "beszélgetésbe" kell egyből beszállniuk, hogy kivel igen és kivel nem és csak így, és csak úgy.

A feladat ehelyett minden ellenzéki párt és mozgalom számára a következő. A konkurenciával való foglalkozás helyett menjen el mindenki szépen a választókerületekbe és találja meg azokat a hiteles helyi polgárokat, akik meg akarják és meg is tudják szólítani a helyi választópolgárokat, ismerik a problémáikat, képviselni akarják azokat, megoldásaik vannak rájuk, és minden erejükkel az Orbán-rendszer eltakarításán akarnak dolgozni. Még egy jó ideig teljesen fölösleges azzal foglalkozni, pláne pártvezetőknek a budapesti belvárosban, hogy hogyan legyen és hogyan ne legyen összefogás.

Miután az ellenzék (Jobbiktól LMP-ig minden létező és most szerveződő párt és mozgalom) elvégezte az első feladatot és talált hiteles és rendszerváltásra kész és alkalmas jelöltet a választókerületekben, akkor jöhet a második lépés. Helyi, nyilvános ellenzéki kerekasztal-beszélgetéseket kell szervezni a fenti résztvevőkkel, de akár a Fidesz-jelölt bevonásával is. Ehhez továbbra sem kell központi egyeztetés, szerződés, belvárosi kávézó, TV-kamerák, látványos kézfogások, miegyéb, csak az, hogy a helyi jelöltek egymás között megegyezzenek egy ilyen közös fórum létrehozásáról a helyi művelődési házban, vagy ahol éppen lehetséges ez.

Az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, és végig a közös célt, a rendszerváltást szem előtt tartó nyilvános ellenzéki kerekasztal-beszélgetéseken a jelöltek valódi, helyi problémákról vitáznak elsősorban, megértve, hogy a legtöbb helyi választópolgárt önmagában az alkotmányos berendezkedésünk és mégoly fontos intézményrendszerünk, leromlott demokráciánk nem hozza izgalomba. A helyi ellenzéki kerekasztal-beszélgetések célja az, hogy termékeny, szabad vitákban kerüljenek rögzítésre a helyi problémák, feladatok, prioritások, egyúttal körvonalazódjon, hogy a számos jelölt közül melyik az az egy, amelyik ezt várhatóan a legjobban, leghitelesebben, legharciasabban képes képviselni a rendszerváltó országgyűlésben. A hónapokon keresztül, több fordulóban és nem országosan koordinált ellenzéki kerekasztalok után a következő feladat ennek az egyetlen jelöltnek a kiválasztása, természetesen továbbra sem központi alkuk és egyezségek nyomán, hanem a helyi teljesítmény alapján. Ennek eszköze lehet egy az összes résztvevő ellenzéki párt által finanszírozott helyi közvélemény-kutatás, vagy egy valódi előválasztás.

Miután megvan az egy szem jelölt, a többiek a híveiket ezen egy szem jelölt támogatására szólítják fel (legyen az a Jobbik, az LMP, a Momentum, vagy akár az MSZP, vagy a DK képviselője). Látnunk kell, hogy 2018-ban más a tét, mint 2010-ben, vagy 2014-ben. Hiába hittük azt 2010-ben, hogy végre egyszer s mindenkorra megszabadultunk az MSZP-től meg Gyurcsánytól, mást hozott nekünk a történelem. Most minden rendszerváltást akaró választópolgárnak meg kell értenie, hogy csak egy kérdésben kérik a véleményét: le akarja-e váltani az Orbán-rendszert, vagy nem. Az a kérdés nem szerepel a szavazólapon, hogy ki által, csak az, hogy a Fideszre szavaz, vagy a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. Igen, ma ott tartunk, hogy ha úgy alakul, be kell fogni az orrunkat, és le kell szavazni akár Gyurcsányra is, bár ha van egy kevés esze és a hazáért érzett felelőssége, akkor a volt miniszterelnök megspórolja nekünk ezt a gyötrő pillanatot, és nem indul el egyéni választókerületben. Remélhetőleg ugyanígy tesz majd az összes többi, ezerszer hitelét vesztett politikus Lendvai Ildikótól Fodor Gáborig.

Ha sikerül a fenti forgatókönyv, amihez hangsúlyozottan nem leszerepelt, hiteltelen, lejárt szavatosságú politikusok központi alkui kellenek, hanem helyi, hiteles jelöltek aktív munkája, kölcsönös tisztelete és együttműködése, akkor könnyedén előállhat az a helyzet, hogy minden szavazókörben csak két jelölt van a szavazólapon. Az elmúlt évek időközi választásaiból pedig tudjuk, hogy ilyen esetben a választópolgárok simán hozzák a papírformát, és leszavazzák a Fidesz jelöltjét.

Egy ilyen módon megnyert választás után persze kezdődik az igazi nagy munka, a rendszerváltó Országgyűlés létrehozása és beüzemelése. Ideális esetben ez az Országgyűlés csak a választási rendszert változtatná meg, kétfordulóssá téve azt, a többi anomáliával egyelőre nem is feltétlenül törődve, és feloszlatná önmagát, hogy valódi szavazáson dőljön el, hogy melyik ellenzéki párt mennyire erős. Az így létrejövő rendszerváltó, alkotmányozó Országgyűlés már tényleg teljes legitimációval rendelkezne ahhoz, hogy lebontsa az Orbán-rendszert és újra felépítsen egy liberális demokráciát, alaposan átgondolt intézményrendszerrel és megkerülhetetlen fékekkel és ellensúlyokkal, hogy még egyszer ne ejthesse foglyul hazánkat egy Orbánhoz hasonlóan tehetséges és gátlástalan politikai vállalkozó.

 

 

Címkék: média index választás mszp fidesz magyarország eu demokrácia törökország gyurcsány ferenc fodor gábor orbán viktor jobbik lendvai ildikó diktatúra 2014 polgárság 2010 vlagyimir putyin dk lmp 2018 momentum kádár-rendszer illiberalizmus

Szólj hozzá!

Ott voltunk, megnéztük, gyenge volt, otthagytuk a felénél. Mindezért viszont nem Rihannára neheztelünk.

Igaza van az Indexnek, igaza van a Mandinernek, a Sziget Nagyszínpadhoz méltatlanul kevés volt a Rihannna-produkció a 0. napon. Fölösleges részletezni, csak ismételni tudjuk a sok helyen jól leírtakat: késés, kevés élő ének, nulla kapcsolat a világ egyik legjobb fesztiváljának közönségével, nulla show, gyors befejezés.

Nem értünk viszont egyet az Index-szel, a Mandinerrel, és a többi mainstream véleménnyel: nem Rihanna a hibás. Nem ő vette semmibe a 90 ezer látogatót, a Szigetet, ő csak nyújtotta azt, amit kértek, vártak tőle, amit rendeltek es kifizettek.

A hibás - ha mindenképp muszáj hibást találni - a Sziget-menedzsment, azon belül is azok, akik úgy döntöttek, hogy Rihanna étlapjáról a legolcsóbb előételt rendelik, a Sziget Nagyszínpadhoz valóban méltó főétel helyett. Micsoda, hogy 1 millió dollárért csak előétel?! Pontosan. A nemzetközi szupersztárok élvonalában 1 millió dollárért a legolcsóbb haknit adják Amerikán kívül, azt a műsort, amit 50-100, esetleg 200 ezer forintért egy standard magyar előadótól kapunk egy céges karácsonyi bulin. És nincs is ezzel semmi gond, tök jó dolog, hogy van ilyen, élmény egy aktuális magyar sztárcsapat félóráig a céges bulin, vagy Rihanna egy óráig egy amerikai egyetemi partin.

A gond ott kezdődik, ha ugyanezt a bulit egy élvonalbeli nemzetközi fesztivál nagyszínpadán, főműsoridőben, főprogramként, 20 ezer forintért próbálják meg eladni nekünk. Szégyellje magát tehát a Sziget-menedzsment, hogy képes volt ezt a haknit rendelni 90 ezer embernek. Ők pontosan tudták, hogy mit kapunk az 1 millió dollárért, hiszen ők rendelték azt. Álságos minden utólagos elégedetlenkedés és mosakodás, nincs itt semmi látnivaló. Mélyebben kellett volna a kasszába nyúlni, és meg kellett volna rendelni azt a műsort, amit ez a közönség valóban megérdemelt.

Rihanna ma az egyik legkelendőbb termék a maga nemében, ahogy a Sziget is az. Kár volt takarékoskodni, meg kellett volna rendelni a másfél-2 milliós műsort, és akkor mindenki maradéktalanul elégedett lett volna. Elnézve a Sziget újabb rekordokat döntögető számait, bele kellett volna férnie. A Sziget egy nemzetközi szuperfesztivál, ahova nemzetközi szupersztárok szuperelőadásai dukálnak.

Disclaimer: nem vagyunk különösebb Rihanna-rajongók. Egyre kevésbé vagyunk Sziget-rajongók, túl steril már ez az egész, fesztivál helyett prémium szórakozóhely, minket már csak a nosztalgia hajt ide. Elismerjük és tiszteljük ugyanakkor mind Rihanna, mind a Sziget teljesítményét, mindketten hatalmasat tettek le az asztalra, és mindkettőnek drukkolunk a további sikerekért.

Címkék: magyarország sziget piac cinizmus teljesítmény profit

Szólj hozzá!

Nincs esélyes, komolyan vehető polgári jelölt, nincs polgári párt, nincs polgári alternatíva. A magyar társadalom négy parlamenti bejutásra esélyes pártot termelt ki magából, ezek mindegyike baloldali és ezekből tudunk választani. Választani pedig muszáj, hiszen a "Szavazz érvénytelenül" mozgalom nem tudott elég széles közönséget megmozgatni ahhoz, hogy értelme is legyen. Polgárként tudjuk, hogy jólétet, biztos jövőt, egyéni és nemzeti szabadságot csak a nyugati tipusú polgári demokrácia hozhat nekünk, ezért nehéz a választás. A négy baloldali, jelenleg is parlamenti párt között van két, tagságában és kultúrájában MSZMP-utódpárt, az MSZP és a Fidesz, van egy romantikus-ezoterikus Jobbik és egy romantikus baloldali LMP. Összességében talán az LMP áll a legközelebb a nyugatos polgári értékekhez, de nagyon csak a többiekhez képest. Szomorú, fájdalmas, de az LMP-re szavazok.

2 komment