Inoffensus

Töprengek, gondolkodom, igyekszem korlátok nélkül. Általánosítok, véleményt alkotok, és mindezt le is írom. E-mail a szerzőnek: inoffensusblog [kukac] gmail [pont] com

Utolsó kommentek

  • Hozzászólok: @ekat: :-) mondjuk a 'lany' kerdese erdekes. pont ez az ami a polgari vilagban a legkevesbe ertekes elem szerintem,es ami miatt az egesz nem fenntarthato es szerte is fog foszlani,még a gazdag neme... (2018.04.11. 12:04) Polgárok vs. plebejusok
  • ekat: @Hozzászólok: Ja és kiegészítem: amúgy tényleg nem politikai hovatartozás kérdése a dolog, de itthon se a Fidesz, se az MSZP, sem a Jobbik nem elfogadhatóak egy polgári értékrendű embernek. (A többi... (2018.04.11. 11:38) Polgárok vs. plebejusok
  • ekat: @Hozzászólok: Ezek csak látszatdolgok, amiket mondasz.... mondtam, hogy szinte nincs is itthon olyan, aki tudja, mi az. Bár éppenséggel olvasok könyvet mindennap, csak rendesen felöltözve megyek utc... (2018.04.11. 11:28) Polgárok vs. plebejusok
  • Hozzászólok: @ekat: kizaras alatt azt ertem,hogy pl 'a polgari ertekrenddel rendelkezo a fidesszel nem targyal'. a fideszre szavazók tehat sutty,kikerultek a polgari ertekrenddel bírók kozul. en azt gondolom,j... (2018.04.10. 10:49) Polgárok vs. plebejusok
  • BéLóg: @Ma Baker: Szivecske, szívecske, szívecske lályk. (2018.04.09. 14:19) Polgárok vs. plebejusok
  • Utolsó 20

Címkék

1998 (1) 2002 (1) 2006 (1) 2010 (5) 2014 (10) 2018 (4) 4k (1) ady endre (1) aktivitás (1) alkalmatlanság (1) alkotmány (1) államosítás (1) antiszemitizmus (1) baja ferenc (1) bajnai gordon (3) bankszövetség (1) bauer tamás (1) bokros lajos (1) botrány (1) butaság (5) cigányság (1) cinizmus (5) demokrácia (6) diákok (1) diktatúra (3) dilettantizmus (1) dinamika (1) diszkrimináció (1) dk (5) együtt (2) együttműködés (1) együtt 2014 (1) ellenzék (2) elvtelenség (1) erkölcstelenség (4) erőszak (1) eu (2) felsőoktatás (1) fidesz (18) fodor gábor (3) gazdaság (1) gulyás gergely (1) gyurcsány ferenc (5) hadházy ákos (1) hatalom (1) hazugság (5) hétköznapi kultúra (1) hiteltelenség (1) (1) illés zoltán (1) illiberalizmus (1) index (1) jávor benedek (1) jobbik (6) juhász péter (1) kádár-rendszer (2) karácsony gergely (2) kelet (1) kétfarkú (2) kézi vezérlés (1) kiss péter (1) kommunikáció (1) kommunizmus (3) kontraszelekció (1) kormányzás (1) kövér lászló (1) kuncze gábor (2) lendvai ildikó (2) liberalizmus (3) lmp (7) magyarország (14) magyar bálint (1) március 15. (1) márki-zay péter (1) matolcsy györgy (2) mdf (1) média (2) mesterházy attila (2) momentum (3) mszp (9) mutyi (1) nagyvállalat (1) nemzet (2) nemzeti ünnep (1) néplélek (4) ner (3) nolimpia (1) önkény (1) orbán viktor (14) országgyűlés (1) párbeszéd (2) passzivitás (1) pető iván (1) piac (1) pintér sándor (1) pmp (2) polgári liberalizmus (1) polgárság (6) populizmus (4) profit (2) puch lászló (2) radikalizmus (1) rasszizmus (1) regisztráció (2) rendszer (1) rogán antal (1) schiffer andrás (1) simicska lajos (2) statika (1) szanyi tibor (1) szdsz (5) szekeres imre (1) szél bernadett (1) sziget (1) szociálliberalizmus (1) tandíj (1) tek (1) teljesítmény (3) törökország (1) tüntetés (2) választás (6) válság (1) vezetés (1) vlagyimir putyin (1) vona gábor (1)

Linkblog

A polgárok voltak többen, de a plebejusok győztek. A Fidesz elsöprő fölénnyel nyerte a 2018-as választást az illiberalizmus csúcsra járatásával. Kellett ehhez sok minden, talán legfontosabb összetevőként a Fidesz érdekeinek tökéletesen megfelelően cselekvő ellenzék.

Az illiberálisoktól professzionálisan kivitelezett, az utolsó pillanatig fegyelmezetten, precízen végrehajtott kampányt láttunk. A siker legfőbb összetevői: a szisztematikusan elfoglalt állami és magán médiumok, ezeken keresztül az országot elérő nyilvánosság túlnyomó hányada; az elfoglalt nyilvánosságot elözönlő primitív kampányüzenetek; a választási rendszer aktuális Fidesz-érdekek szerinti átalakítása, a gyakorlat utolsó pillanatban történő finomítása az NVB által; a Kubatov-listák, és azok fegyelmezett használata a jól szervezett párt- és kampánygépezet által; a kamupártok számára létrehozott ösztönzők és a visszaélések üldözésére való szándék kinyilvánított hiánya. De ez mind kevés lett volna az ellenzék produkciója nélkül.

MSZP

Gyönyörűen igazolódott az, amit már a választás előtt is tudtunk: az MSZP, a vele szövetkező Párbeszéd, és persze a DK, ugyanolyan fontos és erős tartóoszlopai a rezsimnek, mint a Fidesz meg a KDNP maga. Precízen játszották a rájuk osztott szerepet és dolgoztak meg kőkeményen, kart karba fonva Orbán újabb kétharmadáért. Az MSZP utoljára talán az 1990-es választás előtt volt ennyire hiteltelenül nulla, régen lejárt szavatosságú, a középszerűséget alulról nyaldosó idősebb jelöltekkel, meg még náluk is tehetségtelenebb és jellegtelenebb fiatalokkal. Annyira gyenge mezőnyt tudtak csak felvonultatni, hogy még ők is érezték, hogy vicckategória ezek közül miniszterelnököt jelölni, importáltak hát inkább egy személyében hiteles, jószándékú fiatal politikust a Párbeszédből, hogy aztán annak rendje-módja szerint az ő renoméját is örökre a saját értéktelenségükhöz silányítsák. 

Karácsony és a Párbeszéd

Karácsony Gergely egy becsületes, tisztességes, jószándékú polgárnak tűnik, aki valószínűleg tényleg azért kezdett annak idején az LMP-ben politizálni, mert tenni akart a hazáért. Abban is igaza volt, amikor a 2014-es választás előtt elsők között dobta be a teljes körű választási együttműködést az összes ellenzéki párt között, hiszen az átalakított választási rendszer logikája ezt diktálta. Első nagy tévedése az volt, amikor többedmagával kettészakította az egyébként enélkül is épp eléggé tragikusan gyenge teljesítményt nyújtó LMP-t, csak azért, hogy a kerek, húszéves évfordulón gyönyörűen lemásolhassák az SZDSZ-t a megsemmisülés felé elindító ”zseniális” stratégiát a sorsuk MSZP-hez kötésével. De Karácsonynak nem volt elég az LMP-szakadás utáni tapasztalat, meg a józan ész, képes volt elvállalni azt, hogy az MSZP-lista arca legyen, ugyanazt az érthetetlenül kínos politikai öngyilkosságot elkövetve ezzel, mint amikor az egyébként szintén sokkal jobb politikai sorsra érdemes Bajnai Gordon az MSZP kongresszusán Havasi Szófia vezényletével kényszeredetten énekelte az Internacionálét, örökre lehetetlenné téve a magyar polgárság számára azt, hogy komolyan vegye és támogassa őt. Ahogy annak idején Bajnairól, úgy most Karácsonyról sem gondolom, hogy politikai haszonszerzésből amortizálta volna magát, épp ellenkezőleg: jóhiszemű polgárként szeretném azt hinni, hogy csak óvatlanok és naivak voltak mindketten, védtelenek az MSZP dörzsölt romlottságával és politikai tapasztalatával szemben. Akárhogy is, 2018-ban Karácsony és a Párbeszéd is felkerült Bajnai és az MSZP mellé arra a polcra, ahol a polgárság számára vállalhatatlan és választhatlan politikusok vannak.

Gyurcsány és a DK

Míg az MSZP a legártatlanabb arcát igyekezett mutatni, annál szélesebb terep maradt Gyurcsánynak és a DK-nak. Gyurcsányról sok rosszat elmondtunk már, de úgy tűnik, hogy, ahogy a Fidesszel, úgy vele kapcsolatban sem lehetünk soha biztosak abban, hogy nem sikerül újabb csalódást okoznia. Hűen önmagához, a jól kihasználható ostoba önérzetével harmadszor segítette személyesen, elengedett kézzel kétharmados parlamenti többséghez Orbánt. Ha Gyurcsány a 2018-as választásig nem volt a Fidesz fizetéslistáján, akkor most már biztosan megszolgálta, hogy előkelő helyet kapjon ott. Az egész NER-őrület soha nem jöhetett volna létre, ha Gyurcsány a 2006-os cirkusz után tudomásul veszi, hogy - akárhogy is tervezte - az őszödi beszéd rosszul sült el, és neki a magyar politikában egy ideig nem terem babér. Ha akkor lemond, vagy előrehozott választások jönnek, Orbán nem kap kétharmadot, nem tud oktrojált alkotmányt és választási rendszert adni az országnak és ezek híján nem tud 2014-ben, majd 2018-ban újra nyerni, sőt kétharmadot elérni. Ha Gyurcsány akkor ideiglenesen visszavonul, akkor lehet, hogy már 2014-ben, vagy legkésőbb idén korrekten visszatérhet, ha még mindig vonzza a politika és hogy tisztára mossa a nevét. Az ország és ő is jobban járt volna így. A személyes ostobasága, a kontrollálhatatlan egója, az államférfiúi alkalmatlansága elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a magyar polgárság jelen nyomorúsága létrejöjjön.

Sajnos azonban Gyurcsány nemcsak 2006-ból, 2010-ből és 2014-ből nem tanult, képes volt 2018-ban is odatolakodni arra az ellenzéki színpadra, amiről tudta, hogy olyan szereplőkkel van tele, akik a maguk hitelességének megőrzése érdekében nem tehetik meg, hogy szóba álljanak vele. 2010-ben a magyar választóközönség kétharmados többséggel zavarta el Gyurcsányt és az általa vezetett MSZP-t. Hogy még világosabb legyen az üzenet, hogy egy életre elég volt belőlük, az ellenzéki térfélen egyből két új generációs párt jött létre és került a parlamentbe. Nem elég, hogy a Fidesz kétharmadot nyert Gyurcsány tragikusan gyenge kormányzása eredményeként, még az ellenzéki szavazatok jelentős részét is Gyurcsányból és az MSZP-ből végletesen kiábrándult választók adták az LMP-nek és a Jobbiknak. 2010 arról szólt, hogy a magyar választóközönség - sajnos 20 év késéssel, de - véglegesen elküldte a fenébe az MSZP-t, és akkori állócsillagát, Gyurcsányt. Ez, és az akkor már évtizedes orbáni populizmus, agresszió és ostobaság volt az, ami életre hívta a hazáért tenni akaró fiatalok pártjait, az LMP-t és a Jobbikot. Végtelenül gonosz cinizmus, vagy elkeserítő butaság Gyurcsány és társai részéről 2018-ban azt várni, hogy az LMP, a Jobbik és a még újabb generációs protestpártok megtehetik a választóik szembeköpése nélkül azt, hogy akárcsak egy asztalhoz üljenek velük.

De ugyanennyire nézték hülyének Gyurcsány, a DK, az MSZP és a Párbeszéd az ellenzéki választókat is. Hogyan gondolhatták például egy pillanatig is komolyan, hogy a masszívan fideszes budapesti XII. kerületben egy olyan jelölt mögött fognak ellenzéki egységet kovácsolni, mint Bauer Tamás? Az a Bauer Tamás, aki lehet bármennyire rendes ember, egy személyben testesít meg mindent, amit a magyarok legkésőbb 2010-ben kb. 80%-os többséggel elutasítottak. Hogy a fenébe nem értik ezek az emberek, hogy új arcokra, hiteles, friss jelöltekre van szükség, akik végre átvezetik Magyarországot a 21. századba a korrupt, rothadt MSZP-kormányzás és az autoriter Fidesz-uralom után? Hogy képviseli ezt Bauer Tamás, mit képvisel Bauer Tamás? Az inkompetens de önhitt rendszerváltó értelmiséget, akik ezer szállal kötődnek az előző rendszerhez, az MSZP-vel a hatalomért megalkuvó SZDSZ-t, a Gyurcsány mellett a nyilvánvaló alkalmatlansága és csúfos bukása, majd felelőtlen évtizedes bohóckodása után is kiálló dilettáns megélhetési politikusokat. És mindezt egy olyan választókerületben, ahol biztosan lehetett tudni, hogy erős a Fidesz, és a szokottnál is erősebb az elutasítás egy Bauer Tamás-jellegű figurával szemben. Bármely másik ellenzéki jelölt megverte volna a Bauerhez egyébként hasonlóan ellenszenves fideszes Gulyás Gergelyt. Ha Gyurcsányban, az MSZP-ben, a Párbeszédben, a DK-ban egy kicsi jószándék lett volna a haza ügye iránt, ha csak egy kicsit is vették volna a fáradságot, hogy megismerjék a potenciális választóikat, akkor az ilyen kerületekben átadják a terepet az LMP-nek, vagy a Jobbiknak. Gyurcsányék kisstílű hazaárulása persze önmagában nem lett volna elég Orbán kétharmadához e két párt butasága nélkül.

LMP

Az LMP-ről szintén épp elég rosszat elmondtunk már, teljes joggal. 2018-ra sajnos egy fikarcnyival sem érdemelnek jobb kritikát. Az alapítás után lassan tíz évvel még mindig ott tartunk, hogy a választók, de valószínűleg a párt maga sem tudják, hogy mi is az LMP, mit is képvisel, mit is akar elérni és hogyan. Önmagában ez a cél- és stratégianélküliség elég a sikertelenséghez, de a biztonság kedvéért az LMP azzal is gondoskodik a kudarcról, hogy válogatott alkalmatlan embereket állít csatasorba, akik még egy konszolidált, nyugat-európai polgári demokráciában is elvéreznének egy kiegyensúlyozott, kulturált politikai küzdelemben, nemhogy egy kelet-európai viszonylatban is különösen kemény magyar politikai térben. Szél Bernadett, Hadházy Ákos, meg a többiek kedves, rendes embereknek tűnnek, de távolról sem a politikai sikerhez szükséges értékesítők, akik tömegeket tudnának meggyőzni a portékájuk elsőbbségéről. És persze, a cinikus egyenfideszes műanyag pártkatonák mellett üdítő hétköznapi, rendes embereket is látni a plakátokon, de ez nem jelenti azt, hogy a professzionális politikai értékesítői munkát meg lehet spórolni. A saját érdekükben remélem, hogy az LMP befolyásos tagjai tisztában vannak azzal, hogy nem azért szavaztunk a listájukra, mert annyira támogatjuk őket, hanem azért, mert valakire muszáj volt szavazni, és ebben az elkeserítő helyzetben ők tűntek a legkisebb rossznak, akinek azért még van esélye az 5%-ra.

Jobbik

A Jobbik 2018 egyetlen pozitív meglepetése a parlamenti pártok között, persze ők is messze nem hibátlanok. Elismerésre méltó a Fidesszel való helycsere levezénylése, a vállalhatatlan, ostoba szélsőjobboldali pártból mára egy kívülről polgári, centrista pártnak kinéző csapat lett, egészen vállalható alakokkal, helyenként értelmes üzenettel. Kockázat persze, hogy az átpozícionálás mennyire őszinte, mennyire hisz a párt azokban az új értékekben és üzenetekben, amiket apránként magáévá tett Vona vezetése alatt. Mindent egybevetve, ha az LMP esélytelen lett volna az 5% megugrására, viszonylag jó szívvel választottuk volna a Jobbikot. Nehezen megbocsátható ugyanakkor az az ostobaságuk, hogy a számukra  egyértelműen esélytelen kerületekben nem léptek vissza egyoldalúan. Jogosan mondhatják erre, hogy Gyurcsánnyal meg az MSZP-vel még ennyire sem akartak együttműködni, de tény, hogy ha legalább néhány budapesti kerületben egyoldalúan lépnek, akkor nincs Fidesz-kétharmad. Ahogy természetesen, ha az MSZP egyoldalúan visszalép néhány észak-magyarországi kerületben, akkor sem, de az MSZP-től már régóta nem várunk semmi jót és a haza érdekét szolgálót, a Jobbiktól viszont igen.

Juhász és az Együtt

Az Együtt a létezése óta először vállalhatóként jelent meg Juhász Péter vezetésével. Ha valaki, ő megérdemelte volna a választók bizalmát: hiteles politikusként, aki már eddig is tett le valamit az asztalra, akitől joggal várhattuk, hogy kérlelhetetlenül támadja a rezsimet parlamenti politikusként is, maximumra járatva a parlamenti mandátumból fakadó lehetőségeket. Le a kalappal azelőtt, ahogy beindította az ellenzéki együttműködést a Belvárosban az egyoldalú visszalépésével, miközben ő volt az egyetlen aki abban a kerületben bármilyen politikai tevékenységet kifejtett korábban. Helyette egy mégoly rendes, de arctalan LMP-s fogja úgy végigülni a ciklust a Parlamentben, hogy jó eséllyel négy évig semmilyen emlékezeteset nem fogunk látni tőle.

Momentum

A Momentumról nehéz bármi jót írni. Nagyon jól indultak a NOlimpia-kampánnyal, fontos, szükséges és becsülendő akciót hajtottak végre meglepően ügyesen és hitelesen. Sajnos ezzel be is fejeződött az eddigi pályafutásuk pozitív szakasza. A sikereken felbuzdulva azonnal elkezdték ostoba módon komolyan venni magukat, addig győzködték magukat a félreértett kezdeti támogatottságukat látva, amíg maguk is elhitték, hogy különösebb munka, világosan kinyilvánított és kőbe vésett értékek nélkül, meg egy kemény, szisztematikus alapozó munka nélkül üstökösként fogják hónapok alatt elfoglalni az ellenzéki térfelet. A legrosszabb magyar politikusi hagyományokat követve amortizálták magukat az első perctől kezdve azzal, hogy folyamatosan másokkal foglalkoztak, reagáltak ész nélkül mindenre és mindenkire, ahelyett, hogy a saját agendájukat építették és jelenítették volna meg okosan, ügyesen, ötletesen, újszerűen és hitelesen, sokkal okosabban, sokkal ügyesebben, sokkal ötletesebben, sokkal újszerűbben és sokkal hitelesebben, mint mások. Hónapok alatt sikerült megértetniük a választókkal, hogy egy fikarcnyival sem alkalmasabbak vagy kiforrottabbak, mint az LMP, és lényegében másban sem különböznek tőlük. LMP meg már volt a kínálatban, így rájuk nem volt szüksége a választóknak. Nehéz elképzelni, hogy ezzel a hozzáállással megérik a következő választást.

Kétfarkú

A Kétfarkú volt a Jobbik mellett a másik, az igazi kellemes meglepetés. Paradox módon az egyetlen párt, amelyik komolyan vette a munkát, és elkerülte a hibát, hogy önmagát túl komolyan vegye. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy azzal futottuk volna a legkisebb kockázatot és adtuk volna a legtöbb esélyt a sikeres jövőnek, ha ők adnák a parlamenti többséget és alakítanának kormányt, lehetőleg kétharmaddal. Az a magyar választóközönség persze, melynek többsége a huszadik, jelentős része meg a tizenkilencedik században ragadt, nem volt erre felkészülve.

Jelöltek

Többszáz jelölt indult különböző színekben, köztük többszáz alkalmatlan, és mutatóban egy-kettő, akik legalább nagyjából igyekeztek elvégezni a szükséges munkát. A korrupt, rothadt, ezerszer leszerepelt, a NER tartóoszlopaként működő MSZP-től és DK-tól persze nem is vártunk mást, a többiek pedig dilettantizmusukról tettek nem először tanúbizonyságot. Félreértették Hódmezővásárhely üzenetét, azt hitték, hogy egy többé-kevésbé teljes beállás egy jelölt mögé automatikus sikert jelent. Csak két dologban tévedtek: 1. Márki-Zay Péter mögött az összes párt felvonult és ahelyett, hogy a szokásos dilettantizmusukkal amortizálták volna, legalább nem csináltak semmit, hanem hagyták őt kibontakozni és elvégezni a szükséges munkát; 2. Márki-Zay Péter egy hiteles helyi polgár, akire a választói többsége nem azért szavazott, mert támogatták őt a pártok, hanem éppen ennek ellenére, még a hiteltelen pártok támogatása sem tudta elvenni a személyes hitelét, a helyi beágyazottságát és a tisztességesen elvégzett felkészülés eredményét.

Egészen hihetetlen, de április 8-án voltak például jelöltek, akik fiatal koruk ellenére nem tudták, hogy a 70-es, 80-as évekbeli kelet-európai értelmiségi kedves, de esetlen, és tudatosan nem professzionális figurája már a rendszerváltás után pár évvel inadekvát politikusnak bizonyult, 30 évvel később pedig még a kedves de esetlen kelet-európai értelmiségiek is érzik, hogy nem ilyen embereknek kellene irányítani az országot, hiszen annyira nem képesek, hogy egy kampányt professzionálisan végigcsináljanak, nemhogy megnyerjenek.

Politikusnak lenni egy demokráciában egyszerre kőkemény értékesítői, professzionális menedzseri, karizmatikus kommunikátori munka. Ehhez pont nem magasan képzett de habókos humánértelmiséginek kell lenni, hanem szinte bármi másnak. Értelmiségiként is bele lehet vágni, de pont nem azzal az ostoba kelet-európai értelmiségi gőggel, ami azt képzeli, hogy a tudományos eredmények mindent visznek, és neki nem kell lehajolni kampány-költségvetéssel gazdálkodni, aktivistákat irányítani, számon kérni és lelkesíteni, tömegek előtt értelmes, összefüggő, karizmatikus beszédeket tartani. Itt kőkeményen menni kell és dolgozni, és a törvényszerűen érkező pofonok után nem meglepődni, hanem felállni és csinálni tovább. A tipikus kelet-európai főállású entelektüel erre nem képes. Egy demokráciában a sikeres politikusok azok az emberek lesznek, akik mögött áll egy pár évtizedes sikeres karrier bármiben, fizikai munkástól a nagyvállalkozóig, stabil értékrend, hitelesség a helyi közösség előtt, tenni akarás, célok, karizma és alázat.

Az ellenzéknek 2018-ban nem lett volna más dolga, mint minden egyes választókerületben megtalálni azt az egy embert, aki megfelel a leírásnak és egytől egyig beállni mögé. Akár külön-külön pártokként, akár valami ernyőszervezet alatt, akár valami egyesült ellenzéki pártként vagy szövetségként. Hódmezővásárhelyen ez pontosan így történt és elsöprő siker lett az eredmény. Az országgyűlési választásokon ez közel 100%-ban nem így történt és óriási bukás lett az eredmény.

A jövő

Az ellenzéknek, ahogy ismerjük, vége. Alkalmatlanok, dilettánsok, ötlettelenek és nem készültek fel arra, hogy kormányozzanak, vagy akár csak választást nyerjenek. Ha bármely következő választáson nyerni akarnak, ahhoz a leszerepelt régi pártoknak vissza kellene végre vonulniuk, az újaknak pedig sokkal okosabban dolgozniuk. A leszerepelt régi pártok persze nem fognak önként visszavonulni így nehezebb helyzetben vannak az újak, de ezen nem fogunk tudni változtatni.

A politikát pártok játszák, így nem tehetünk mást, mint reménykedünk abban, hogy a még mindig újoncnak számító parlamenti pártok (LMP, Jobbik) és a még újabb, még frissebb parlamenten kívüliek (Momentum, Kétfarkú, stb.) végre talán elkezdenek komolyan dolgozni, stratégiát alkotni, alkalmas vezetőket választani, rajtuk a stratégiával összhangban lévő programjuk végrehajtását számonkérni, fegyelmezett, jól működő szervezeteket építeni, fontos alapértékeket (tisztesség, becsület, transzparencia, jószándék, hazaszeretet, stb.) magukévá tenni és kőkeményen betartani és betartatni magukkal és társaikkal. A vezetőik kiválasztásánál és a jelöltállításnál olyan embereket találni, akik egyszerre hiteles, helyi polgárok, mélyen beágyazódva abba a közösségbe, ahol indulnak, és ahol széles körben ismertek és elismertek, és mindemellett alkalmasak arra, hogy politikusok legyenek.

Dolgozni kéne végre, nem dumálni, és a haza fényre derül.

Címkék: média 2006 választás mszp fidesz magyarország együtt párbeszéd gyurcsány ferenc orbán viktor jobbik cinizmus kétfarkú butaság bajnai gordon vona gábor bauer tamás ellenzék 2014 2010 országgyűlés erkölcstelenség pmp karácsony gergely dk lmp 2018 juhász péter ner momentum gulyás gergely szél bernadett hadházy ákos nolimpia márki-zay péter

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://inoffensus.blog.hu/api/trackback/id/tr9113879894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása