Inoffensus

Töprengek, gondolkodom, igyekszem korlátok nélkül. Általánosítok, véleményt alkotok, és mindezt le is írom. E-mail a szerzőnek: inoffensusblog [kukac] gmail [pont] com

Utolsó kommentek

  • Hozzászólok: @ekat: :-) mondjuk a 'lany' kerdese erdekes. pont ez az ami a polgari vilagban a legkevesbe ertekes elem szerintem,es ami miatt az egesz nem fenntarthato es szerte is fog foszlani,még a gazdag neme... (2018.04.11. 12:04) Polgárok vs. plebejusok
  • ekat: @Hozzászólok: Ja és kiegészítem: amúgy tényleg nem politikai hovatartozás kérdése a dolog, de itthon se a Fidesz, se az MSZP, sem a Jobbik nem elfogadhatóak egy polgári értékrendű embernek. (A többi... (2018.04.11. 11:38) Polgárok vs. plebejusok
  • ekat: @Hozzászólok: Ezek csak látszatdolgok, amiket mondasz.... mondtam, hogy szinte nincs is itthon olyan, aki tudja, mi az. Bár éppenséggel olvasok könyvet mindennap, csak rendesen felöltözve megyek utc... (2018.04.11. 11:28) Polgárok vs. plebejusok
  • Hozzászólok: @ekat: kizaras alatt azt ertem,hogy pl 'a polgari ertekrenddel rendelkezo a fidesszel nem targyal'. a fideszre szavazók tehat sutty,kikerultek a polgari ertekrenddel bírók kozul. en azt gondolom,j... (2018.04.10. 10:49) Polgárok vs. plebejusok
  • BéLóg: @Ma Baker: Szivecske, szívecske, szívecske lályk. (2018.04.09. 14:19) Polgárok vs. plebejusok
  • Utolsó 20

Címkék

1998 (1) 2002 (1) 2006 (1) 2010 (5) 2014 (10) 2018 (4) 4k (1) ady endre (1) aktivitás (1) alkalmatlanság (1) alkotmány (1) államosítás (1) antiszemitizmus (1) baja ferenc (1) bajnai gordon (3) bankszövetség (1) bauer tamás (1) bokros lajos (1) botrány (1) butaság (5) cigányság (1) cinizmus (5) demokrácia (6) diákok (1) diktatúra (3) dilettantizmus (1) dinamika (1) diszkrimináció (1) dk (5) együtt (2) együttműködés (1) együtt 2014 (1) ellenzék (2) elvtelenség (1) erkölcstelenség (4) erőszak (1) eu (2) felsőoktatás (1) fidesz (18) fodor gábor (3) gazdaság (1) gulyás gergely (1) gyurcsány ferenc (5) hadházy ákos (1) hatalom (1) hazugság (5) hétköznapi kultúra (1) hiteltelenség (1) (1) illés zoltán (1) illiberalizmus (1) index (1) jávor benedek (1) jobbik (6) juhász péter (1) kádár-rendszer (2) karácsony gergely (2) kelet (1) kétfarkú (2) kézi vezérlés (1) kiss péter (1) kommunikáció (1) kommunizmus (3) kontraszelekció (1) kormányzás (1) kövér lászló (1) kuncze gábor (2) lendvai ildikó (2) liberalizmus (3) lmp (7) magyarország (14) magyar bálint (1) március 15. (1) márki-zay péter (1) matolcsy györgy (2) mdf (1) média (2) mesterházy attila (2) momentum (3) mszp (9) mutyi (1) nagyvállalat (1) nemzet (2) nemzeti ünnep (1) néplélek (4) ner (3) nolimpia (1) önkény (1) orbán viktor (14) országgyűlés (1) párbeszéd (2) passzivitás (1) pető iván (1) piac (1) pintér sándor (1) pmp (2) polgári liberalizmus (1) polgárság (6) populizmus (4) profit (2) puch lászló (2) radikalizmus (1) rasszizmus (1) regisztráció (2) rendszer (1) rogán antal (1) schiffer andrás (1) simicska lajos (2) statika (1) szanyi tibor (1) szdsz (5) szekeres imre (1) szél bernadett (1) sziget (1) szociálliberalizmus (1) tandíj (1) tek (1) teljesítmény (3) törökország (1) tüntetés (2) választás (6) válság (1) vezetés (1) vlagyimir putyin (1) vona gábor (1)

Linkblog

Ha marad a Fidesz, akkor jön a létező illiberalizmus. Ha rendszert akarunk váltani, ahhoz választókerületenként egy ellenzéki jelölt kell. Ehhez viszont nem összefogósdi, meg duma kell, hanem alázatos és hiteles munka, alázatos és hiteles helyi jelöltekkel.

Amit tudunk

Nyolcadik éve dübörög a rezsim, a Fidesz pontos, precíz léptekkel halad Orbán álma, az illiberális állam teljes kiépítése felé. Nem minden sikerül elsőre, vannak kisebb vargabetűk, de az irány egyértelmű: egy török-orosz-kínai-jellegű autoriter rendszer, amelynek fókuszában megkérdőjelezhetetlen hatalommal áll Orbán, akit leváltani sem az őt hatalmon tartó pártjában, sem a látszatválasztásokon nem lehet. Orbán célja csak annyiban különbözik a Kádár-rendszer teljes restaurációjától, hogy nem csak a politikai hatalmat akarja száz százalékos biztonsággal a kezében tartani, hanem a gazdaság erőforrásainak olyan túlnyomó hányadát is, amely segítségével megakadályozhatja bármilyen polgári alternatíva kialakulását és megerősödését, amely megkérdőjelezhetné a hatalmát.

Elképesztő gazdasági erőfölényre van szüksége, hiszen nincsenek hazánkban állomásozó szovjet csapatok, amelyek külső erőként fenntarthatnák a rendszert a társadalmi ellenállással szemben is, van viszont egy EU-tagság, amely lassítja, tompítja a folyamatot és állandó trükközésre, hazudozásra kényszeríti a Fideszt az intézkedéseik magyarázatakor. A cél világos, az irány egyértelmű, a keretek jól láthatóak, az elmúlt hét év tapasztalatai alapján elég nagy biztonsággal előrejelezhető a következő ciklus. Hányszor, de hányszor hallottuk, hogy "ugyan, azt már nem merik megtenni, nem kell az ördögöt a falra festeni", majd rezignáltan vettük tudomásul, hogy megtették, sőt, még emeltek is a téten. Tömegével történtek olyan dolgok, amelyekre mindenki azt mondta, hogy lehetetlenek, ma meg már természetes részei az életünknek.

Amire számíthatunk

Ha 2018-ban ismét nyer a Fidesz, akkor pontosan az fog folytatódni, ami akkor már nyolc éve fog tartani. Minden egyes napon stabil léptekkel fogunk tovább menetelni a létező illiberalizmus felé. Folytatódik minden olyan intézmény, független gazdasági, szellemi erőközpont ellehetetlenítése, amelyek akárcsak a legkisebb, de komolyan vehető veszélyt jelenthetik Orbán hatalmára.

Első célpont a magyar nyilvánosság még többé-kevésbé független, kisebbik része. Az Index és ezáltal a legnagyobb magyar blogszolgáltató 2014-re (még Simicskával) eltervezett bedarálása, párhuzamosan minden egyéb, számottevő eléréssel rendelkező médium ellehetetlenítésével, leszedálásával, átvételével, bezáratásával. Miután ez megtörtént és csak a közösségi oldalak maradnak meg az ellenzékiség online terepének, elindulhat a nagy nemzeti tűzfal felépítése, az internet központi megregulázása. Ki mondta, hogy természetes állapot az, hogy van Magyarországon Facebook, Twitter, YouTube és társaik. Törökországban például már nincsenek, mégis lehet élni, Oroszországban egyenesen az állam csavarta ki alapítója kezéből a VKontaktét, hogy a polgárok életének legrészletesebb adatait még csak kikérnie se kelljen a szolgáltatótól, azok egyenesen kerüljenek a titkosszolgálatok adatbázisaiba.

Hihetetlennek hangzik, Magyarországon ilyet nem lehet? Hányszor hallottuk ezt az elmúlt két ciklusban, aztán simán lehetett. A nyilvánosság fölötti száz százalékos kontroll megszerzése elsődleges szempont, épp olyan fontos Orbánnak, mint a gazdasági hatalom. Híven követve Putyin útját az illiberalizmus kiépítésében, már 2011-ben kísérletet tettek e cél elérésére, az új médiatörvény első változata még a blogok regisztrációs kötelezettségét is tartalmazta. Csak az EU-tagságunkon múlt, hogy az, amit Putyin rögtön a legelső ciklusa alatt, pár év alatt elért (a teljes orosz TV-nézettség közel száz százalékos kontrollja), az Orbánnak két-három ciklus alatt fog csak sikerülni, persze kibővülve a Putyin hatalomra kerülése óta eltelt 17 évben központi szerepet kapó online médiumokkal és közösségi felületekkel. Egy nyertes választás után 2018 központi kérdése lesz a médiaháború elsöprő megnyerése, hogy 2022-re már csak rezignáltan legyintsünk arra, hogy 2018-ban ezt is ki gondolta volna.

A médiaháború fölényes megnyerése után 2019-től a figyelem ismét a gazdasági hatalom bővítése felé fordulhat. Ahogy azt már szintén megszokhattuk, folytatódik az átlagosnál jobban teljesítő ágazatok bekebelezése, államosítása, vagy kényszereladatása kurzushuszárok felé. Biztos célpont a kiskereskedelem, a távközlés, az építőipar, illetve az ahhoz szükséges szolgáltatások. Ahogy tovább növekszik az egyértelmű erőfölény és stabilizálódnak az új gazdasági pozíciók, úgy fordulnak rá az egyre kisebb, de annál sikeresebb ágazatokra, egyedi vállalatokra. Végső célként az illiberális államban maximum kisvállalkozás lehet a hatalomtól független, de az is csak akkor, ha nem a hatalom számára stratégiai fontosságú ágazatban tevékenykedik. Közepes méretű, vagy kicsi, de stratégiai fontosságú ágazatban működő (média, telekommunikáció, stb.) vállalkozások 2020 után csak akkor működhetnek tovább, ha átadják az üzletet egy kijelölt kurzushű "vevőnek" (állam, önkormányzat, stróman, oligarcha), vagy maguk tesznek hihető hűségesküt a rezsimnek. Ez utóbbi valószínűleg csak akkor lesz elég, ha a hírhedt orbáni páncélszekrényben azért némi kompromittáló anyagot is le lehet fűzni a lojalitás komolyan vétele érdekében.

Az illiberális építkezés harmadik lába természetesen a politikai kontroll megtartása és növelése. A mindennapi élet mind több területére tolakszik be a politika. A kádári időket idézően sikerült mára közvetlen politikai irányítás alá vonni az iskolákat, a sportszövetségeket, jelentősebb egyesületeket, klubokat, a látszatra sem adva, aktív pártpolitikusok irányítják a napi munkát, ostorral és mézesmadzaggal ösztönözve. A média és a jelentősebb gazdasági szereplők teljes leuralása mellett a pártokon és sporton kívüli civilszféra - beleértve a felsőoktatást és tudományos életet is - függetlenségének a felszámolása marad. Csak a párthoz hű, vagy politikával még a kocsmában sem foglalkozó civil szervezetek maradhatnak ki a Fidesz látóköréből. Mindenki másnak be kell állnia a sorba, vagy be lehet fejezni a tevékenységet. Politizálni kizárólag a kormány mellett szabad, ez egyúttal erősen ajánlott is.

Minden terepen jelen kell lennie a párt szemeinek és ökleinek. A Momentum választói fórumain megismert, látványosan, megfélemlítő céllal fotózó, vagy a Fidesz-fórumon újságírót vegzáló komisszárok a rendszer hétköznapi elemei lesznek, csakúgy, mint az erőszakos bűncselekmények miatt büntetett előéletű verőlegények a választási irodában, vagy ahol éppen kell. 2022-ben már csak legyinteni fogunk amikor felidézzük, hogy ki gondolta volna még 2010-ben, 2014-ben, vagy 2017-ben, hogy ilyet lehet, pláne, hogy ebből rendszert lehet csinálni.

A hétköznapok ilyen erős politikai kontrollja azért természetes célja a rezsimnek, mert minden komolyan vehető politikai kezdeményezést a csírájában kell elfojtania. A rendszerben nem létezik a kormányváltás, mint opció, nem úgy lett kitalálva, hogy négy évig kormányzunk, aztán lehet, hogy ellenzékbe kerülünk, újabb négy év múlva meg lehet, hogy megint kormányra, és így tovább. Az orbáni illiberális álom nem így működik. Központi eleme a leválthatatlan egyszemélyi hatalom, amelyhez az ország összes erőforrása be van kötve, és amely központi akarattal képes pillanatok alatt irányt adni az egész országnak, mint jól szervezett, szorgos hangyabolynak. Választások, kampányok, választói fórumok, nemzeti konzultációk csak a látszat kedvéért vannak, épp úgy, ahogy a Kádár-rendszerben is. A hatalom minden létezőt és nem létezőt, elfogadhatót és el nem fogadhatót megtesz azért, hogy a választások egyértelmű győztese legyen. Médiafölény, álhírek, megfélemlítés, gyűlöletkeltés, negatív kampány, karaktergyilkosság, csak a fantáziánk szabhat határt annak, hogy mi minden van az eszköztárukban. És mindenki nyugodjon meg: az ő fantáziájuk lényegesen fejlettebb e téren, mint bármelyikünké.

Mivel a választások elvesztése nem opció, fontos eleme a rendszernek a jól kézben tartott és folyamatosan kontrollált ellenzék. Szükség van a parlamentben elégedetlenkedőkre, a TV-ben nagy ritkán, lehetőleg önmagukat nevetségessé téve, valami gumicsonton rágódó "ellenzékiekre". Őket nem, hogy nem szabad ellehetetleníteni, kiemelt fontosságú a folyamatos ellátásuk gumicsonttal, ügyelve persze arra, hogy csak súlytalan szereplők és a társadalom nagy többsége számára csak súlytalan témában nyilatkozhassanak. A valódi veszélyt a rezsimre azok a lappangó ellenzéki csoportosulások jelentik, akik baráti körökben elégedetlenkednek, szervezkednek, programokat írkálnak, gondolkodnak. Őket kell idejekorán megtalálni és semlegesíteni: megszüntetni az egzisztenciális lehetőségeiket, ellopni a vagyonukat, médiaössztűzzel hitelteleníteni, álhírekkel, hazugságokkal lejáratni, ha ez sem segít megfenyegetni és akár fizikailag ellehetetleníteni. A nagy előkép, Putyin rendszeréből tudjuk, hogy a százszázalékos médiakontroll és tudatosan lebutított közoktatás segítségével mindössze pár év alatt kitermelődik az a réteg, amely tagjai hasznos hülyékként közvetlen utasítás és központi szervezés nélkül is autonóm módon végzik el a piszkos munkát, fenyegetnek meg ellenzékieket, bántalmaznak másként gondolkodókat, végső soron akár a testi épségüket is veszélyeztetve, mint az történik Oroszországban rendszeresen, ha egy ellenzéki hang túl hangos és hiteles kezd lenni (Nyemcov, Navalnij). Bárki, akinek egy kicsi kis veszíteni valója is van ebben az országban (megélhetés, gyerekek, szülők, karrier, vagyon) már most százszor meggondolja, hogy részt vegyen-e aktívabb politikai cselekvésben. A független média maradékának 2018 utáni beszántása után ez még inkább így lesz, hiszen akkor már a nyilvánosság erejében sem lehet majd bízni, pillanatok alatt lehet majd bárkit tönkretenni, aki egy kicsit is felemeli a fejét a porból.

Kijelenthetjük tehát, hogy 2018 sorsfordító választás lesz. Talán az utolsó lehetőségünk arra, hogy békés, demokratikus módon váltsuk le Orbánt és rendszerét. Ahogy azonban a választás tétje nem hétköznapi, úgy az arra való felkészülés sem lehet az.

Amit tehetünk

A Fidesz a Magyarországon csak rá jellemző politikai profizmussal alakította úgy a választási rendszert, hogy az ellenzék dolga még akkor is nehezebb legyen a szokásosnál, ha a rezsim nem tervez semmilyen visszaélést, vagy éppen nem állna rendelkezésére az adófizetők pénzéből létrehozott és üzemeltetett médiabunkósbot. (Nem tudom nem megjegyezni, hogy a közállapotainkért szorongó Áder János köztársasági elnök volt a szigorúan fideszes célokat szolgáló új választási rendszer létrehozásának projektvezetője.) Ha valami felől, afelől azonban teljesen nyugodtak lehetünk, hogy rendelkezésére áll a médiabunkósbot, használni is fogja azt, és csak a képzeletünk szabhat határt annak, hogy milyen egyéb módszereket nem fognak bevetni a győzelem érdekében.

Ezzel együtt az aktív választópolgárok többsége, az összes választónak pedig a túlnyomó többsége nem Fidesz-szavazó. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy a választási rendszer egyfordulós, nem ad lehetőséget az első forduló utáni egyezkedésre, visszalépésre, együttműködésre, ebben a rendszerben az nyer, aki már a választás előtt egységes, egy táborba tömörült szavazói bázissal rendelkezik. Amire mégsincs semmi szükség, az a szokásos baloldali látszattevékenység, az összefogósdi, amivel évek óta képesek úgy csinálni, mintha politikusok lennének, és hatalomra akarnának kerülni, miközben az égvilágon semmit nem csinálnak. Még a legelkötelezettebb baloldali szavazópolgároknak, pláne a függetleneknek is elmegy a kedve az egésztől, amikor két cikluson keresztül mást sem hallanak az "ellenzéktől", csak hogy hogyan kéne és hogyan nem kéne összefogni és ki kivel és kivel nem, stb. Szintén nem a kormányváltást akaró polgárság érdekeit szolgálja az, ahogyan a létező "ellenzék" azon lamentál, hogy újabb és újabb ellenzéki pártok, mozgalmak születnek, tovább darabolódik a tábor. A helyzet ezzel szemben az, hogy felelős polgárként üdvözölnünk kell minden alulról szerveződő új csapatot, és nagy tisztelettel adózni nekik amiatt, hogy ilyen illiberális körülmények között is vállalják a nem kis veszéllyel járó szervezkedést és nyilvánosság elé lépést. És természetesen nekik sem abba a "beszélgetésbe" kell egyből beszállniuk, hogy kivel igen és kivel nem és csak így, és csak úgy.

A feladat ehelyett minden ellenzéki párt és mozgalom számára a következő. A konkurenciával való foglalkozás helyett menjen el mindenki szépen a választókerületekbe és találja meg azokat a hiteles helyi polgárokat, akik meg akarják és meg is tudják szólítani a helyi választópolgárokat, ismerik a problémáikat, képviselni akarják azokat, megoldásaik vannak rájuk, és minden erejükkel az Orbán-rendszer eltakarításán akarnak dolgozni. Még egy jó ideig teljesen fölösleges azzal foglalkozni, pláne pártvezetőknek a budapesti belvárosban, hogy hogyan legyen és hogyan ne legyen összefogás.

Miután az ellenzék (Jobbiktól LMP-ig minden létező és most szerveződő párt és mozgalom) elvégezte az első feladatot és talált hiteles és rendszerváltásra kész és alkalmas jelöltet a választókerületekben, akkor jöhet a második lépés. Helyi, nyilvános ellenzéki kerekasztal-beszélgetéseket kell szervezni a fenti résztvevőkkel, de akár a Fidesz-jelölt bevonásával is. Ehhez továbbra sem kell központi egyeztetés, szerződés, belvárosi kávézó, TV-kamerák, látványos kézfogások, miegyéb, csak az, hogy a helyi jelöltek egymás között megegyezzenek egy ilyen közös fórum létrehozásáról a helyi művelődési házban, vagy ahol éppen lehetséges ez.

Az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, és végig a közös célt, a rendszerváltást szem előtt tartó nyilvános ellenzéki kerekasztal-beszélgetéseken a jelöltek valódi, helyi problémákról vitáznak elsősorban, megértve, hogy a legtöbb helyi választópolgárt önmagában az alkotmányos berendezkedésünk és mégoly fontos intézményrendszerünk, leromlott demokráciánk nem hozza izgalomba. A helyi ellenzéki kerekasztal-beszélgetések célja az, hogy termékeny, szabad vitákban kerüljenek rögzítésre a helyi problémák, feladatok, prioritások, egyúttal körvonalazódjon, hogy a számos jelölt közül melyik az az egy, amelyik ezt várhatóan a legjobban, leghitelesebben, legharciasabban képes képviselni a rendszerváltó országgyűlésben. A hónapokon keresztül, több fordulóban és nem országosan koordinált ellenzéki kerekasztalok után a következő feladat ennek az egyetlen jelöltnek a kiválasztása, természetesen továbbra sem központi alkuk és egyezségek nyomán, hanem a helyi teljesítmény alapján. Ennek eszköze lehet egy az összes résztvevő ellenzéki párt által finanszírozott helyi közvélemény-kutatás, vagy egy valódi előválasztás.

Miután megvan az egy szem jelölt, a többiek a híveiket ezen egy szem jelölt támogatására szólítják fel (legyen az a Jobbik, az LMP, a Momentum, vagy akár az MSZP, vagy a DK képviselője). Látnunk kell, hogy 2018-ban más a tét, mint 2010-ben, vagy 2014-ben. Hiába hittük azt 2010-ben, hogy végre egyszer s mindenkorra megszabadultunk az MSZP-től meg Gyurcsánytól, mást hozott nekünk a történelem. Most minden rendszerváltást akaró választópolgárnak meg kell értenie, hogy csak egy kérdésben kérik a véleményét: le akarja-e váltani az Orbán-rendszert, vagy nem. Az a kérdés nem szerepel a szavazólapon, hogy ki által, csak az, hogy a Fideszre szavaz, vagy a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. Igen, ma ott tartunk, hogy ha úgy alakul, be kell fogni az orrunkat, és le kell szavazni akár Gyurcsányra is, bár ha van egy kevés esze és a hazáért érzett felelőssége, akkor a volt miniszterelnök megspórolja nekünk ezt a gyötrő pillanatot, és nem indul el egyéni választókerületben. Remélhetőleg ugyanígy tesz majd az összes többi, ezerszer hitelét vesztett politikus Lendvai Ildikótól Fodor Gáborig.

Ha sikerül a fenti forgatókönyv, amihez hangsúlyozottan nem leszerepelt, hiteltelen, lejárt szavatosságú politikusok központi alkui kellenek, hanem helyi, hiteles jelöltek aktív munkája, kölcsönös tisztelete és együttműködése, akkor könnyedén előállhat az a helyzet, hogy minden szavazókörben csak két jelölt van a szavazólapon. Az elmúlt évek időközi választásaiból pedig tudjuk, hogy ilyen esetben a választópolgárok simán hozzák a papírformát, és leszavazzák a Fidesz jelöltjét.

Egy ilyen módon megnyert választás után persze kezdődik az igazi nagy munka, a rendszerváltó Országgyűlés létrehozása és beüzemelése. Ideális esetben ez az Országgyűlés csak a választási rendszert változtatná meg, kétfordulóssá téve azt, a többi anomáliával egyelőre nem is feltétlenül törődve, és feloszlatná önmagát, hogy valódi szavazáson dőljön el, hogy melyik ellenzéki párt mennyire erős. Az így létrejövő rendszerváltó, alkotmányozó Országgyűlés már tényleg teljes legitimációval rendelkezne ahhoz, hogy lebontsa az Orbán-rendszert és újra felépítsen egy liberális demokráciát, alaposan átgondolt intézményrendszerrel és megkerülhetetlen fékekkel és ellensúlyokkal, hogy még egyszer ne ejthesse foglyul hazánkat egy Orbánhoz hasonlóan tehetséges és gátlástalan politikai vállalkozó.

 

 

Címkék: média index választás mszp fidesz magyarország eu demokrácia törökország gyurcsány ferenc fodor gábor orbán viktor jobbik lendvai ildikó diktatúra 2014 polgárság 2010 vlagyimir putyin dk lmp 2018 momentum kádár-rendszer illiberalizmus

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://inoffensus.blog.hu/api/trackback/id/tr5712530269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása